Nagy a felháborodás a balliberális oldalon, amiért Soros György embereit kirostálták a korrupcióellenes Integritás Hatóságtól. Ez az a szerv, amely hivatott lesz az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálására. A hatóság működése az egyik fontos feltétele annak, hogy a kormány megkapja a Magyarországnak járó, eddig visszatartott több milliárd forintnyi uniós forrást. Az Integritás Hatóság vezetőit a napokban nevezik ki. A baloldal azt sérelmezi, hogy a függetlennek nevezett, a Soros-alapítványok által támogatott civil szervezetek képviselői nem kerültek be a szervezetbe.
Az Integritás Hatóság elnökének és elnökhelyettesének a személyére egy háromfős alkalmassági bizottság tett javaslatot egy nyilvános pályázat után. Erről most annyit lehet tudni, hogy az elnöki tisztségre húsz pályázat érkezett, ám ebből csak öt pályázatot találtak érvényesnek, míg az elnökhelyettesi pozícióra 33, és ebből 13 lett érvényes.
A Népszava.hu azt írja: a pályázatok elbírálása idején távozott az alkalmassági bizottság egyetlen, igazából kormánytól függetlennek tekinthető tagja, Pataki Balázs, aki az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) felügyelőbizottsága mellett működő titkárságon foglalkozik az intézmény vizsgálati feladatainak rendszeres ellenőrzésével. A helyére kinevezett Kovács Gábor önéletrajza szerint sok egyéb más mellett a Rendőrtiszti Főiskolán is végzett, és négy évig alosztályvezető volt az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság pénzmosás elleni részlegénél, de 2012 és 2016 között a Transparency Internationalnak volt külsős szakértője.
A baloldali portál szerint a menet közben átalakult összetételű alkalmassági bizottság ismeretlen eljárás után választott ki a pályázók közül öt elnökjelöltet és végül hét elnökhelyettes-jelöltet, ám azt, hogy milyen szempontok alapján rangsorolták őket, nem tudni. A nevek közül választhatja ki majd a korábban a Magyar Nemzeti Bankból érkezett Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke a korrupcióellenes hatóság elnökét. Az alkalmassági bizottság a Népszavához eljutott friss közleményében annyit tett közzé, hogy az Integritás Hatóság elnöki pozíciójába első két helyen egyelőre ismeretlen személyt javasolnak.
A pályázaton részt vettek közül az érintettek többsége nem járult hozzá a neve nyilvánosságra hozatalához, az öt elnökjelöltből mindössze ketten adták a nevüket. Az Integritás Hatóság elnökhelyettesének az első helyen a bizottság a BKK volt vezérét, Dabóczi Kálmánt ajánlja. A közgazdász Dabóczi korábban, a Tarlós-érában a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója volt, egészen menesztéséig.
Bár az Integritás Hatóság a hírek szerint még csak mostanában, november derekán kezdi meg munkát, a Népszava.hu információi szerint már most félő, hogy nem fog független módon működni, hiszen
a „korrupcióellenes” törvények létrehozása is a nyilvánosság, illetve a korrupcióellenes civil szervezetek szinte teljes kizárásával történt. A kormányfüggetlen, civil korrupcióellenes szervezetek – Transparency International, K-Monitor – által javasolt szakemberekből senki sem került be.
Forrás: Népszava.hu
Vezető kép: Szolidaritási akció a Parlamentnél a „Stop Soros” törvénycsomag ellen. Résztvevők egy szív alakú piros léggömb előtt az Amnesty International (AI) „Stop Soros” törvénycsomag ellen tartott szolidaritási akcióján a Parlament előtti Kossuth téren 2018. június 4-én. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS