Baranyi Krisztina ATV-s botránya futótűzként terjedt és ahhoz hasonlóan is perzselte fel a hazai közbeszédet. Mint azt korábban megírtuk, nem volt hajlandó válaszolni kollégánknak, Szalai Szilárdnak az ATV Szigorlat című műsorában. Ott ezt azzal indokolta, hogy Szilárd nem más, mint egy ócska, fizetett propagandista. A botrány azóta fokozódott és gyakorlatilag mindenki hozzátett egy keveset. Történt azonban egy váratlan fordulat is, amire senki sem számított. Jeszi bocsánatot kért a Baranyi Krisztinától valami olyasmiért, amit el sem követett, aki ezt elegánsan félresöpörte és tovább minősítgette a teljes jobboldali sajtót.
Az adást követő 3 nap alatt a múlt megváltozott. Baranyi Krisztina (már) azért nem volt hajlandó szóba állni Szilárddal, mert a két évvel ezelőtt a Politikai Hobbista kispadján illetlen dolgok hangzottak el az irányába. Azon a kispadon, ahol Szilárd jelen sem volt. Felmerül hát a kérdés: ha Szalai Szilárd felelős a kollégái szavaiért, akkor Baranyi Krisztinára is vonatkoznak ezek a szabályok? Ez többek között azért is fontos, mert Baranyiék háza táján is lenne miért elnézést kérni.
Niedermüller Péter és a rémisztő képződmények
Az ATV stúdiójában ülve a Harry Potter halálfalóira emlékeztető Erzsébetváros polgármestere rémisztő képződménynek találta nevezni a fehér, keresztény, heteró férfiakat… “és azért nők is vannak közöttük”. Ezután mentegetőzésbe kezdett és azt állította, ő ideológiákról beszélt, nem pedig emberekről.
Bangóné szerint sok a patkány Magyarországon.
A bukott politikus ezzel indokolta a Fidesz sorozatos győzelmét szintén az ATV stúdiójában ülve. Később persze azt állította, hogy ő nem a szavazókra gondolt, de kétlem, hogy a rágcsáló-populáció járhatott volna az eszében, amikor a Fidesz győzelmeit ecsetelte.
Baranyi Krisztina a Jobbik zsidózásáért sem kért elnézést
De miért is tette volna? Egyrészt, köze nincs az esethez. Másrészt pedig annyiszor történt már meg, hogy reggelig írhatná a bocsánatkérő posztokat, akkor sem érne a végére. Több karlendítős, zsidókat listázós és cipőbe köpős botrány szárad a párt lelkén, Baranyi Krisztina érzékeny lelkét ez azonban nem zavarja.
Hol DK-s, hol Momentumos, de leginkább kommunista
Szarvas Koppány Bendegúz azzal vált híressé, hogy takarékra állította a kognitív képességeit. Akasztással fenyegette a Fideszeseket, meggyalázta Wittner Mária emlékét és nemes egyszerűséggel lecigányozta az brit miniszterelnököt. Hogy lehet így valaki politikus? Ugyan, a baloldalon ez lassan már-már kritérium.
A gyilkossággal fenyegetőző altatóorvos
Dombóvári Zalán altatóorvos azzal viccelődött, hogy ha fideszes kerül a keze alá, túladagolja neki az altatógázt. A Soros-szervezetek meghosszabbított szócsövei nem indítottak petíciót a Dombóvári Zalán kamarából való kizárásáért és Baranyi sem törte magát, hogy elítélje a gyilkossággal fenyegetőző altatóorvost. Voltak, akik egészen odáig mentek a mosdatásával, hogy azt állították: Zalán csak viccelt. Neki lehet, a jobboldali újságíróknak nem. Ilyen ez az elnyomott baloldal.
Ez csak egy rövid lista azokról, akik a vállalhatatlan kijelentéseikért nem kértek bocsánatot. Jeszenszky Zsolt, a Politikai Hobbista műsorvezetője azonban olyanért kért bocsánatot, amit el sem követett. A baloldal persze azonnal vérig sértődött és őszintétlennek nevezték Jeszi bocsánatkérését. A baloldalnak nem kell bocsánatot kérnie, nekik jár a megbocsátás. A jobboldaltól viszont nem csak visszautasítják, hanem esélyt sem adnak erre.
Tisztítsuk meg a közbeszédet!
Ebben a történetben Jeszi max annyiban érintett, hogy az ő műsorában hangzottak el a méltatlan kifejezések. Én voltam az, aki illetlen poénnal csapta le a labdát, amiért elnézést kérek. Valóban méltatlan volt így beszélni egy másik emberről. Persze továbbra is elítélem Baranyi politikai teljesítményét (vagy annak hiányát), de nem lett volna szabad így beszélni róla. A cselédsajtót persze ezúttal sem érdekelte a valóság. Jeszi felkerült a radarjukra és rá akarták húzni a vizes lepedőt. Sokan az adást sem látták, csak annyit hallottak, hogy valakik valahol valami felháborítót mondtak, amin most fel kell háborodni (by Ambrózy). A hergelés ezúttal is sikeres volt.
Mi beláttuk, hogy hibáztunk. Elnézést kértünk. Ugyanezt várjuk a baloldali provokátoroktól is, akik emberek milliót sértették vérig. Persze hiába, hiszen nekik mindent szabad. Mindent is.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS