A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.
A lap értesülései szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok feltárták, hogy az Action for Democracy kapcsolatba hozható a National Endowment for Democracyval (NED), amelyet nyílt források gyakran úgy említenek, mint „a CIA hivatalossá tett megjelenése külföldön”. A titkosítás alól feloldott anyagból kiderül, hogy a NED-et egyébként még 1983-ban alapították az Egyesült Államokban; fő célja a demokratikus folyamatok támogatása volt a világ országaiban.
A beszámoló szerint a szervezet részese volt a 2006-os fehérorosz ellenzéki elnökjelölt kampányának, a 2011-es „arab tavasz” során ellenzéki pártokat támogatott, nagyobb összeggel támogatta az ujgur csoportokat Kínában, valamint 2019-ben hongkongi civil alapítványokat is finanszírozott
– írja az Origo.
A szervezetről érdemes tudni, hogy éves előirányzatot kap az Egyesült Államok költségvetéséből. Az USA külügyminisztériumának az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) fejezetében szerepel, és civil szervezetként kongresszusi felügyelet alatt áll. 2019-ben a NED 135 millió dollárból gazdálkodott, amely összeg teljes egészében az Egyesült Államok kormányzati szerveitől származott.
A NED az 1990-es évek végén fejezte be aktív magyarországi tevékenységét, amikor biztossá vált Magyarország NATO-csatlakozása.
2014-ben a NED vezetősége úgy értékelte, hogy a magyar belpolitikai helyzet annyira aggasztóvá vált, hogy intenzív gondolkodási folyamat kezdődött a magyarországi tevékenységük újrakezdéséről. Amennyiben a szervezet az ismételt magyarországi megjelenés mellett dönt, úgy nem kíván magyarországi irodát nyitni, hanem magyar partnereket keres, akiken keresztül érvényesítheti céljait
– idézi a lap a nyilvánosságra hozott beszámolót.
3 milliárd a baloldal kampányára
A Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadója, Korányi Dávid által irányított szervezet mintegy 3 milliárd forinttal segítette a baloldal választási kampányát.
A jelentés szerint ugyanis a Márki-Zay Péter által életre hívott Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) 1,8 milliárd, a DK-közeli Ezalényeg.hu kiadója, az Oraculum 2020 Kft. több mint 1 milliárd, a DatAdat-cégcsoport közel 150 millió, a Gemius Hungary Kft. pedig mintegy 3 millió forintot kapott az Action for Democracytól.
Az Origo szerint figyelemre méltó körülmény, hogy a fent említett összegekből az MMM 1,4 milliárdot, az Oraculum 2020 Kft. pedig 324 millió forintot továbbított a Bajnai Gordon volt kormányfő és a Ficsor Ádám egykori titokminiszter érdekeltségébe tartozó DatAdat-csoporthoz, vagyis a baloldali kampányt bonyolító vállalkozások szép summát zsebelhettek be. Mint köztudott, Bajnai és Ficsor is meglehetősen jó amerikai kapcsolatokkal rendelkeznek. Az általuk irányított cégekben szép számmal bukkantak fel amerikai szakértők.
A szoros tengerentúli kötődést támasztja alá egy, a Wikileaks által közzétett diplomáciai távirat is. A dokumentumból, amelyet a követség küldött Washingtonba – és amelyet a CIA-hoz, az amerikai védelmi minisztériumhoz és a külügyhöz is eljuttattak –, kiderül, hogy a Bajnai-kormány leendő tagjai közül az amerikaiak különös figyelmet szenteltek Ficsor Ádámnak.
Az akkor titkosszolgálati miniszternek jelölt Ficsorról azt írták, hogy jó kapcsolatot ápol a nagykövetséggel,és érdemesnek találták arra, hogy részt vegyen az amerikai külügyminisztérium külföldieknek szóló vezetői programjában (IVLP – International Visitors Leadership Program) is. Ficsor érdekes módon mindössze öt hónapig volt titkosszolgálati miniszter, majd azzal az indoklással mondott le posztjáról, hogy összeférhetetlennek tartja a miniszterséget azzal, hogy indulni kíván az MSZP jelöltjeként a 2010-es választásokon – idézi fel a lap.
Az Index korábbi írása szerint a váratlan lemondás valódi oka azonban az volt, hogy Ficsor – azután a pár hónap után, amelynek során belelátott a magyar szolgálatok működésébe és hozzáfért szenzitív anyagokhoz – elfogadta az amerikaiak meghívását, és kiutazott, hogy részt vegyen az IVLP-programban. A 2010-es választások után nem sokkal egyébként maga Bajnai Gordon is Amerikába ment, hogy ott vállaljon el egy vendégelőadói pozíciót a washingtoni Johns Hopkins Egyetemen.
Bajnai, a „külföldről irányított katona”
Bizalmasa, „régi harcostársa”, Gansperger Gyula a következő mondatokkal írta körül a volt kormányfőt:
Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött – én azt gondolom – külföldi erők és finanszírozók állnak. (…) Ugye, kik ezek az erők? Ugye, egyik része ez a Soros-birodalom, fogalmazzunk így. A másik része, azok a nagytőkés csoportok, Németország, Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, hogyha befolyással rendelkeznének. Én azt gondolom, hogy ezeknek az embere a Gordon.
Az Origo emlékeztet: az Amerikából guruló dollárokról Márki-Zay Péter augusztus végén tett említést. Ezt követően számos ellentmondó nyilatkozat hangzott el az ügyben. A történtek miatt több feljelentés született, amelynek eredményeként a rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is nyomozást rendelt el. Az eljárások jelenleg is zajlanak. Mivel a külföldről érkező pénzek miatt sérülhetett Magyarország szuverenitása, a nemzetbiztonsági szolgálatok is vizsgálódni kezdtek. A szerdán nyilvánosságra hozott – titkos minősítés alól feloldott – megállapítások már ennek a folyamatnak a részeredményei.
Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS