A Karácsony ünnepi időszakának elcsendesedését, a család meghitt együttlétét a legtöbb ember várja, hiszen ilyenkor, év végén megpihenünk és végre hosszabb időt tölthetünk együtt szeretteinkkel. De nem minden ember van ezzel így. Egy bántalmazó, mérgező, diszfunkcionális (rosszul működő) családban felnőtt ember, vagy egy függő számára ez az időszak akár zuhanórepülést is jelenthet saját problémáinak mélyére. Horváth Gábor addiktológiai konzultáns, a nágocsi Reménység Rehabilitációs Ház szakmai vezetője a PestiSrácok.hu-nak arról beszélt: a Somogy megyei faluban lévő rehab kliensei – alkoholisták, drogfüggők, szerencsejáték-függők – ebben az időszakban a “házban” ünnepelnek, nem engednek haza senkit, mivel ez az időszak érzelmileg is megterhelő a szenvedélybetegek számára. Miért is? Kiderül a cikkből.
Egy aktív függőnek legtöbbször azért nehéz megélni a karácsonyi ünnepeket, mert ilyenkor sem tud leállni, mert – mint sokan mondják – a függőség nem megy szabadságra. Az a családi-baráti kapcsolatrendszer pedig, amiben él, diszfunkcionálisan (rosszul) működik, emiatt azonban nemcsak ő szenved, hanem a mellette élők is. Azok pedig, akik már korábban elmagányosították magukat, amikor egyedül kell ünnepelni, még könnyebben a használat felé indulnak.
Egy függő amúgy is tudat alatt keresi arra az indokokat, hogy használjon. Ez a fajta egyedüllét pedig pont alkalmas indok. Sajnos azt kell mondjam, hogy ebben az időszakban a használat, az öngyilkossági késztetések és a konkrét esetek száma is magasabb, így a Karácsony nem mindenkinek a meghitt, békés szeretet ünnepe. A függőknél ez a zuhanórepülésnek az időszaka
– állítja Horváth Gábor addiktológiai konzultáns, a nágocsi Reménység Rehabilitációs Ház szakmai vezetője. A rehabon alkoholbeteg, drogfüggő, szerencsejáték-függő, szex- és szerelemfüggő, gyógyszerfüggő és más függőségben szenvedőkkel dolgozik a szakmai stáb.
Odaveszhet az önkontroll
Horváth Gábor elmondta: a terápiában résztvevőket a karácsonyi időszakban nem engedik ki úgynevezett adaptációs szabadságra, mivel érzelmileg ez az év legmegterhelőbb időszaka. A szakember kifejtette:
Az ünnepi időszak az otthon megélt sérülések emlékeit hozhatja fel, ami miatt feszültség keletkezhet a családtagok között, egy függőben ilyenkor frusztráció alakul ki. Valakinek viszont azért jelent kihívást, mert annyira lenullázta a kapcsolatrendszerét, hogy egyedül kellene ünnepelnie, ez viszont megitatja a klienseinket. Az elmúlt évek tapasztalata alapján mi arra a következtetésre jutottunk, hogy jobb, ha senkit nem engedünk haza Karácsonykor. A Szilveszter pedig végképp arról szól, hogy könnyen odavész az önkontroll.
Az addiktológiai konzultáns szerint a “házban” is nehéz megélni egy kliensnek a karácsonyi időszakot, bent viszont van egy támogató közösség, akivel együtt ünnepelnek, együtt karácsonyoznak, így nyilván könnyebb ott józannak maradni. A szakember úgy véli, annyit tehetnek ilyenkor a házban dolgozók, hogy igyekeznek meghitté tenni bent is a Karácsonyt, hogy megélhessék, milyen józanul, szerek nélkül ünnepelni, hogy megtapasztalják, milyen érzés például feldíszíteni a házat, vagy átélni az ajándékozás örömét.
Ilyenkor külön karácsonyi csoportot is tartunk, felidézzük, kinek milyen karácsonyai voltak, miként tervezik a jövőt, hogyan lehet egy egészségesebb pályát találni a régi feszültségek mellett, vagy azokon kívül. Ha például valaki a családjához készül majd visszatérni, vagy a régi környezetébe, arról is beszélünk, hogy az milyen kihívást jelent majd a jövőben
– fejtette ki Horváth Gábor.
A család megkönnyebbül
Amikor egy függő terápián van, akkor a család megkönnyebbül, hogy a szeretett személy védett közegben van, ahol a felépülésére tud koncentrálni. Általában ekkor már olyannyira megnehezedtek a kapcsolatai a szerhasználatból fakadó sokféle frusztráció, fájdalom, feszültség, törések miatt, hogy Horváth Gábor szerint a családtagok is abban érdekeltek, hogy Karácsonykor inkább maradjon bent a rehabon az illető, legyen előbb stabil, hogy később ez az ünnep józan és felemelő legyen.
Nyugodtan és elfogadással kezelik a családtagok is ezt a kicsit izoláltabb időszakot, mintsem hiánnyal és frusztrációval
– véli a szakember. Frissen felépülő függőkre mindenképpen több veszély leselkedik, mint más időszakban. Ha épp karácsonyi időszak előtt készül hazatérni a terápiáról, a szakemberek feltérképezik a kapcsolatrendszerét, és megnézik, mennyi támogató és mennyi veszélyt jelentő impulzus várja kint a klienst.
Ezekkel óvatosan, jó előre dolgozunk, például szituációs játékokkal, feladatottal, veszélyforrások átbeszélésével, megnevezésével, prioritáslista készítésével igyekszünk őket felkészíteni
– magyarázta Horváth Gábor. Akit pedig senki nem vár haza, bekerülhet egy úgynevezett félutas rendszerbe, egy olyan házba, ahol el tudja kezdeni a visszailleszkedést a hétköznapi életbe úgy, hogy van mellette egy sorstárs közösség és a támogató csapat, így nincs egyedül, nincs magára hagyva.
Szorongató családi légkör, azaz mindig legyen B terv
Az alkoholista, vagy más miatt rosszul működő, diszfunkcionális családból érkező felnőtteknek is kihívást jelenthetnek a családi ünnepek, mert számukra a saját családjuk mérgező. A szülők ezt legtöbbször nem is tudják, hiszen sokuk tudattalanul válnak ilyenné, mert ők is hasonlóan mérgező családból származnak. Sok ilyen családból érkező emberből válik függő. Számukra is veszélyforrást jelent a Karácsony, hiszen ilyenkor kötelezően összejön a család, emiatt sokuk szorongással néz az ünnep elé. Az addiktológiai konzultáns szerint ha mérgező a családi légkör, az a kérdés, hogy a józanságában ki hol tart.
Ha ez a légkör aktiválni tud társfüggő viselkedést, bármilyen szétcsúszást, szerfüggőség felé lépegetést, akkor mindenképpen azt szoktuk javasolni, hogy keresse meg azokat a biztonságos kereteket, vagy csatornákat, ahonnan van biztonságos menekülő útvonal. Mindig legyen B verziója az ilyen helyzetben lévőknek
– fejtette ki Horváth Gábor. A társfüggőkre – de a függőkre is – különösen jellemző, hogy nem tudják a határokat egészségesen képviselni: vagy a saját határaikat nem tudják tartani, vagy más határaira nem elég érzékenyek. Nagyon fontos, hogy ki-ki lássa, hol vannak a saját érzelmi terhelhetőségének a határai. Ha ebben van egy egészségesebb önismeret – erre is jó egy terápia –, vagy egy önsegítő csoporttal való aktív kapcsolattartás, akkor láthatóvá válik, hol van az a pont, amikor valaki még ki tud lépni egy szituációból, és hol vannak azok az automatizmusok és a régi, tanult, rögzült viselkedések, ahol a tanult tehetetlenség bekapcsol.
Mindig azt szoktam mondani, hogy jobb kilépni egy szituációból, esetleg ott valamennyi feszültséget megélni, mint benne ragadni, mert abból nagyon komoly megborulások, érzelmi viharok, akár visszaesés is előfordulhat, és ezt nem szabad kockáztatni
– véli a szakember.
Belső szabadságharc
Ugyanakkor, ha valaki Karácsonykor otthagyja a családi ebédet, mert nem bírja elviselni a légkört, az azt is kockáztatja, hogy magára húzza a bűnbak szerepét, mivel miatta borult fel – a csak a mérgező szülők és rokonok fejében létező – családi egyensúly.
Ez fordulhat önvádba, de lehet egy játszma is a család részéről. Azt gondolom, mindenki eldöntheti, hogy mennyi teret ad a régi játszmáknak, régi üzeneteknek
– mondta el Horváth Gábor, hozzátéve: a sérült családokból érkező, sérült gyermekek, sérült üzeneteket kaptak otthonról. Olyanokat például: “Te vagy a hibás!”, “Nem vagy elég jó!” ” Miattad történnek rossz dolgok”, “Ha ilyesmit cselekedtél volna, nem lenne ez, vagy az”. Ezekre a sablon mondatokra lennie kell válaszoknak. Sok esetben ez egy belső szabadságharc is, hogy ki-ki meg tudja vívni: mi az, amit elfogad a környezetéből – tehát jogos kritika –, és mi az, amit már nem hajlandó tovább elfogadni, vagy magára nézve érvényesnek gondolni. Ehhez kell, hogy valaki tudjon a családon kívül is segítséget kérni és elfogadni, és egészségesen, asszertívan kommunikálva – nem asztalt borogatva – kilépni a rossz helyzetekből. Ha bárki mégis nehezen tudja a karácsonyi időszakot megélni, az önsegítő csoportok és rengeteg telefonos lelki segélyszolgálat is aktív ügyeletet tart fenn.
Tudomásom szerint mind a függőknek, mind a felnőtt gyermekeknek vannak nyitott és elérhető önsegítőcsoport-gyűlései az ünnepek alatt, tehát akár szenteste is elérhetők, sőt szilveszterkor is. Tudtommal ilyenkor még fokozottabban figyelnek egymásra az oda járók, mert tudják, hogy ez nekik egy nehezebb időszak
– mondta el Horváth Gábor.
Ha függő vagy és segítséget kérnél, ITT böngészve találhatsz!
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS