Az FBI-nak köszönhető, hogy nem történt egy dzsihadista terrortámadás Németországban ricinnel és ciángázzal. Egy iráni testvérpár akart százakat meggyilkolni házilag előállított vegyi fegyverekkel. A szilveszteri pokol után ismét látható lett a migráció veszélye a társadalomra.
A pokoli tervük kis híján sikerült, mert már szilveszter éjszaka le akartak csapni a bulizó lakosságra, szerencsére nem volt még elegendő vegyületük és időközben felfigyeltek rájuk az FBI terrorelhárítói. Nagy valószínűséggel a testvérpár kommunikációja ébresztette fel az amerikai terrorelhárítók gyanúját. Az ügynökök azonnal értesítették a német nyomozóhatóságokat, akik úgy döntöttek, hogy haladéktalanul bevetik a kommandósokat az Észak-Rajna-Vesztfáliai Castrop-Rauxel városkában. Mivel tudták, hogy vegyi fegyver gyártásába kezdetek a különleges alakulat tagjainak is vegyvédelmi ruhában, gázálarcban kellett végrehajtani az akciót. A két férfi ellenállás nélkül megadta magát a kiérkező kommandósoknak.
A 32 és 25 éves férfiak nem az iráni kormány utasítására akartak lecsapni, hanem egy szunnita terrorszervezet követői voltak, ez lehet az Iszlám Állam vagy az al-Kaida. Ezt megerősítette az FBI is. Mindketten 2015 óta éltek Németországban.
A ricin egy nagyon mérgező fehérje, amelyet a ricinus növény magjából lehet kivonni és már igen kis mennyiségben is halálos. Belélegzéssel vagy akár táplálékkal is bejuthat az emberi szervezetbe. A rendőrség kihívta a Robert Koch Intézet vegyészeit a tetthelyre, hogy ők vegyenek mintát az ott talált anyagok elemzéséhez. Ezen kívül begyűjtötték a gyanúsítottak telefonjait, laptopjait és minden adathordozót, hogy kiderítsék vannak-e esetleges tettestársaik, és hogy melyik terroristacsoport áll a terv mögött. A rendőrök hétfőn délben házkutatást tartottak két garázsban is, amelyeket az iráni férfiak béreltek.
Már négy éve is ricint akart használni Kölnben egy tunéziai terrorista. Ott a CIA figyelt fel arra, hogy nagy mennyiségben rendelt ricinusmagot az interneten. A házkutatáskor annyi ricinusmagot találtak, amelyből, ha kivonták volna a ricint akár 13.500 embert is meg lehetett volna gyilkolni. A tunéziai és felesége egy bombába rakták volna a ricint valamint csapágygolyókat és így akartak számos embert megölni. A bíróság mindössze 10 év börtönre ítélte őket. A német parlamentben ma ismét fellángolt a vita a megfigyelési és adatgyűjtési törvény újra gondolásáról, mivel a jelenlegi törvények nem adnak lehetőséget arra, hogy meta adatokat gyűjtsenek a hatóságok és azokat kiértékeljék. Szakpolitikusok szerint pedig ez az egyetlen megoldás, hogy időben meggátoljanak készülő terrorcselekményeket. Az elmúlt években a legtöbb fontos információ külföldi, például amerikai vagy lengyel hírszerzőktől érkezett a német hatóságokhoz.
Frissítés
A német ügyészség szóvivője szerint sem a gyanúsítottak lakásán, sem az általuk bérelt garázsokban nem találtak mérgező anyagokat. Annyi még kiszivárgott, hogy a 25 éves férfi már állt bíróság előtt gyilkossági kísérletért, mivel 2018-ban egy autópálya hídról egy vastag faágat vágott egy jármű szélvédőjébe és súlyosan megsebesített egy nőt. Ezért 2019-ben hét év börtönt kapott. Jogos a kérdés, hogy miként lehet szabadlábon?
Vezető kép: MTI/EPA/Filip Singer
Facebook
Twitter
YouTube
RSS