A donyecki régióban lévő Bahmuttól északra lévő Kraszna Hora település elfoglalásáról tett bejelentést vasárnap Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítója. A Readovka orosz hírportál szerint harcok folynak a délebbre fekvő Paraszkovjivka birtoklásáért és Bahmut utcáin is.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erőknek hadszíntéren egy nap alatt több mint 480 katonájuk esett el, akinek több mint a fele Donyeck város körzetében vesztette életét. A tábornok az ukrán veszteségek között sorolt fel egyebek között egy harckocsit, két amerikai gyártmányú M777-es tarackot és egy ugyancsak tengerentúli eredetű M109-es Paladin önjáró tarackot, valamint három lőszerraktárt. Azt mondta, hogy Harkivban precíziós rakétacsapás megsemmisítette a páncélosokat gyártó Malisev gyár összeszerelő műhelyeit.
Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást. Az oroszországi Kurszk megyében lévő Gujevo községben ukrán találat következtében egy építőmunkás életét vesztette, egy másik pedig megsebesült. A sérültet helikopterrel szállították kórházba.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Andrij Andrijenko
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS