“Gyümölcsözőknek és nagyon fontosaknak” minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfői kijevi tárgyalásait amerikai kollégájával, Joe Bidennel a Sky News brit tévécsatornának adott nyilatkozatában, amelyből a Jevropejszka Pravda hírportál idézett.
Reméljük, hogy 2023 a győzelem éve lesz
– tette hozzá az ukrán államfő. Hangsúlyozta: továbbra is mindent megtesz azért, hogy a demokratikus világ “megnyerje ezt a történelmi csatát”. Szavai szerint Ukrajna nagyon nehéz időszakon megy keresztül, de “történelmi eredményeket” fog elérni az Egyesült Államok és a világ többi részének segítségével.
A mai tárgyalások nagyon gyümölcsözők, nagyon fontosak és nagyon határozottak voltak
– mondta, hozzátéve, hogy az eredmény minden bizonnyal hatással lesz a harci cselekmények alakulására.
Az igazságszolgáltatás helyreállítása szintén fontos. Az agresszornak vállalnia kell a felelősséget az agresszióért, és meg kell térítenie az okozott károkat
– emelte ki Zelenszkij, megköszönve az Egyesült Államok támogatását ennek megvalósításában. Biden látogatását a CNN-nek értékelve kijelentette: egy évvel az Ukrajna ellen indított háború kezdete után Vlagyimir Putyin orosz elnök “hódító háborúja a vereség felé tart”.
Putyin azt gondolta, hogy Ukrajna gyenge, a Nyugat pedig megosztott. Azt hitte, túl tud élni minket. Nem hiszem, hogy most így gondolja
– vélekedett Biden. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kommentárjában kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna elnöke egyaránt elégedett a látogatással, amely egyértelmű jelzésnek nevezhető a Kreml számára. A tárcavezető történelminek minősítette a látogatást, és megjegyezte, hogy ez Ukrajna győzelme.
Azt mondom: mindkét elnök elégedett a beszélgetéssel. A légkör a lehető legbizalmasabb és legőszintébb volt. Ez a látogatás az ukrán nép és Zelenszkij elnök győzelme. Minden esélylatolgatás ellenére Ukrajna és az egész szabad világ győzelme érdekében történt
– hangsúlyozta Kuleba. Hozzátette: egyértelmű jelzés is egyben Moszkvának arra vonatkozóan, hogy “senki sem fél tőle”. Kuleba tájékoztatott arról, hogy a következő napokban ismét külföldi utakra indul: Brüsszelbe, Hágába és New Yorkba.
Február 21-én Brüsszel ad otthont az első háromoldalú Ukrajna–EU–NATO-találkozónak, amelynek célja a fegyverekkel, a kiképzéssel és a védelmi ipar munkájának növelésével kapcsolatos erőfeszítések összehangolása – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Kuleba közlése szerint Hágában úgyszintén tárgyalásokat terveznek az Ukrajnának szánt fegyverekről, valamint Ukrajna uniós csatlakozásáról. Biden látogatása alatt Ukrajna egész területén légiriadót rendeltek el, mert egy MiG–31-es vadászrepülőgép a levegőbe emelkedett Fehéroroszországban. A légiriadó másfél órán át tartott – írta az ukrán hírportál.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS