A magas szintű, mindenki számára hozzáférhető, biztonságos betegellátás biztosításával indokolta a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára kedden az Országgyűlésben az orvoskamaráról szóló törvénymódosítást, amely a kötelező kamarai tagság megszüntetését és az etikai felelősségi szabályok áthelyezését javasolja. Napirend előtt tárgyaltak az ország természeti kincseiről, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatainak kiszivárgásáról, valamint Kárpátaljáról is. Hollik István szerint aki megszavazza a békepárti határozatot, a béke pártján áll. Fürjes Balázs kiemelte, hogy az első pillanattól kezdve elítélték Oroszország nemzetközi jogot sértő agresszióját, kiállnak Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett. Menczer Tamás kiemelte, hogy Brüsszelben az azonnali tűzszünet és béke követelése vörös vonalat jelent.
A kivételes eljárásban tárgyalt, az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításának összevont vitájában Takács Péter úgy fogalmazott,
azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza, és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestületi jellegének alapvető szabályait, semmibe veszi saját céljait.
Leszögezte, a kormánynak a betegek érdekei mindennél előbbre valók, és nem nézheti tétlenül, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) visszaélve tagság feletti hatalmával, veszélyezteti az emberek egészségügyi ellátáshoz való alkotmányos alapjogát. Az államtitkár szerint
“a legsötétebb kommunista időket” idézi az, hogy a kamara nyíltan fenyegeti azokat az orvosokat, akik nem osztják az elnökség véleményét és részt vennének a területi ügyeleti ellátásban.
Kitért arra, hogy az elmúlt időszakban sok fontos döntés született az egészségügyben és a kormányzat mindig figyelemmel volt arra, hogy a döntések előtt egyeztessen a szakmai szervezetekkel, amelyek egyes javaslatait meg is fogadták, de voltak nézetkülönbségek is.
Vérlázítónak és elfogadhatatlannak nevezte azt a hozzáállást a kamara részéről, hogy ha nem ért egyet a kormánnyal, akkor a betegellátást veszélyeztető akcióba kezd. Ráadásul egy olyan területen teszi ezt, ahol korábban a kamara szakmai konszenzusról biztosította a kormányt – tette hozzá. Az államtitkár véleménye szerint
a kamara nem törekszik a megállapodásra és folyamatosan kettős játékot játszott az elmúlt időszakban, az egyeztetéseken konstruktív volt, majd a sajtóban támadást indított a kormányzati döntésekkel szemben.
Takács Péter elmondta, az új ügyeleti rendszerrel kapcsolatban a MOK javaslatait szinte kivétel nélkül átvezették, az új szerződéseket a kamara aláírásra javasolta. Néhány nappal később a kamara mégis azt kérte a tagjaitól, ne írják alá a szerződést és ne vegyenek részt az ügyeleti ellátásban – mondta, úgy értékelve ezt, hogy a kamara politikai hangulatkeltésbe kezdett.
Arról is beszélt, hogy a kamara valótlan állításokat is terjesztett az új ügyeleti rendszerrel kapcsolatban. Érti – folytatta – , hogy
a Gyurcsány-kormányban megszokott volt a hazudozás reggel, éjjel meg este, de Kincses elnök úr már nem államtitkár egy baloldali kormányban, hanem egy köztestület vezetője, így joggal várhatja el az orvos társadalom, hogy tárgyilagosan tájékoztassa őket.
Felidézte, hogy a kamara etikai eljárást indított egy vármegyei kollegiális háziorvos ellen, miután tényszerű tájékoztatást adott az orvosoknak, és azt is mondták, a sztrájktörőkkel is így járnak el. Hozzátette: az etikai eljárás nem “tréfadolog”, legsúlyosabb formában a tagság felfüggesztéséhez, kizáráshoz vezethet, azaz az érintett nem végezhet Magyarországon orvosi tevékenységet. Értékelése szerint a kamara nyílt visszaélése a tagság feletti hatalmával veszélybe sodorja a biztonságos betegellátáshoz való jogot, ami elfogadhatatlan.
Az ország természeti kincseiről, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatainak kiszivárgásáról, Kárpátaljáról és az oktatásról is szó volt kedden napirend előtt az Országgyűlésben.
LMP: a kormány kiárusítja az ország természeti kincseit
Bakos Bernadett (LMP) úgy értékelt: a kormány nem megvédi az ország természeti kincseit, hanem kiárusítja azokat. Példaként az akkumulátorgyárakat, a Fertő tó ügyét, “az erdőpusztító” rendeletet említette. Kifogásolta, hogy a debreceni akkumulátorgyár kínai tulajdonosának 320 milliárd forintot ad a kormány, hogy idejöjjön, és “elvegye” a termőföldet és az ivóvizet. Rögzítette, az LMP nem ellenzi külföldi tőkét, hanem azt mondja, a tőke nem előzheti az embert, a külföldi nagyvállalatok nem államosíthatnak országokat. Országos népszavazást szorgalmazott az akkumulátorgyárakról.
Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: kormánynak a magyar kis- és közepes vállalkozások az elsők, de a külföldi befektetésekre is óriási szükség van. Elmondta,
a kormánynak rendkívül fontos az, hogy a debreceni és minden gyár Magyarországon az uniós és a magyar jogszabályok szerint épüljön meg.
Szerinte a debreceni akkumulátorgyár jelentős előnyt biztosít Magyarországnak és több százezer embernek, aki a magyar autóiparban dolgozik. Jelezte, értik a debreceniek aggodalmait, ezért is volt fontos, hogy hétfőn a parlament vitát tartott a kérdésről.
Párbeszéd: vissza kell állítani a KSH hitelességét
Mellár Tamás (Párbeszéd) arról beszélt, hogy február elején “példátlan adatszivárogtatási ügy” derült ki, amikor közzétették a Makronóm Intézet elemzését, amelyben olyan adatok láttak napvilágot, amelyeket a KSH még nem ismertetett, csak két nappal később. Elmondta, hivatali visszaélés és bennfentes információk jogosulatlan közzététele miatt feljelentést tett, de azt elutasították bűncselekmény gyanúja hiányában. Azt firtatta, ha nem valósult meg visszaélés, hogy lehet, hogy a KSH elismerte, adatszivárgás történt.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta, a KSH a nemzetközi gyakorlattal összhangban szűk körben előzetes hozzáférést biztosít az adatokhoz, hogy azok értelmezésére fel lehessen készülni. Ez a gyakorlat – az embargó szabályairól szóló nyilatkozat megtételével – érint egyes állami döntéshozó szerveket, illetve hírügynökségeket, szerkesztőségeket – magyarázta. Közölte,
a KSH vizsgálata szerint az adatok nem tőlük szivárogtak ki, “egy nyilatkozattal rendelkező címzett” titkársága továbbította azokat, tévedésből.
A KSH visszavonta az érintett előzetes hozzáférését és szigorította az előzetes hozzáférés szabályait – tette hozzá. Megjegyezte: a mostaninál már történt súlyosabb eset a KSH-nál, 1999 nyarán, az első Orbán-kormány idején,
amikor Mellár Tamás volt a KSH elnöke, az első negyedéves GDP-adat a hivatalos közlés előtt egy nappal ismertté vált, ezt követően negyedóra alatt jelentősen esett a BUX. Mellár Tamás akkor nem tett feljelentést
– mutatott rá, kettős mércével magyarázva ezt. Szerinte a képviselő azért támadja a KSH-t, mert már nem ő a vezetője.
Mi Hazánk: tegyen a kormány a kárpátaljai magyarság érdekében!
Toroczkai László (Mi Hazánk) a végrehajtói kar, a kárpátaljai magyarság helyzete és az akkumulátorgyárak ügyében bírálta a kormányt. Azt mondta, ezeket a témákat már korábban felvetették, de nem kaptak érdemi választ a kabinettől. A végrehajtói kar helyzetének rendezésére szólította fel a kormányt, szerinte ugyanis a kamara – miután elnöke előzetes letartóztatásban van – illegitim módon nevezi ki a végrehajtókat. Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban kettős beszéddel vádolta a kormányt, mondván, a kabinet csak itthon ellenzi a szankciós brüsszeli politikát, majd másként cselekszik. Szerinte a kormány egyszer sem szólalt fel Kárpátalja érdekében, holott – folytatta – 1991-ben egy helyi népszavazás kimondta a magyar területi autonómiát. Arra is kitért:
Magyarországnak – akkumulátorgyárak telepítése helyett – inkább élelmiszeripari nagyhatalommá kellene válnia.
Menczer Tamás, a külügyi tárca államtitkára az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban azt mondta:
a magyar baloldal és Brüsszel is háborúpárti, egy olyan katonai eredményhez – Ukrajna győzelméhez – köti a háború végét, amiről nem tudni, eljön-e.
Ezzel szemben a kormányoldal békepárti álláspontot képvisel – mondta. Hangsúlyozta:
a kárpátaljai magyarok helyzetén is csak békével és a tűzszünettel lehet érdemben segíteni, de a kormány most is jelentős humanitárius segítséget nyújt az ott élőknek.
Jelezte: Kárpátalját illetően a magyar kormánynak súlyos vitája volt Ukrajnával, ezt a háború kitörésével azt “asztal szélére rakták”, de nem felejtették el.
MSZP: rezsistop helyett élelmiszerárstopra van szükség
Komjáthi Imre az MSZP képviselője az alapvető élelmiszerek árának emelkedéséről beszélt. Kijelentette: ameddig ilyen drágák az élelmiszerek, fenn kell tartani az ársapkákat, azok ugyanis nem növelik érdemben az inflációt, de segíti az átlagbevétel alattiakat. A megoldás pedig az alapvető élelmiszerek áfájának nullára csökkentése, az extraadó megszüntetése. Közölte azt is: a kisboltoknak kompenzációt kell biztosítani az ársapkák miatti veszteségeikre. Az áremelkedés valódi okai szerinte a magas áfa és az árbevételre kivetett különadók. Hozzátette,
rezsistop helyett élelmiszerárstopra van szükség, nem pedig fideszes megszorításokra.
Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy értékelte a felszólalást,
mint ha az MSZP felébredt volna.
Szerinte azonban nem csak ez az egyetlen jó intézkedése a kormánynak, amellyel az inflációtól védi az országot. Úgy folytatta: a nulla százalékos áfa kettős támogatási rendszert jelent, és jelentős bevételkiesést is hozna a költségvetésnek. Felidézte ugyanakkor, hogy amikor a Fidesz tett javaslatot az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére, azt nem támogatták. Felidézte –
A kiskereskedők kompenzálását megtette a kormány, több pályázatot is kiírt a kétezer fő alatti települések számára, például energiaköltségek támogatására.
DK: a nyugdíjak minden nappal kevesebbet érnek
Gy. Németh Erzsébet arról beszélt, hogy a nyugdíjak minden nappal kevesebbet érnek, a kormány pedig nem biztosít megfelelő nyugdíjemelést. Azt mondta: 2022-ben a szükségesnél 1,5 százalékponttal alacsonyabb mértékben növelték a járadékot, aminek folyományaként az idei emelés összege is kevesebb a szükségesnél. Az ellenzéki képviselő egyszeri, 100 ezer forintos támogatás kifizetését kérte az időseknek, valamint azt, hogy a kormány háromhavonta vizsgálja felül a nyugdíjemelés mértékét.
Tállai András emlékeztetett:
amikor a baloldal kormányzott, akkor is válság volt, amelyből az IMF-nek kellett kimentenie az országot.
Az akkori kormány a nehézségek ellenére mégis elvett az emberektől. A Fidesz ugyanakkor kimondta, hogy megvédik a nyugdíjak vásárlóértékét, ezt az elmúlt tizenkét évben mindig meg is tette. A járvány és a háború, a szankciós infláció azonban nehéz helyzetbe hozta az országot, a kormány mégsem vett el forrásokat az idősektől. Hozzátette,
A kormány ezért fizette ki a tizenharmadik havi nyugdíjat, amit idén a tizenöt százalékkal megemelt nyugdíjak után számolt ki
KDNP: aki megszavazza a békepárti határozatot, a béke pártján áll
Hollik István a KDNP képviselője kijelentette:
a békepárti határozat világossá teszi, ki áll a béke oldalán, aki megszavazza, az a béke pártján áll.
Kifejtette: a háború kezdetének egyéves évfordulója aktuálissá teszi, hogy mérleget vonjanak az elmúlt egy évről, és az a kép, amely így kialakul, tragikus és szomorú, hiszen emberek tízezrei haltak meg, özvegyek, árvák vannak mindkét oldalon, menekültek, tönkrement egzisztenciák vannak, és gazdasági károk egész Európában. Hollik István emlékeztetett:
a kárpátaljai magyarok révén Magyarországnak emberveszteségei is vannak.
Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára úgy válaszolt, hogy a kormány álláspontjának alapja az igazság, a béke, a szolidaritás és a hazaszeretet.
Az első pillanattól kezdve elítélték Oroszország nemzetközi jogot sértő agresszióját, kiállnak Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett
– jelentette ki. Hangsúlyozta: mindenkinek a béke az érdeke. Magyarország óriási humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, azonban a magyar érdekeket képviselve világossá teszi, hogy kimarad a háborúból – mondta.
Fidesz: Magyarország továbbra is segíti Ukrajnát
Zsigmond Barna Pál a Fidesz képviselője arról beszélt, hogy már több mint egy éve támadta meg Oroszország Ukrajnát, azóta folynak a harcok, miközben Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját indította el, amely napjainkban is zajlik. Közölte:
a háború végét továbbra sem látni, de a jelek arra utalnak, hogy még hosszú ideig eltart.
Magyarország a béke oldalán áll, minden lehetséges fórumon mielőbbi fegyverszünetet és a béketárgyalások megkezdését sürgeti – magyarázta. Hozzátette:
bár az EU-ban ezzel a véleményével egyedül van, az azon kívüli világ túlnyomó többsége osztja az álláspontját.
A képviselő kitért rá: Magyarország elítélte az orosz inváziót, kifejezte szolidaritását a megtámadott féllel, bár az utóbbi években Ukrajna sok olyan intézkedést hozott, amely károsan hatott a kisebbségekre. Azt mondta: a magyar kormány minden intézkedést megtett, hogy itt biztonságban érezhessék magukat az Ukrajnából menekültek, és a humanitárius akciója addig folytatódik, ameddig szükséges.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára válaszában azt mondta: Magyarország a háborúból ki akar maradni és fegyvert sem szállít, de minden lehetséges módon segíti a rászorulókat. Ennél a háborúnál “mi vagyunk az első biztonságos ország és ennek megfelelően járunk el” – közölte. Hozzátette: emellett segélyszállítmányokat juttatnak el Ukrajnának. Kitért rá:
Brüsszelben az azonnali tűzszünet és béke követelése vörös vonalat jelent, nem akarnak azonnali tűzszünetet, háborúpárti álláspontot képviselnek. A magyar baloldal pedig egyrészt háborúpárti, másrészt szankciópárti, ez kiderült abból, hogy békéről a magyar baloldal nem beszél
– fogalmazott. Azt mondta: azt, hogy a magyar baloldal szankciópárti, jól mutatja, hogy a szankciók szerintük nem felelősek semmiért, viszont “a magyar kormány és Orbán Viktor mindenért felelős”. Holott minden számból és minden elemzésből világosan látszik, hogy a szankciók a felelősek az elszabadult energiaárakért, az elszabadult inflációért – közölte.
Forrás, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS