A Krím félsziget 2014-es elcsatolása után az ukrán erőknek nyújtott kanadai kiképzés kulcsfontosságúnak bizonyult az Oroszország által egy évvel ezelőtt indított ukrajnai háború korai szakaszában – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke kedden Ottawában.
Von der Leyen ebben a tisztségében először tesz hivatalos látogatást az észak-amerikai országban. Az ukrajnai háborúról, a kereskedelemről és a transzatlanti kérdésekről folytat megbeszéléseket Kanadában és az Egyesült Államokban, pénteken Joe Biden amerikai elnökkel is találkozik Washingtonban.
Nem tudom eléggé hangsúlyozni: Kanada megmentette Ukrajnát”
– mondta a kanadai parlamentben tartott beszédében. Hozzáfűzte: a kanadaiak “másokat, köztük sok európait megelőzve felismerték az ukrajnai események horderejét”, és a “kötelességen túlmutató” választ adtak a háborúra. Ursula von der Leyen szerint “a teljes körű orosz invázió megindítását követő órákban tavaly létfontosságúnak bizonyult” az ottawai kormány döntése, hogy katonai kiképzésben részesítette az ukrán haderőt, miután a nemzetközi jogot megsértve Oroszország 2014-ben annektálta a Krím félszigetet. Hangsúlyozta, Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalmas stratégiai hibát követett el azzal, hogy azt képzelte, három nap alatt beveheti Kijevet.
Ukrajna ellenállása megdöbbentette a világot. Ez elsősorban az ukrán nép bátorságának köszönhető. De döntő mértékben az ukrán katonák profizmusának is, akik közül sokakat Kanada képzett ki”
– fogalmazott az Európai Bizottság elnöke. Egyúttal köszönetet mondott Justin Trudeau kanadai miniszterelnöknek is, amiért együttműködik Ukrajna megsegítésében.
Mindent, amit Ukrajnáért tettünk, együtt tettük”
-jelentette ki Ursula von der Leyen.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/The Canadian Press/Spencer Colby)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS