Bár a 18. kerületi Kondor iskolában nem sérülnek a diákok jogai, Szaniszló Sándor polgármester mégis felesleges rosszindulatú hangulatkeltéssel próbál a figyelem központjába kerülni az intézmény kapcsán. A DK-s árnyékminiszter szerint ugyanis az iskolában ideiglenesen elhelyezett Bocskai István református intézmény tanulói kiszorítják az odajáró Havanna lakótelepi gyerekeket. Mivel az iskola méretéből adódóan bőven van hely mindkét intézmény diákjai számára, ezért felmerül a kérdés: miért akarja a tanév közepén kirakni a DK-s polgármester az ártatlan gyerekeket?
Szaniszló Sándor korábban azért aggodalmaskodott, hogy a Kondor iskola fenntartói joga állami fenntartásból egyházi fenntartó számára fog átkerülni.
Dr. Lévai István a kerület fideszes képviselője lapunknak elmondta, hogy mivel ez nem történt meg és az iskola maradt állami fenntartásban, ezért okafogyottá vált a DK-s polgármester aggálya.
Szaniszló Sándor ezután keddi Facebook-bejegyzésében azon kezdett problémázni, hogy az iskolában ideiglenesen elhelyezett Bocskai István református intézmény tanulói kiszorítják kondoros diákokat az intézményből. Az árnyékminiszter úgy fogalmazott:
A halásztelki református központ célja minden bizonnyal az iskola átvétele, majd az értékes, egy éve felújított intézményi épület megszerzése lehet.
Lévai István lapunknak úgy fogalmazott, az iskolában bőven van hely, nem zavarják egymást az ott tanuló diákok. Az önkormányzati képviselő hozzátette, hogy a református intézmény diákjainak az idei tanév végéig van helyük az iskolában, utána pedig saját intézménybe fognak átköltözni. Más szóval felesleges hisztériakeltés, hogy a Kondor iskola megszállás alatt lenne. Lévai István hozzátette:
A Kondoros diákok biztonságban vannak, nem sérülnek a jogaik.
Borítókép: Facebook/ Lévai István
Facebook
Twitter
YouTube
RSS