Az Európai Néppárt visszatért a politikai porondra, ezúttal korrupcióban mérik össze “tudásukat” a szocialistákkal, egy komoly sportteljesítményt pedig máris sikerrel abszolváltak: Manfred Weber, az EPP balra tolódott elnöke erős esélyes lehet a Legképmutatóbb Európai Politikus™ kétes értékű díjáért. Ugyanis miután parlamenti beszámolói alapján évekig forgolódott álmatlanul a magyar jogállamiság és korrupció miatt, most kiderült, éppen a Néppárt és közvetlen kollégái miatt kellett volna inkább aggódni. Hogy igencsak rossz hetük volt a liberálisoknak az is bizonyítja, a Bloomberg is rossz felé kacsingat, mikor azon aggódik, hogy Magyarország beavatkozik az amerikai belügyekbe. Valójában épp a buszos csalás gyanúja miatt ismét botrányba keveredő Márki-Zay beszélt arról, hogy Soros Györgyhöz hasonló emberek támogathatták a kampányát, amiről ő persze semmit sem tud. Menczer Tamás külügyi államtitkár szerint az amerikaiaknak inkább az ilyen ügyek kapcsán kellene a belügyekbe való beavatkozással foglalkozni és felvetette, az akkumulátorgyárak körüli ellenzéki hergelésnek is lehet némi köze a guruló dollárokhoz.
Manfred Weber politikai karrierjének végét is jelentheti az Európai Néppárt csalási botránya
Az Euractiv értesülései szerint hatalmas korrupciós botrányba keveredhetett az Európai Néppárt (EPP) és a pártcsaládot vezető Manfred Weber, valamint kollégája, Mario Voigt is. Bár Weber tagadja bűnösségét, azt azonban elismerte, hogy közel 200 ezer eurós értékű szerződések valóban létezhetettek, ezért az ügy kivizsgálása elkerülhetetlen. A botrányban Weber mellett a 2019-es európai parlamenti választási kampányban az EPP kampányfőnökként dolgozó CDU-s képviselő, Mario Voigt is érintett, a politikus azonban tagadja bűnösségét. Ez volt az oka, hogy a belga és a német rendőrség kedden, április 4-én házkutatást tartott az EPP székházában a 2019-es európai uniós választási kampány során felmerülő korrupciós gyanú miatt.
Manfred Weber politikai karrierjének végét is jelentheti az Európai Néppárt csalási botránya
Több tízmilliós csalás gyanúja merül fel a baloldal buszbérlése körül
A DatAdat Professional Kft. összesen több mint 50 millió forintot, míg a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) mintegy 40 milliót költött buszos utaztatásra, illetve személyszállításra tavaly márciusban – írja a Mandiner. Az ellenzéki kampányzáró eseményre érkező buszokról, amelyek százas nagyságrendben sorakoztak a budai rakparton, a PestiSrácok.hu számolt be először helyszíni videójában, amelyben aktivistákat és buszsofőröket kérdeztünk arról, hogy kik finanszírozták a járatokat. Erre a járművet vezető sofőrök, de még az alvállalkozók sem tudtak válaszolni.
Nem tudok róla, de akár Soros is az adományozók között lehet – Márki-Zay Pétert kérdeztük
Ha a belügyekbe való beavatkozásra keresnek példát, ott a guruló dollárok esete
“Az egész világ akkumulátorokat akar, csak az ellenzék nem. Nem lehet, hogy némi köze van ehhez a guruló dollároknak?” – tette fel a költői kérdést Menczer Tamás. A külügyi államtitkár szerint számos ponton megmutatkozik, hogy az ellenzék nem a magyar, hanem külföldi érdekeket szolgál; ezt mutatja meg az akkumulátorvita, de a guruló dollárok ügye is. Az orosz–ukrán háború kapcsán úgy vélekedett, hogy bár az euroatlanti régió szélsőségesen háborúpárti, emiatt is kerülhet Magyarország külföldi és belföldi támadások kereszttüzébe. Az egyik ilyen vitás kérdéseként a szankciókat nevezte meg az államtitkár, amelyek kapcsán kiemelte: Magyarország számára adottságai miatt kulcsfontosságú, hogy mentesüljön azok (közvetlen) hatásai alól. Mint mondta, ezért ratifikálta ezeket hazánk az EU-ban olyan feltételekkel, hogy Magyarország mentesül az energetikai korlátozások alól.
Letartóztatták Donald Trumpot – Soros által támogatott és hatalomba segített ügyész emelt vádat ellene
Letartóztatták Donald Trumpot, akit New Yorkban vettek őrizetbe; még ujjlenyomatot is vettek tőle, amikor besétált a manhattani büntetőbíróságra. Történelmi pillanat, ugyanis az első alkalom az Egyesült Államok történetében, hogy egy volt elnök ellen büntetőeljárás indul. Trump ellen Alvin Bragg manhattani főügyész indított nyomozást, valamint ő kezdeményezte a volt elnök letartóztatását is. A New York-i kerületi ügyész kampányát korábban Soros György fizethette. Donald Trump azt nyilatkozta, nem hiszi el, hogy ez megtörténhet Amerikában. Videón látható, ahogy Trump rendőri felvezetéssel megérkezik.
Gulyás Gergely a PS-nek: ha Hadházyék abban az országban bontják le egy építési terület kordonát, ahonnan pénzt kaptak a választási kampányhoz, már letartóztatták volna őket
Ha ezek a képviselők abban az országban járnának el így, ahonnan pénzt kaptak a választási kampányhoz, akkor legjobb esetben is letartóztatták volna őket – kommentálta portálunknak Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, hogy Hadházy Ákos és csapata ismételten megostromolt egy építési terület miatt felhúzott kordont. Mint megjegyezte, a konkrét, tettenéréses jogsértés esetén a mentelmi jog sem védi a képviselőt, és ez itt meg is valósult, ugyanakkor visszataszítónak nevezte azt a magatartást is, hogy valaki jogellenes cselekedetet hajt végre, és közben kiabál rendőrnek, hogy neki mentelmi joga van.
Ennek előzménye, hogy ismét szétszedték az építkezési kordont a Momentum politikusai a Karmelita kolostornál. Elmondásuk szerint az említett kordont újra és újra le kell bontani, hiszen az a hazugságnak és a cinizmusnak a jelképe. Ezt követően a kormányülésre érkező politikusok autója elé ültek le, amíg a rendőrség többszöri felszólítás után el nem távolította őket az útból. Ezután hallatlan bátorságról téve tanúbizonyságot, egy ideig a Karmelita előtt üldögélt pár momentumos politikus Hadházy Ákos társaságában, várva a távozó minisztereket. A munkások eközben elkezdték visszaépíteni a kordont; ezt megakadályozandó a harcias momentumosok belekapaszkodtak az építési kordonba. Végül a tervezett 24 óra helyett mindössze 4 órás demonstrációnak alig nevezhető cirkuszt rendeztek a szólásszabadságért harcoló képviselők. Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke elmondása szerint legközelebb, ha kell, flexszel bontják el a kordont.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS