Amerikában a progresszív-baloldali elit a drogpolitika területén nyitott újabb frontot. Soros György vezetésével szinte minden eszközt bevetnek, hogy országszerte lazítsanak a kábítószerekhez kapcsolódó jogi szabályozásokon. Veszélyes folyamatnak lehetünk szemtanúi, hiszen már több nyugati államban is láthattuk, hogy az erőszakos bűncselekmények növekedésével és a fogyasztók számának folyamatos emelkedésével jár kéz a kézben a liberális drogpolitika.
Az elmúlt időszakban a dollármilliárdos tőzsdespekuláns – azon túl, hogy NGO-szervezetein keresztül támogatja az illegális migrációt, segíti a genderideológia és az LMBTQ szervezetek térnyerését – világszerte hatalmas összegeket ad liberális és baloldali pártoknak, így például az USA-ban is óriási befolyással bír a politikai élet szereplőire, valamint az igazságszolgáltatási és a bírósági szervek vezetőinek kinevezésére.
Nem egy olyan, Soros György által finanszírozott ügyész van, aki enyhítene a kábítószer-kereskedelem és a fogyasztás miatt elfogott gyanúsítottak büntetési tételein. Az egyik legolvasottabb nyugati híroldal, a Daily Mail korábban arról számolt be, hogy Soros az USA-ban legalább 75 olyan ügyész kinevezését támogatta, akik a progresszív drogpolitika szellemében, ideológiavezérelten végzik munkájukat és hozzák meg döntéseiket. A tőzsdespekuláns több államban, köztük Új-Mexikóban, Los Angelesben, Floridában és Texasban is győzelemhez segítette a kerületi ügyészi választásokon saját jelöltjeit. Ezek az amerikai baloldalhoz köthető tisztségviselők számos büntetőjogi törvényt módosítottak, ezáltal szabad utat engedve a bűnözők és a feketepiacnak előrenyomulásának. Az ügyészek által felügyelt városokban egekbe szökött az erőszakos bűnelkövetések száma, a kábítószer-kereskedelem és drogfogyasztás.
Példának okáért 2016-ban Kim Ogg lett a Texas állambeli Harris megye első, Soros által támogatott kerületi ügyész, miután a spekuláns több mint 600 ezer dollárral támogatta indulását. Ogg ügyészként – elősegítve Soros érdekeit – felhagyott a marihuána-bűncselekmények üldözésével. A Fox News arról számol be, hogy Ogg kerületi ügyészként a drogok használatával és birtoklásával kapcsolatban új szabályozást javasol: a tervezet szerint 4 grammnál kevesebb kábítószerrel tetten ért gyanúsítottakat nem tartóztathatnák le, amíg egy laboratórium meg nem vizsgálja, hogy a megtalált anyag kábítószernek minősül. Az ügyészség ezeket az ügyeket saját rendszerében „Nem lesz letartóztatás” néven iktatná. Kivételt képez, ha a kábítószer birtokában lévő gyanúsítottat erőszakos bűncselekménnyel is vádolják.
A tendencia az amerikai kontinensen is egyre vészjóslóbb, hiszen a kanadai Brit Kolumbia tartomány legalizációs törekvése és a torontói tervezet mellett az USA-ban is egyre több helyen kívánnak lazítani a törvényi kereteken a kábítószer-fogyasztással és szankcionálással kapcsolatban. Ezek rendkívül vészjósló folyamatok, amelyeket a droglegalizáció-párti kormányok az emberi szabadságjogokat rendkívül tévesen értelmezve erőltetik rá egyre több társadalomra, például Németországban is. Reméljük, Magyarország kitart és továbbra is kimarad a kábítószerek legalizálásának veszélyes folyamatából…
(A publikációt Ozsváth Kálmán, a Drogkutató Intézet drogpolitikai igazgatója készítette.)
Fotó: magyarno.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS