Szürreális szappanoperát nézünk, melyben a főpolgármester a főszereplő, ám úgy tűnik, hogy az új évadban Perjés Gábor „karakterfejlődésén” lesz a hangsúly: innentől kezdve ő fog hazudozni, Karácsony pedig elbújik mögötte. Perjés mostanáig ugyanis elfutott az újságírók elől, nem beszélt azokról a bizonyos pénzgyűjtő ládikákról, most meg egymás után nyilatkozik, ami nem a véletlen műve. Majd kap egy jó ügyvédet, a külföldről finanszírozott kormányellenes média pedig egzisztenciális védelmet nyújt neki, végül azonban feláldozzák. De vajon ezzel Karácsony Gergely megússza? Mert nagyon úgy tűnik, hogy az a politikai konstelláció, ami Budapesten létrejött, látványosan csődöt mondott. Gyurcsány rövid pórázon tartja Karácsonyt, ütik jobbról és balról is, így pedig nehéz kilenc hónap elé néz.
Budapest-modell: politikai kudarc
Az eltelt ciklusban a főpolgármester politikai tevékenysége csupán két dologban mutatkozott meg: Gyurcsányhoz lojális emberekkel duzzasztotta fel a fővárosi hivatalokat és intézményeket, illetve folyamatos kormánykritikát folytatott a közösségi oldalán. Ideológiájukban különböző, egymással is vitatkozó tagságú testületek irányítják ma a fővárost, amely a hatékony cselekvés akadályává vált. Politikai csatatér lett Budapest, de a küzdelem java még csak most kezdődik: mindenki pozíciót akar fogni a következő választásokig.
Karácsony Gergely, minden feltételezhető jó szándéka ellenére sem tudta teljesíteni a 2019-es ígéreteinek nagy részét. Hiányzik a rátermettség, de a kudarc kódolva volt abba a politikai konstellációba, ami 2019-ben jött létre. A történelmi töredezettségű ellenzék regnálásának állatorvosi lova lett a főváros. így néz ki, mikor tucatnyi önérdek által vezérelt baloldali csoport próbál irányítani egy települést. Ez a Budapest-modell kudarca.
A főpolgármester azonban saját maga is tovább szűkíti mozgásterét. Kapkod és egyelőre nem tud kikecmeregni a kampányfinanszírozási botrányból, pedig a stratégiát már kitalálták. Mostantól Perjés fog hazudni, végül pedig vezéráldozat lesz belőle…
Hazugságspirál 3.0
Nem először kerül hazugságspirálba a főpolgármester. Először a nyelvvizsgájáról, majd a Városháza eladási szándékáról lódított. Előbbit végül kidumálta, utóbbi pedig éppen a nyilvánosság és a közfelháborodás miatt hiúsult meg. A történet viszont ismét bebizonyította, hogy továbbra is következmények nélküli a baloldali térfél.
Most itt az új, minden eddiginél kellemetlenebb, a bűncselekmény gyanúját is felvető botrány.
Nézzük!
Első fázis. Mikor Márki-Zay Péter 2021 őszén elkottyintotta, hogy a Karácsony Gergely által összetrombitált 99 mozgalom nagyjából félmilliárd forinttal támogatta a főpolgármester miniszterelnök-jelölt-jelölt kampányát, akkor Karácsony azt mondta, hogy erről ő nem tud, de legalábbis ekkora összegről szó sem volt.
Második fázis. Mikor kiderült, hogy valóban félmilliárd körüli összegbe került az előválasztási kampány, amit a 99 mozgalom bonyolított és aminek célja az volt, hogy végül Karácsony Gergely legyen az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, akkor végre beismerte. Ugyanakkor azt állította, hogy ő maga pénzügyekkel nem szokott foglalkozni, és egyébként is minden versengő miniszterelnök-jelölt-jelölt százmilliókból kampányolt, ami nem törvénytelen.
Harmadik fázis. A nemzetbiztonsági szakszolgálatok fényt derítettek arra, hogy a 99 mozgalom számlájára az előválasztási kampány után, tehát Karácsony Gergely visszalépését követően fizették be az 506 millió forint nagyrészét, ráadásul euróban és angol fontban, akkor a főpolgármester azt mondta, hogy a szerződéseket még a kampány alatt kötötték meg (véletlenül éppen a Bajnai által fémjelzett DatAdat céggel). Közben váltig állította, hogy magyar állampolgárok „mikroadományairól” van szó, illetve hogy „kis ládikákba” dobták be a bankókat.
Ekkor kezdtek méltatlankodni a 99 mozgalom tagjai. Nem azért álltak be Karácsony Gergely mögé, hogy gyanús eredetű pénzek Bajnaiékhoz vándoroljanak.
Negyedik fázis. Összeomlott a mikroadományok mítosza, hisz a nemzetbiztonsági szakszolgálatok bemutatták, hogy Perjés Gábor milliós nagyságrendű pénzkötegeket vitt be a bankba. Amikor nagyobb összegű készpénzt fizetnek be egy egyesület számlájára, akkor igazolni kell annak eredetét, ezt jegyzőkönyvvel ellátva meg is tették. De ládikát, legyen az bármekkora is, senki, sehol sem látott. A főpolgármester viszont továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy minden törvényesen történt, magyar állampolgároknak van devizatartalékuk és sokan akarták a kormányváltást. Ők dobták össze a félmilliárdot. Ekkor egy interjúban Rónai Egon kérdésére már nagy ládikákról beszélt a főpolgármester és hozzátette: minden a törvények szerint, átlátható módon történt.
Ötödik fázis. Az OTP feljelentést tett, ugyanis a belső vizsgálatuk fényt derítettek arra, hogy ennyi pénz, kötegelve nem fér bele a jegyzőkönyv szerint megjelölt 30×30 centiméteres kis-nagyládikákba. Ráadásul a leadott jegyzőkönyvek sem állják ki a valóság próbáját.
Ekkor kezdtek a szövetségesek is morgolódni. Nem a Fidesz, hanem Karácsony koalíciós társai mondták azt, hogy az egész történet nem életszerű.
Elfogytak tehát az érvek, megdőlt minden magyarázat. Karácsony pedig előállt azzal, hogy nincs itt semmiféle ügy, mindent a kormányzati propaganda talált ki. Elérkeztünk tehát a hazugságspirál legmélyebb részére.
Perjés a vezéráldozat
Ezek után állt ki Perjés Gábor és kezdett el nyilatkozni. Összehordott sok mindent, de a pénzek forrását nem jelölte meg és kitartott amellett, hogy minden törvényesen történt és ő nyugodt lelkiismerettel áll a vizsgálatok elé. A befizetőket pedig nem tudja megnevezni, mert anonim módon dobálták a kötegelt eurószázezreket a kis-nagyládikákba a magyar állampolgárok. Szerinte…
Ettől kezdve Karácsony Gergelyt mindenki hagyja békén! Majd a Perjés elviszi a balhét. Kap egy sztárügyvédet, és persze érkezik majd a kívülről irányított kormányellenes sajtó segítségnyújtása is.
De vajon Karácsony Gergely ezt tényleg megúszhatja?
Budapest-modell
Négy év alatt világossá vált, hogy Karácsony Gergely, mint városvezető kudarcot vallott, ami a kompetenciahiány mellett az instabil koalíció szükségszerű következménye. Politikai csatatérré, és átláthatatlan ellenzéki háttéralkuk terepévé silányult Budapest. Van egy gyenge kezű, beszűkült mozgástérrel regnáló főpolgármester, akit háttérből Gyurcsány Ferenc tart pórázon, aztán ott vannak az egymással versengő balliberális pártok és érdekcsoportok, de szinte lehetetlenné teszi a hatékony döntéshozatalt a politikai alapon kinevezett, felduzzasztott, „vízfejű” tanácsadótestület, ami szintén nem egy irányba húz.
A Tarlós-korszak tudatos építkezését felváltotta a virtuális politizálás időszaka, megelevenedni látszik a Demszky-éra utolsó éveire jellemző pangás kora.
Ha Perjés át is veszi a hazudozás ódiumát, ha el is viszi a balhét, Karácsony akkor is nehéz kilenc hónap elé néz.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS