
Szürreális szappanoperát nézünk, melyben a főpolgármester a főszereplő, ám úgy tűnik, hogy az új évadban Perjés Gábor „karakterfejlődésén” lesz a hangsúly: innentől kezdve ő fog hazudozni, Karácsony pedig elbújik mögötte. Perjés mostanáig ugyanis elfutott az újságírók elől, nem beszélt azokról a bizonyos pénzgyűjtő ládikákról, most meg egymás után nyilatkozik, ami nem a véletlen műve. Majd kap egy jó ügyvédet, a külföldről finanszírozott kormányellenes média pedig egzisztenciális védelmet nyújt neki, végül azonban feláldozzák. De vajon ezzel Karácsony Gergely megússza? Mert nagyon úgy tűnik, hogy az a politikai konstelláció, ami Budapesten létrejött, látványosan csődöt mondott. Gyurcsány rövid pórázon tartja Karácsonyt, ütik jobbról és balról is, így pedig nehéz kilenc hónap elé néz.
Budapest-modell: politikai kudarc
Az eltelt ciklusban a főpolgármester politikai tevékenysége csupán két dologban mutatkozott meg: Gyurcsányhoz lojális emberekkel duzzasztotta fel a fővárosi hivatalokat és intézményeket, illetve folyamatos kormánykritikát folytatott a közösségi oldalán. Ideológiájukban különböző, egymással is vitatkozó tagságú testületek irányítják ma a fővárost, amely a hatékony cselekvés akadályává vált. Politikai csatatér lett Budapest, de a küzdelem java még csak most kezdődik: mindenki pozíciót akar fogni a következő választásokig.
Karácsony Gergely, minden feltételezhető jó szándéka ellenére sem tudta teljesíteni a 2019-es ígéreteinek nagy részét. Hiányzik a rátermettség, de a kudarc kódolva volt abba a politikai konstellációba, ami 2019-ben jött létre. A történelmi töredezettségű ellenzék regnálásának állatorvosi lova lett a főváros. így néz ki, mikor tucatnyi önérdek által vezérelt baloldali csoport próbál irányítani egy települést. Ez a Budapest-modell kudarca.
A főpolgármester azonban saját maga is tovább szűkíti mozgásterét. Kapkod és egyelőre nem tud kikecmeregni a kampányfinanszírozási botrányból, pedig a stratégiát már kitalálták. Mostantól Perjés fog hazudni, végül pedig vezéráldozat lesz belőle…
Hazugságspirál 3.0
Nem először kerül hazugságspirálba a főpolgármester. Először a nyelvvizsgájáról, majd a Városháza eladási szándékáról lódított. Előbbit végül kidumálta, utóbbi pedig éppen a nyilvánosság és a közfelháborodás miatt hiúsult meg. A történet viszont ismét bebizonyította, hogy továbbra is következmények nélküli a baloldali térfél.
Most itt az új, minden eddiginél kellemetlenebb, a bűncselekmény gyanúját is felvető botrány.
Nézzük!
Első fázis. Mikor Márki-Zay Péter 2021 őszén elkottyintotta, hogy a Karácsony Gergely által összetrombitált 99 mozgalom nagyjából félmilliárd forinttal támogatta a főpolgármester miniszterelnök-jelölt-jelölt kampányát, akkor Karácsony azt mondta, hogy erről ő nem tud, de legalábbis ekkora összegről szó sem volt.
Második fázis. Mikor kiderült, hogy valóban félmilliárd körüli összegbe került az előválasztási kampány, amit a 99 mozgalom bonyolított és aminek célja az volt, hogy végül Karácsony Gergely legyen az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, akkor végre beismerte. Ugyanakkor azt állította, hogy ő maga pénzügyekkel nem szokott foglalkozni, és egyébként is minden versengő miniszterelnök-jelölt-jelölt százmilliókból kampányolt, ami nem törvénytelen.
Harmadik fázis. A nemzetbiztonsági szakszolgálatok fényt derítettek arra, hogy a 99 mozgalom számlájára az előválasztási kampány után, tehát Karácsony Gergely visszalépését követően fizették be az 506 millió forint nagyrészét, ráadásul euróban és angol fontban, akkor a főpolgármester azt mondta, hogy a szerződéseket még a kampány alatt kötötték meg (véletlenül éppen a Bajnai által fémjelzett DatAdat céggel). Közben váltig állította, hogy magyar állampolgárok „mikroadományairól” van szó, illetve hogy „kis ládikákba” dobták be a bankókat.
Ekkor kezdtek méltatlankodni a 99 mozgalom tagjai. Nem azért álltak be Karácsony Gergely mögé, hogy gyanús eredetű pénzek Bajnaiékhoz vándoroljanak.
Negyedik fázis. Összeomlott a mikroadományok mítosza, hisz a nemzetbiztonsági szakszolgálatok bemutatták, hogy Perjés Gábor milliós nagyságrendű pénzkötegeket vitt be a bankba. Amikor nagyobb összegű készpénzt fizetnek be egy egyesület számlájára, akkor igazolni kell annak eredetét, ezt jegyzőkönyvvel ellátva meg is tették. De ládikát, legyen az bármekkora is, senki, sehol sem látott. A főpolgármester viszont továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy minden törvényesen történt, magyar állampolgároknak van devizatartalékuk és sokan akarták a kormányváltást. Ők dobták össze a félmilliárdot. Ekkor egy interjúban Rónai Egon kérdésére már nagy ládikákról beszélt a főpolgármester és hozzátette: minden a törvények szerint, átlátható módon történt.
Ötödik fázis. Az OTP feljelentést tett, ugyanis a belső vizsgálatuk fényt derítettek arra, hogy ennyi pénz, kötegelve nem fér bele a jegyzőkönyv szerint megjelölt 30×30 centiméteres kis-nagyládikákba. Ráadásul a leadott jegyzőkönyvek sem állják ki a valóság próbáját.
Ekkor kezdtek a szövetségesek is morgolódni. Nem a Fidesz, hanem Karácsony koalíciós társai mondták azt, hogy az egész történet nem életszerű.
Elfogytak tehát az érvek, megdőlt minden magyarázat. Karácsony pedig előállt azzal, hogy nincs itt semmiféle ügy, mindent a kormányzati propaganda talált ki. Elérkeztünk tehát a hazugságspirál legmélyebb részére.
Perjés a vezéráldozat
Ezek után állt ki Perjés Gábor és kezdett el nyilatkozni. Összehordott sok mindent, de a pénzek forrását nem jelölte meg és kitartott amellett, hogy minden törvényesen történt és ő nyugodt lelkiismerettel áll a vizsgálatok elé. A befizetőket pedig nem tudja megnevezni, mert anonim módon dobálták a kötegelt eurószázezreket a kis-nagyládikákba a magyar állampolgárok. Szerinte…
Ettől kezdve Karácsony Gergelyt mindenki hagyja békén! Majd a Perjés elviszi a balhét. Kap egy sztárügyvédet, és persze érkezik majd a kívülről irányított kormányellenes sajtó segítségnyújtása is.
De vajon Karácsony Gergely ezt tényleg megúszhatja?
Budapest-modell
Négy év alatt világossá vált, hogy Karácsony Gergely, mint városvezető kudarcot vallott, ami a kompetenciahiány mellett az instabil koalíció szükségszerű következménye. Politikai csatatérré, és átláthatatlan ellenzéki háttéralkuk terepévé silányult Budapest. Van egy gyenge kezű, beszűkült mozgástérrel regnáló főpolgármester, akit háttérből Gyurcsány Ferenc tart pórázon, aztán ott vannak az egymással versengő balliberális pártok és érdekcsoportok, de szinte lehetetlenné teszi a hatékony döntéshozatalt a politikai alapon kinevezett, felduzzasztott, „vízfejű” tanácsadótestület, ami szintén nem egy irányba húz.
A Tarlós-korszak tudatos építkezését felváltotta a virtuális politizálás időszaka, megelevenedni látszik a Demszky-éra utolsó éveire jellemző pangás kora.
Ha Perjés át is veszi a hazudozás ódiumát, ha el is viszi a balhét, Karácsony akkor is nehéz kilenc hónap elé néz.
Karipapa
2023-10-08 at 14:48
Minek annyit foglalkozni ezzel a szerencsétlennel !
Angie
2023-10-03 at 16:56
Sajnos azt kell mondjam, hogy Rózsa Zoltán nem áll messze a valóságtól és persze azt is látom, hogy a Fidesz nem áll bele kellőképpen az ilyen mocskok felszámolásába! Egy idő után az emberben felmerül a “Cirkusz és kenyér” effektus és kérdéseket tesz fel saját magában! Csak nehogy ennek az legyen a vége, hogy a “bilkegő szavazók” a végén rossz helyre rakják az X-et! Előzzük meg, ha lehet kedves Fidesz!
Sánta Rozália
2023-10-02 at 20:52
Megússza! Mégpedig azok a “korrupt” kormánypárti bírók fogják megvédeni akiket az ellenzéki újságírók oly sokat gyaláznak!
térdeplő magyar igazságszolgáltatás
2023-10-01 at 09:31
Addig, amíg a főügyészeink, főbíróink, az amerikai nagykövethez járnak térdepelni, addig nem lesz változás az igazságszolgáltatásban. Ennyit a magyar jogállamról!
árnyék - kormány
2023-10-01 at 09:23
Amikor Orbán Viktor felmosta a padlót a DK-val a parlamentben
https://www.youtube.com/shorts/Ef1nt1KWgqU
Manó
2023-10-01 at 09:14
Királytigris!
Ugye nem gondolod komolyan, hogy bármelyik is böribe megy? Csak felmerül a gyanú, nyomozás fog indulni, ami hosszú agonizálás után elhal.
Manó
2023-10-01 at 09:08
Rózsa Zoltán!
Ennyi!
Manó
2023-10-01 at 09:01
Ballib!
Talán gyurcsányon keresztül irányítja. Logikus, nem?
Manó
2023-10-01 at 08:58
P.F.Z!
Ez itt nem a 444. Nem is a hvg. Köze sincs a népszavához, 24.-hoz. Sem a többi, híg FOS-hoz.Te oda írogassál, ott legelnek a hozzád hasonlók.
Sas
2023-09-30 at 15:24
ez nem pesti, hanem univerzális modell-csak bizonyos ázsiai országok tudták kivonni ebből magukat.
"Egyszerre két körözött bűnözőt is elfogtak a rendőrök"
2023-09-30 at 14:11
Jaj, ez egy másik hír!
Pedig már örültünk, hogy Gerikaróról és Perjésbácsiról van szó.
Egy biztos többek között ők is velejéig romlott bűnözők.
Orientál
2023-09-30 at 13:20
ballib Bunkóságod azt hiszi hogy a korrupt Gyurcsányod adakozik a nagy lószart ballib ,ismét megírom hülyeségednek hogy Gyurcsányod a náluk összejött Vágóéket még egy pohár vízzel se kínálta meg.
Orientál
2023-09-30 at 13:17
ballib Te aztán teszed ide magadat a tahót itt USA brit svájci utalásokról van sz és nem a fukar irigy Gyurcsányodról akid még a nála összejött elvtársait egy pohár vízzel sem kínálta meg azt itt az interneten a Vágó elvtársatok panaszolta el. Karácsonyodék persze hogy nem Gyurcsány 100 millióit használták fel mert az akkor nem lenne hazaárulás MERT AZ ÁLTALA LOPOTT LÉT Ő ADTA VOLNA A 99 MOZGALOMNAK CSAK ADOTT VOLNA MERT GYURCSÁNYOD IRIGY FÖSVÁNY KORRUPT ÉHENKÓÁSZ ÉLŐSKÖDŐ KORRUPT.
Orientál
2023-09-30 at 13:07
Bubu👎 Nem vagy eszednél mert te több mint 13 éve álmodsz mint a nyomor Gyurcsányodék miatt. hahahahahaha …. 🤣
Orientál
2023-09-30 at 12:54
Bubu Persze mert a balliberális zöld bíróelvtársak bíróelvtársnők elintézik.
Bubu
2023-09-30 at 12:36
Ez is el lessz sikálva, mint minden más. Demszky, Hagyó, stb. A sor végtelen. Mikor lessz Bige lecsukva és zárolva a vagyona? Soha, kedves FIDESZ. Tudják ök is, tudjátok ti is, és tudjuk mi is! Hát, csak így tovább a bukásig.
Sas
2023-09-30 at 12:32
nem tudnak semmit sem tenni ellene, mivel a nemzetközi banda ellen tehetetlenek.
Gyurka
2023-09-30 at 12:26
Bűncselekményre nem vonatkozik a mentelmi jog,be kell bizonyítani hogy elkövetők,sikkasztás csalás pénzmosás és hazaárulás vétségében.
Ha alapos a gyanú előzetesbe velük.
Sas
2023-09-30 at 12:03
eleve az entrópia a cél-globálisan is-illetve az alkalmas vezetők kiiktatása-ezek helyére a semmit teszik-nem cél normális pártok létrehozása-nem cél az együttműködés -a káosz a cél-és ennek pénzügyi haszna-ez pedig megvalósult-itt -és a nyugati világban is.Ez egy életforma-a parazita életformája-az ő szándéka az entrópia-és pesten az is van-és mindenhol az van, ahol ez a parazita uralkodik-szétesés-eladósodás, züllés, individuális idiotizálódás, a politika értelmének megszűntetése.Ez a pénzhatalom politikája-a szerző ezt kudarcnak írja le-miközben szó nincs kudarcról.
moscskos gazember balluburnyák mind a kettő takonygerincű elvtárs
2023-09-30 at 12:01
Nehéz eldönteni, ki a nagyobb hazudozó, aljas gazember, mocskos balliburnyák tróger?
-A hamis nyelvvizsgás, csak lenyúláshoz értő, a fővárost tönkretevő nyikhaj Karácsony f@szfej elvtárs?
-Vagy a marxista emlőkön megrohadt, jellemtelen tróger Perjés elvtárs?
Lényeg, mindkettő takonygerincű féreg, büntetésvégrehajtási intézményben a helyük!
Sas
2023-09-30 at 11:57
a szerző alapvető hibát követett el………..ugyanis a modell tökéletesen működik-itt is, globálisan is-ez pedig a parazitizmus elv-ennek lényege valósult meg pesten—is—.1. kiiktatták a személyiséggel rendelkező EMBERT-AZ ÜRESSÉGET tették a személyiség helyére-egy KG FORMÁJU LYUKAT-Ennek személyisége nincs-a szólásszabadság által lejáratták a fideszt-mindennel megrágalmazva-az értelmes szerveződést lehetetlenné tették-EZ TÖRTÉNIK GLOBÁLISAN IS-Ergo a pénz urai irányíthatnak-a normális fidesz kormány ellenére -ez országosan is így van-hiszen inflációt generáltak az idegen hátterű csoportok-az MNB-t kamatemelésekre presszionálták, etc.Szóval a modell működik-ezen modell által uralják a világot-ez a parazitizmus modellje-a semmi kirakatba állítása, és a káosz a lényege-az entrópia.A szerző módszertani hibát vét-.
Gábor lovag
2023-09-30 at 11:25
Karácsonynak és az összes tettestársának – ideértve a gazdáját Fletót is – már régen a börtönben kéne rohadnia nem fényes hivatalokban pöffeszkednie.
Egyszer csak eljön az igazság órája, és mindem libetnyák- komcsi hazaaruló a megérdemelt helyét fogja elfoglalni a pokolban.
Dodo
2023-09-30 at 11:20
Azt hiszem nem titok: A sz@ros dolgokat egy samesszel kell csináltatni. Ekkor te tiszta vagy, mint a hó. Persze, ha Perjés el kezdene énekelni egy vádalkuban, akkor …..
Királytigris
2023-09-30 at 11:12
Cser Borbála2023-09-30 at 11:03!
A probléma az, hogy a bűncselekmény kipattanásakor a gyanúsítottakat nem teszik azonnal előzetesbe. Így fennáll a lehetőség az összebeszélésre, vagyis a hazudozásra, és ezzel szabadon élnek is, a tanúk megfenyegetésére, megzsarolására.
Régebben az ilyen görényeket, ha elkezdtek hazudozni, addig verték amíg nem vallották meg az igazat.
Mondjuk ebből a Perjésből, meg Kamugeriből a régi módszerekkel 15 percen belül ki lehetne verni az igazságot. Úgy énekelnének mint a legszebb hangú kismadár…
Királytigris
2023-09-30 at 11:06
Kamugeri mint (sajnos) főpolgármester teljes szereptévesztésben van. Neki nem ellenzéki poltikát kell folytatnia, nem Orbánt kell megbuktatnia! Neki nem ez a feladata. Neki a főváros ügyes-bajos dolgaival kell foglalkoznia, azokat kell megoldania! Ha ez nem megy neki, márpedig nem megy, ez tisztán látszik, mert enki ez a beosztás egy nagykabát, mondjon le!
Pl. Budapest közútjai kriminális állapotban vannak! Egy magyarországi faluban jobb minőségűek az utak, mint Budapesten. Eddigi regnálása alatt a főváros teljesen leamortizálódott. Az általa okozott közlekedési káoszról meg nem is beszélve…
Cser Borbála
2023-09-30 at 11:03
A választók (is) a könnyű ellenállás irányába hajlanak, az pedig Karácsony.
Ez a lejárató akció, akár jogos( többnyire igen), akár nem- áldozatot formál ebből a szerencsétlenből. ami megint vele szimpatizálóvá tesz a választókat.
és ami baj, nincs a nemzeti oldalon( legalábbis eddig) alternatíva.
#Dr. Belák
Magya Györgyöt nem ezután fogják megfogadni, hanem a “láda gyártás és kihelyezés” előtt már megtanácskozták a lehetőségeket. Nem véletlen, hogy eddig a sajtó ugyan köszörüli a nyelvét, lázit bennünket, de arra hivatott szervek eddig fogást nem találtak.
Orientál
2023-09-30 at 10:46
És ezek a balliberális zöld Karácsonyék akik a Gyurcsány csicskái akarnak Budapestre is betelepíteni rengeteg képzetlen lusta gazdasági migránst Karácsony nem jogállamot akar építeni. És nem egyszer a tömegközlekedési buszoknak fenntartott autóút sávban fuvaroztatta magát ami azt erősíti meg hogy ők maguknak mindent megengednek azt is ami szabályellenes és törvényellenes.
Mikia36
2023-09-30 at 10:35
Rózsa Zoltán
2023-09-30 at 09:50
Korrekt!
Összefoglaltad Kamugeri legutolsó éveit, de kimaradt a Covid alatti ténykedése, tunyasága, amikor a Pesti úti Szoc. Otthonan Kamugeri és henyélő társai miatt előre megfontolt szándékkal emberek haltak meg!
Kamugeri és a 4 rabló haverja, teljesen tönkre tette a BKK menetrendű közlekedését is!
Kamugeri és csapata miatt az elmúlt 4 évben NEM volt útfelújítás, még azokon az utakon sem, ahol a BKK buszai tönkremennek!
Kamugeri, valamint a hasonszőrű semmittevő haverjai: Baranyi, Neandervölgyi, Piko csak romboltak, loptak, és tönkretették a várost!
Királytigris
2023-09-30 at 10:05
Rózsa Zoltán2023-09-30 at 09:50!
Korrekt!
Királytigris
2023-09-30 at 10:01
Mennyit fizethetnek Perjésnek, hogy elvigye a balhét?
Ez a vén f…. nem is fogja fel, hogy nagy bajban van?! Vagy van az a pénz…..
Szabadulás után majd jól jön az apanázs….
Rózsa Zoltán
2023-09-30 at 09:50
Fricz Tamás 2004-ben kiadott könyve – immár 19 éve!!! – a mai napig él és igaz. Címe: Egy következmények nélküli ország
Azért az mégiscsak hallatlan, hogy ennek a piszoárfejű takonynak soha, semmiért nem kellett felelnie a hatóságok elött. Botrány! Szégyen és bűn!
Egyetlen zuglói balhé után még csak be sem hívták kérdezősködni se a NAV, se az ÁSz se a Központi Nyomozóiroda. Szociális ház ügye? Füssy Angélának hányszor kell még feldolgozni és tálalni ezt a témát, hogy a sok irodatöltelék semmirekellő megmozduljon a hivatalokban?
Zugló parkolási ügyei?
Budapest Főváros városháza eladásának kisérlete és az azt megelőző ingatlanmutyik, építési telkek kiárusítása?
99>1 mozgalom külföldi pénzeinek forrása és hiteles igazolása?
Tuzson Bence vagy mozgassa már meg a végtagjait vagy álljon fel a miniszteri bársonyról ha ennyire töketlen.
*****************
dr. Sára Botond Attila, Budapest Főispán részére
.
Tekintetes dr. Sára Botond Attila Főispán Úr!
Áll még a Tordai villa Budán a második kerületben amit illegálisan építetett a képviselő elvtárs?
Ha igen akkor miért? És mikor megy a bontógép a nagy golyóval összedönteni?
*****************
“Pufajkás voltam. Na és?” – kérdezte foghegyről Horn Gyula. Semmi sem változott a mai napig.
A legszebb, hogy a faszkalap budapesti lakcímkártya tulajdonosok – értendő:
bite zsoltok, buzik, deviánsok,
drogosok, emberi söpredékek,
aHisztokHaták, rolleres haladó sötétzöldek,
leszarom tablettát fogyasztó kretének,
óóóóegygééééék, HATALOM A NÉÉÉÉPÉÉÉÉ! óbégatók,
FREE SzFE hulladékok,
budai milliárdos villákból óbégató hivatásos éhezők és nyomorgók,
pedagógiát sosem látott áltanár felforgatók, Törley Katalin szerű patkányok stb. –
szóval ezek a faszfejek újra munkát, közhatalmat, közpénzt, kasszakulcsot adnak majd a piszoárfejűnek a következő 5 évre. Ezeknek Demszkí sem fájt és az sem, hogy Marki-Zay minden héten felforgatta a pöcéjüket a tüntikéivel – most meg az áltanárok és kommunista tojáskeltetőbe járatott műdiákok, latrinaszájú Pankotai Lilik és társaik.
Persze GeLgőke a munka szót nem ismeri inkább szunyókál a kocsiban vagy otthon – elvégre Demszky is az asztala alatt aludt napokig az irodájában.
És a piszoárfejű takony után még újra megválasztják majd László Mengelét, patkányfejű Baranyit, FasszoPIKÓt, Niedermüllert a főpatkányt, kockafejű V. Naszályit, az emlebeteg Sopronit, Kisst, Dérit – alias Trippont, Szaniszlót, Horváth Csacsit meg az összes többi parazitát. Gratulálok Budapest!
Rolo
2023-09-30 at 09:47
Ballib2023-09-30 at 09:41
Kérdezd meg szegény anyukádat🤭🤭😉
Ballib
2023-09-30 at 09:41
Mindenki személyeskedik, senki nem tudja elmagyarázni – akkor most az 500 milliót Gyurcsány adta?
un hun
2023-09-30 at 09:36
Gondolom a címben szereplő kérdés amolyan költői kérdés. Magyarországon (is) a politikai kaszt egyben a legnagyobb szervezett bűnözői csoport is. Hányan ültek vagy ülnek közülük börtönben? Nem kell válaszolni.
Ungarn über alles !
2023-09-30 at 09:17
Ballib
06:49
he ! te muzsik !
ollan eccerű logika nincs is, ami a te és a fajzatod agyába betudna furakodni
hufi
2023-09-30 at 09:08
Tisztelt Ballibsi!
Ballib2023-09-30 at 07:30
Kifejtenéd, hogy a szemkilövetőt ki választotta meg miniszterelnöknek? Volt-e választás, és mikor?
Na, most csorogjon a nyálad!
Hans Landa
2023-09-30 at 09:03
Ezeket a költői kérdéseket kinek teszi fel a ps?BP.-en eddig mindenki mindent megúszott,legalábbis a komolyabb ügyeket.Itt ha jól tudom kb 500 millióról van szó,ez arrafelé apró……………
ila halo
2023-09-30 at 08:46
Perjés, a sunyin falazó gazember, és a másik gazember – a Karácsony – menjen a lecsóba… egy kutyafas.a mind a kettő a dekás maffiával karöltve.
Rolo
2023-09-30 at 08:43
P.F.Z.2023-09-30 at 06:33
Ballib2023-09-30 at 06:49
Ne ide kommenteljetek…apátok🪳🪳 szerepelt a munkásőr találkozón…oda böfögjetek,hogy ki az alternatíva a zorbán helyett😁😁😁🤡🤡🤡💩💩🐛🐛
Ja hogy lapítotok mint szar a fűbe férgek🐛🐛🐛🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫
Dr. Belák Ferenc
2023-09-30 at 08:29
Hajrá budapesti kádárista, lumpen proli csürhe. Újra meg kell választani 2024-ben Karácsonyt és bandáját.
Az elméleti alapokat a biztos döntéshez majd a XIII. kerületi zsidók, a megmondó embereiken keresztül megadják. Egyébként Perjésnek feltétlenül Magyar Györgyöt, v. Zamecsnik Pétert kell ügyvédként igénybe vennie.
gyozo2018
2023-09-30 at 08:04
Sarolta
2023-09-30 at 07:48
Hogy mire készülnek?
ERRE:
https://www.origo.hu/nagyvilag/20181116-parizs-migrans-video.html
a coligatus
2023-09-30 at 07:55
P.F.Z.
2023-09-30 at 06:33
Kezeltesd a csőlátásodat.
Sarolta
2023-09-30 at 07:48
A maffia főnök sem személyesen megyen gyilkolni.Karácsonyi
Gyurcsány a maffia banda része megbizott,
megbizó ,bünrészesek
Nem szabad megusszák
mert mind gátlástalanabbak nem
lehet tudni milyen aljas lépésre készülnek ami visszafordithatattlan
gyozo2018
2023-09-30 at 07:46
A kormánypártokon múlik, hogy megismétlik-e a 2019-es
“no kampányt”, vagy lesöprik ezt a tolvaj, korrupt,
anarchista, ágens csürhét.
Ballib
2023-09-30 at 07:30
Rajong a halál Gyurcsanyert, senkit nem izgat már, 16 éve volt miniszterelnök 😀 Azóta nem sikerült a hős Orbannak kijavítani a dolgokat, tudjuk, 2/3okkal sem. A 25%os infláció is Gyurcsány 2023-ban, ugye?
Tudományos libsizmus
2023-09-30 at 07:25
Ballib:
Ez a falazás nagyon gyengére sikerült.
Puncius Pinatus
2023-09-30 at 07:17
Ballib
2023-09-30 at 06:49
——————————————
Ettől ez bonyolultabb, hogy a te az egyszerű eszeddel, észjárásoddal megtudnád érteni.
Te tudod kitől kapta a pénzt?
Egy ami biztos, nem apró adományokból gyűlt össze az összeg!
Te csak rajongsz gyurcsányé, a politika nagyon távol esik tőled. Ezzel nem vagy egyedül.
A balliberális oldalt keményen gyurcsány, és az ő lamantin hitvese irányítja.
———————————————————–
Megússza, kipelenkázzák a szarból. Egyelőre még nem bukhat meg. Ha ő bukik, minden és mindenki bukik. De megfognak!
Ballib
2023-09-30 at 06:49
Legalább annyi eszetek lenne az ilyen cikkekben, hogy valami logika lenne. Kapott Geri 500 millat valakitol, oké. Nem Gyurcsanytol ugye. De azért Gyurcsány irányítja őt. Nem esetleg az lenne logikusabb, hogy az irányítja, akitől a pénzt kapta?
P.F.Z.
2023-09-30 at 06:33
Még nagyon messze az önkormányzati választások, de itt mindenn nap megy a hazudozás a lejáratás !Csak hát hasonlóan a diletáns kormányhoz ,sok hasonszőrű aranyaásó(“újsagíró) remekül teljesít!
Íme pár példa:
A kormányközeli Metropol címlapon panaszkodik arra, hogy a koldusmaffia pokoli állapotokat teremt a Vörösmarty téren. Erről Kovács Alex Gábor, az V. kerületi ellenzéki frakció vezetője posztolt a Facebookon, arra is figyelmeztetve, hogy a „propaganda” ezzel tulajdonképpen az V. kerület fideszes vezetésébe szállt bele, ugyanis
a Vörösmarty teret tavaly államosította a kormány, és ingyenesen a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester által vezetett V. kerületi önkormányzat vagyonkezelésébe adta.
Metropol-“leleplezés”: a „Gazos Budapest” pályázat nyertes fotóján nem is fővárosi terület látható
Azt akarták bebizonyítani, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros parkjai elhanyagoltak, de nem sikerült. Egy állami tulajdonú területen fotózott gaz nyerte meg a pályázatot.
De vajon a vesszőről olvastátok már?