Az orosz hadsereg 13 irányított bombát dobott le a dél-ukrajnai Herszon megyére vasárnap reggel, és találat ért egy infrastrukturális létesítményt – mondta el Olekszandr Tolokonnyikov, a régió kormányzói hivatalának szóvivője egy tévéműsorban.
A tisztségviselő kifejtette, hogy az orosz hadsereg négy települést támadott meg a beriszlavi járásban, ahová 11 irányított bombát dobott le. Az oroszok még két bombát dobtak le a megyeszékhely peremvidékén, aminek következtében lakóházak, elektromos vezetékek és egy közelebbről meg nem nevezett infrastrukturális létesítmény rongálódott meg. Tolokonnyikov hozzátette, hogy a szakemberek már dolgoznak a vezetékek helyreállításán. Roman Mrocsko, a herszoni katonai adminisztráció vezetője az ukrán közszolgálati televízió szerint arról tájékoztatott, hogy Herszon városát is nagy erejű robbanás rázta meg délelőtt, aminek következtében több kerületben megszakadt az áramellátás.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) arról számolt be, hogy vasárnapra virradóra sikeres támadást hajtottak végre drónokkal Oroszország belgorodi területén, Krasznaja Jaruga településen egy elektromos alállomás ellen, amelyhez orosz katonai létesítmények csatlakoznak. A támadásról videofelvételt is nyilvánosságra hoztak. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az éjjel 27 drónt semmisítettek meg Oroszország légterében.
A hírportál helyi kormányzói hivatalok közléseiből készített vasárnapi összefoglalójában azt írta, hogy előző nap az orosz erők kilenc ukrán megyére mértek csapásokat az ország északi, keleti és déli részében. Harkiv megyében két helyi lakos vesztette életét és egy sérült meg, a donyecki régióban úgyszintén két civil halálos áldozata és egy sérültje lett a támadásoknak.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, vasárnapi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 880-nal, 287 770-re nőtt. Az ukrán erők szombaton megsemmisítettek egyebek mellett nyolc orosz harckocsit és 33 tüzérségi fegyvert.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat
Facebook
Twitter
YouTube
RSS