Antall József 1990. október 18-án az Egyesült Államokba látogatott az elnök meghívására. Idősebb George Bush a Fehér Házban fogadta a magyar miniszterelnököt és személyes barátságáról biztosította. Erről az eseményről a balliberális média finnyásan, lekezelően, nem a kiemelt helyen számolt be. Egyébként ez máig tart, csak most a fő ellenség Orbán Viktor. Antall hazatérve viszont már nagyon beteg volt, azonnal kórházba került. Megműtötték.
Kormányfő nélkül maradt a kormány. Az SZDSZ és az MSZP már csak erre várt. Az MDF is óriási hibát követett el, amikor minden előzmény nélkül bejelentette a benzinár 65 százalékos emelését. A taxisblokád történetét nem akarom elemezni, de pillanat alatt kiürültek a boltok, eltűntek az alapvető élelmiszerek, a cukor, a liszt, a só, az olaj, a zsír. Az emberek még emlékeztek 1956-ra.
Mindenesetre a kommunisták megmaradt hálózata jól működött és ennek több tagja, így a taxisok ismét szolgálatba helyezték magukat. Ugyanis a Kádár-rendszer kivételezettjei – volt ávósok, belügyesek, bizalmi emberek, ügynökök stb. – kaptak trafikos vagy taxis állást. Nos, 1990. október 25-én a taxisok a benzináremelésre hivatkozva eltorlaszolták az ország fő csomópontjait és útvonalait a járműveikkel. De ez csak porhintés volt. Ez az előre megszervezett blokád az első kísérlet volt az első szabadon választott kormány megbuktatására.
Miután a választásokon a szabaddemokraták és szocialisták megbuktak, így egy puccskísérletet hajtottak végre. Az SZDSZ és az MSZP politikusai egyértelműen támogatták a taxisokat, például Tamás Gáspár Miklós heccelte őket. A harmadik ellenzéki párt, a FIDESZ bár bírálta a kabinet intézkedéseit, de nem értettek egyet a demonstrálók módszerével. Ők nem így akartak hatalomra kerülni. A komcsik hamar lelepleződtek. A posztkommunista budapesti rendőrfőkapitány, Barna Sándor békésen megakadályozhatta volna rendőri fellépéssel a taxisblokádot, de Barna megtagadta Horváth Balázs belügyminiszter utasítását, aki ekkor a beteg Antall Józsefet helyettesítette. A “Komócsin megyéből” jött (Csongrád megye rendőrfőkapitánya volt) rendőrfőkapitány a kormánynak nem engedelmeskedett, ő inkább az SZDSZ-es Göncz Árpádhoz rohant utasításokért.
Budapest, 1990. október 28. A kormány tagjai: Horváth Balázs belügyminiszter (balközépen) és Jeszenszky Géza külügyminiszter (balra hátul) a Parlament előtt október 28-án délután, a kormánypárti tüntetésen. A résztvevők fűtött hangulatban követelték, hogy a barikádot állítók immár haladéktalanul számolják fel az úttorlaszokat, állítsák helyre az ország normális rendjét. A többezres tömeget rendőrkordon védte a más véleményen lévő ellentüntetőktől, akik ugyancsak megjelentek a Kossuth téren, s akiket szintén a rendőrök védtek. MTI Fotó: Talum Attila
A szálak összeértek. Ennek elemző hátterét nemrég mutatta be a Blokád című, Antall Józsefről készült magyar történelmi film is. Balsai István egykori igazságügyminiszter jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában, hogy a taxisblokád ellenforradalmi lázadás volt, a taxisok egyértelműen bűncselekményeket követtek el. Göncz Árpád köztársasági elnök viszont annyira kiállt a taxisok mellett, hogy meg is látogatta őket a blokád idején. Ezzel fittyet hányt az elnöki kötelességeinek, nyíltan az SZDSZ-nek kedvezett és már előrehozott választásokat követelt. Magyarán Göncz arra játszott, hogy az Antall-kormány ne tölthesse ki a négy évet. Gyakorlatilag a balliberális média – a Népszabadság, a Népszava, a Magyar Hírlap, a Kurír, a közszolgálati rádió és televízió jelentős része – vezényelte le a taxisblokádot. Ott volt segítségnek Göncz Árpád, Pető Iván, Tamás Gáspár Miklós, Rajk László, Magyar Bálint, egyszóval az egész SZDSZ, és Barna Sándor az engedetlen budapesti rendőrfőkapitány, valamint a régi kommunista rendszerhez és az MSZP-hez hű hatóságok többsége.
Budapest, 1990. október 26. Tamás Gáspár Miklós országgyűlési képviselő (j) a benzináremelés ellen tiltakozó taxisokkal beszélget a lezárt Erzsébet híd pesti hídfőjénél. MTI Fotó: Földi Imre
A helyzet normalizálásához nemcsak a kormány, a taxisok, a fuvarozók és a különböző szakszervezetek, érdekképviseletek megegyezése járult hozzá, hanem a történelmi jelentőségű “pizsamás beszéd”.
A nemzeti alapokon álló, akkor “kisebbségi médiumok”, így a Magyar Televízió Híradója és A Hét megpróbált hírt adni a taxisblokád fejleményeiről, a taxisok, az érdekvédelmi szervezetek és a kormány tárgyalásairól. Bár a Híradó megosztott volt, hiszen ott dolgoztak a régiek is, az egykori csókosok – Aczél Endre volt főszerkesztő bizalmi emberei, a többi között Juszt László, Bánó András, Bayer Ilona –, miközben kezdett kialakulni egy olyan újságírógárda – például Császár Attila, Kakukk L. Mihály, Liebmann Katalin, Mátyássy Andrea, Gál Jolán, Murányi László, Moldoványi Ákos, Franka Tibor, Farkas Adrienn –, akik elkötelezték magukat a nemzeti oldal mellett.
Washington, 1990. október 18. Id. George Bush (b) amerikai elnök és a hivatalos látogatásra érkezett Antall József, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke beszélgetnek az ünnepélyes fogadtatáson a Fehér Házban, a South Lawn-on. MTI Fotó: Kovács Attila
Ebben a válságos helyzetben szólalt meg Antall József miniszterelnök október 28-án: közvetlenül a műtétje után, a kórházi szobájából nyilatkozott a televíziónak. Az elhíresült “pizsamás interjú” Pálfy G. István ötlete volt, aki a Híradó főszerkesztőjeként megbízta Feledy Pétert az elkészítésével. Hozzáteszem: ez egyetlen adón, csatornán sem jöhetett volna le. Óriási hatása lett. Addig a balliberálisok hazudoztak a sajtóban, hogy a belügyminiszter a taxisokba, a tömegbe lövetett volna, sőt, a hadsereget is bevetnék. Ez volt a dezinformáció, az emberek félrevezetésének iskolapéldája. Antall József viszont államférfiként, higgadtan, logikusan, észérvekkel, őszintén szólt a választókhoz és feltárta a valós helyzetet. Az Antall-beszéd az emberek többségére mély benyomást tett és a társadalom megnyugodott.
Pincérnemzet a magyar?
A legvilágosabban Csurka István író, az MDF alelnöke látta a helyzetet. Ezt írta a taxisblokád utolsó napján, október 28-án:
A cél térdre kényszeríteni a kormányt, de elsősorban a magyar gazdasági rendszert, hogy az egész magyar gazdaság áron alul kerüljön árverésre. Miután ez megtörtént, azok kezébe kerül a magyarság egész vagyona, azok lesznek a tulajdonosok, akik eddig vagy az elmúlt rendszer kinevezettjei voltak, vagy pedig messzi földről érkeznek vevőként. Így bezárul a kör… Az első lakiteleki sátorozáson 1987-ben felvetettem, hogy a nemzeti katasztrófa az lesz, ha ez a nép pincérnemzetté válik a saját hazájában. Vagyis, ha a puszta kiszolgálás lesz a feladata. Most a taxisok csinálják az úgynevezett forradalmat. Ha most nem hallgatunk a saját józan eszünkre, a teljes kiszolgáltatottságba érkezhetünk meg. A taxiórák most nem ketyegnek, de a történelemé igen.
Harminchárom éve milyen világosan látta ezt Csurka. Ha nem következik be a 2010-es nemzeti, keresztény, konzervatív győzelem, akkor már talán nem lenne saját országunk.
Budapest, 1990. október 23. Csurka István országgyűlési képviselő beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékére tartott fáklyás nagygyűlésen a Kossuth téren. MTI Fotó: Asztalos Zoltán
Nem véletlenül akarják a hazai globalista, sorosista erők külföldi milliárdokkal megbuktatni az Orbán-kormányt. Sajnos Antall nem látta ezt kristálytisztán; azt hitte, hogy kisebb-nagyobb engedményekkel, paktumokkal betömheti a nemzetellenesek száját. Tévedett. De nem lehetünk igazságtalanok sem. Meg volt kötve a keze. Ha átengedte volna a hatalmat négy évvel előbb, akkor talán soha nem szilárdult volna meg a parlamentáris demokrácia, az alkotmányosság, és magyar tulajdonú föld sem lenne – úgy néznénk ki, mint az ukránok.
És megalakult a Magyar Újságírók Közössége
A MÚK megalakulása Antall József nevéhez fűződik. Az ellenséges össztűz közepette többször eljött a Magyar Televízióba és interjút adott A Hét műsorának, hogy egy-egy kormányzati döntés hátterét vasárnap este elmagyarázza a nézőknek. Az interjúkat, mint A Hét műsorvezető-szerkesztője, többször én készítettem. Antallnak kevés lehetősége volt rajtunk kívül, hogy megszólalhasson a közszolgálati rádióban és televízióban. Egyik alkalommal hármasban voltunk a vágószobában, a miniszterelnök, a főszerkesztő Pálfy G. István és jómagam. Antall József vetette fel, hogy miért nem hozunk létre egy saját, nemzeti, hazafias gondolkodású újságíró-szervezetet. Még azt is mondta, hogy kilép a MÚOSZ-ból és belép az új újságíró-szövetségbe – hiszen Antall politikai pályafutása előtt orvos-történészként, az Orvostörténeti Közlemények főszerkesztőjeként dolgozott.
A volt kommunista nómenklatúra újságírói szervezetében még sokan megmaradtak a hithű kommunisták, az elhárítás és a szovjet KGB emberei. Mi megalapítottuk a Sajtószabadság Klubot 1991 szeptemberében, majd 1992. március 15-én a Magyar Újságírók Közösségét. Olyan újságírók lettek az alapítók, mint Balaskó Jenő, Bencsik András, Chrudinák Alajos, Fábián Gyula, Fekete Gyula, Pálfy G. István, Kocsis L. Mihály, Murányi László, Kővári Péter elnökségi tagok, Szaniszló Ferenc, Szuhay Balázs, Vödrös Attila, Obersovszky Gyula, Lőcsei Pál. Kósa Csaba a MÚK elnöke lett, én a főtitkára. Egy éven belül 1500-ra nőtt a tagok létszáma. Lett a nemzeti újságíróknak is egy érdekvédelmi szervezete. Tisztult a kép, voltunk tehát elegen, innentől kezdve tudtuk, ki kicsoda.
Murányi László (balra), Stefka István, a Magyar Újságírók Közösségének (MÚK) ügyvezető főtitkára (középen) és Kósa Csaba, a MÚK elnöke (jobbra) a szervezet alakuló ülésén. A március 14-én megalakult Magyar Újságírók Közössége Magyarország második újságírókat tömörítő szövetsége. MTI Fotó: Mónos Gábor
Sajnos idővel Antallt szép lassan körbefonta a hálózat. Több tanácsadója azt javasolhatta neki, hogy adjon inkább interjúkat a balliberális sajtónak, mert az sokkal nagyobb visszhangot vált ki. Sőt, olyan rádiósok, televíziósok adtak viselkedési tanácsokat az MDF-es politikusoknak, akik a Soros-féle Nyílt Társadalom eszméjének hívei voltak, és szervezték a kormány- és Antall-ellenes Demokratikus Charta mozgalmat, tömegtüntetéseket. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége közben vagyonilag tovább gyarapodott, folyamatos pereket akasztottak a nemzeti újságírók nyakába, a MÚK pedig egyre inkább háttérbe szorult politikailag és szakmailag is. Végül is a miniszterelnök nem lépett be az új újságíró szervezetbe, a MÚK-ba – talán tartott tőle, hogy jobban fogják támadni balról? –, arról meg nincs tudomásom, hogy kilépett volna a MÚOSZ-ból.
Antall József barátja, az orvos professzor Benedek István viszont a MÚK tiszteletbeli elnöke lett. Alakuló ülésünkön a következőket mondta: “Nem sajtószabadságot, sajtótisztességet akarunk!” Ez a liberális újságíróknál, a neoliberális értelmiségnél kiverte a biztosítékot. A MÚK tiszteletbeli elnöke még hozzátette:
Nem akarunk, csak sajtó- és szólásszabadságot, mert az elviselhetetlen mocskolódássá válik. Mi sajtótisztességet és szólástisztességet akarunk!
Ettől a gondolattól ma is frászt kapnak a liberálisok, a dollárbaloldal újságírói. Mert akkor hogyan tudnának alaptalanul rágalmazni, valótlanságokat állítani az efféle újságírók?
(folytatjuk)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS