A karácsonyt a közösségi média úgy mutatja általában be, hogy ezen a napon mindenki a családjával van és boldog, hemzsegnek a fa alatt az ajándékok, a lányok kezét megkérik, és degeszre eszi magát mindenki, miközben rivaldafényben pompázik az egész ház. A valóság viszont az, hogy sokaknál a karácsony maga a pokol, mert ekkor jönnek rá, hogy mennyire magányosak. Ennek oka lehet a sikertelenség a szerelemben, a barátok hiánya, családtagok elvesztése vagy a rossz kapcsolatok. Az élet velejárója viszont a változás, ezért a mai nap boldogsága lehet, hogy csak azon múlik, hogy képesek vagyunk-e felvenni a ritmust ezzel. Néhány személyes példán keresztül szeretném most bemutatni, hogy milyen szerencsétlen helyzetekből lehet egy életre szóló emléket varázsolni az ünnepek alatt és melyik az a hely, ami garantáltan találkozási pont lehet szenteste.
Bár már lassan októbertől a kereskedelem az árukínálatán keresztül jelzi nekünk, hogy nyakunkon van újra a karácsony, és sokaknál már december elején áll a fa, a közösségi média pedig elhalmoz minket karácsonyi receptekkel, dekorációkkal, mégis rengeteg ember van, akinek nem feltétlenül okoz örömöt a karácsony. Nem azért van ez, mert az ünneppel valami bajuk van, hanem mert ilyenkor érzik igazán, hogy magányosak, hogy nem tartoznak senkihez, vagy eszükbe juttatja, hogy már semmi sem olyan, mint régen. Nem véletlen, hogy a kocsmák, éttermek, szórakozóhelyek ilyenkor is nyitva vannak, ahogyan az sem meglepő, hogy megsokszorozódik az öngyilkossági kísérletek száma. A magánynak azonban nem kell feltétlenül stagnálónak lennie az életünkben, a változás pedig meglepő szemléletváltást okozhat.
Az életünk egy folyamatos változás és aki ma egyedül van, nem biztos, hogy holnap is egyedül lesz, ahogyan az sem garancia, hogy aki ma családban van, holnap nem marad hoppon. Így van ez a hagyományainkkal is, amik így vagy úgy, de mindig kicsit változnak. Lehet ennek az oka egy válás vagy éppen egy új személy, vagy egy komplett család megjelenése az életünkben, de sajnos okozhatja egy családtag, barát elvesztése is. Azonban, ha felvesszük a ritmust az élettel, megláthatjuk a változás szépségét is.
Egy válás, amely akár közösségépítő is lehet
Amikor két ember úgy dönt, hogy felbontja a házasságát, a változás garantált. Főleg akkor, ha gyerekek is születtek a frigyből. Így történt ez az egyik barátnőm családjában is, ahol a szülei 20 év után döntöttek úgy, hogy külön már jobb lenne nekik. Bár a „gyerekek” már felnőttek, nyilván nem örültek a hírnek, hogy édesapjuk új partnere úgy gondolta, már az első karácsonyt is kiszemeltjével, kettesben szeretné tölteni. Emlékszem, mennyire sajnáltam őket a helyzet miatt, és arra is, hogy mennyire jó dolgot találtak ki az űr betöltésére. Az édesanyjukkal töltött egy-két órás ajándékozás és vacsora után ugyanis összejövetelt hirdettek maguknál, és azok a barátaik, akik szintén szűk körben, esetleg egyedül, ám a jókedvre igényt tartva álltak a karácsony előtt, átmentek hozzájuk és kifulladásig beszélgettek, italoztak, társasjátékoztak. Évekig így ment ez náluk, mindenki remekül érezte magát, és a karácsony azóta is a jókedvről szól, náluk pedig újabb és újabb változások történtek a családjukban, de ez a hagyomány megmaradt. Viszont, ha nem léptek volna az ügyben, hogy kihozzák a maximumot a karácsonyból, lehet, hogy már ők is ódzkodnának ettől az ünneptől.
Az én családom fontosabb, mint a tiéd, azaz a családhierarchia
Akinek van, vagy volt partnere, esetleg házastársa, tudja, hogy sok családban kardinális kérdés, hogy melyik fél családjánál töltik a párok a szentestét. Nem volt ez másképp nálunk sem. Annak idején szüleimmel, három testvéremmel, nagymamámmal, keresztszülőkkel töltöttük december 24-ét, és természetesen szívesen láttuk a nővéreim udvarlóit, később férjeiket is, akik rendszerint csatlakoztak is hozzánk az este folyamán. Ez az időtálló és csodálatos emlékeket adó szokás sajnos idővel megszakadt, főként azért, mert a nagymamám és később az édesanyám is itt hagyott bennünket. Jött tehát az én életemben is az a bizonyos űr, amit be kellett valamivel tömni, hogy ne egy fájdalmas napként tekintsek a szentestére.
Szokták mondani, ha egy férfi kerül a családba, nem változik semmi. Viszont, ha egy nő csöppen a családi életbe, akkor borul minden. Nem történt ez másképp nálunk sem, amikor a bátyám megnősült. Neki ugyanis azóta a „fontosabb család fontosabb eseményein” kell jelen lennie. Nincs megosztás, felosztás, sorsolás, kompromisszum, későbbi csatlakozás, semmi. Őt viszik, és nekünk ebbe – „régi család” révén – bele kell törődnünk, főleg, ha ő fülét-farkát behúzva nem is ellenkezik főnöke, akarom írni, felesége kívánsága ellen. Őszinte leszek: nagyon fájt, hogy egy másik család így belepiszkított önzőségük miatt a karácsonyunkba, ami eleve egy hatalmas, fájó változáson ment keresztül édesanyám halála miatt, a bátyám „elkobzásával” viszont tovább csorbította az ünnep fényét.
Viszont, ha a szabadrablás nem történik meg, ma nem lenne olyan meghitt a karácsonyom, mint amilyen immáron hat éve. Történt ugyanis, hogy szenteste tudtuk meg, hogy a bátyám, a felesége és az unokahúgom egy órát sem tudnak ránk szánni huszonnegyedikén a „fontosabb család” miatt. Így aztán, amikor hazaértem a munkából, kaptunk édesapámmal tíz percet, hogy megajándékozzuk őket, és már mentek is. Mérges és csalódott voltam egyszerre, majd az apám lejött a konyhába és elkezdtünk együtt krumplit pucolni és beszélgetni. Azelőtt ilyen sosem volt, mert ő előre megfőzött mindent anyukám segédkezésével, mi pedig a testvéreimmel szorgosan díszítettük a fát, terítettünk stb. A feladatok miatt a mély beszélgetések így elmaradtak. Viszont ez egy olyan meghitt pillanat volt, hogy még most is könnybe lábad a szemem, amikor visszaemlékszem erre. Radikálisan megváltoztak a dolgok, de úgy éreztem, hogy szavak nélkül is ugyanazt érezzük a burgonyák felett: ugyan már csak ketten, de megyünk tovább, nem kesergünk, új szokást teremtünk. Ha esetleg egyszer a bátyám is újra hazatalál, lesz hova jönnie. Azóta is így tartjuk a szentestéket, borozva, főzőcskézve, beszélgetve, és én megfogadtam, ha lesz is „új családom”, nem fogok ezen változtatni, amíg csak lehet, maradjon így.
És talán ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy mi tetszett nekem annyira a barátnőmék megváltozott karácsonyi hagyományában a szülők válása ellenére. A remény és a pozitív hozzáállás. Hogy lesz ez még jobb is. Hogy rajtunk múlik, hogy kikkel vesszük körbe magunkat, kinek adunk magunkból és kit fogadunk magunk közé. Hogy nem kell egyedül lenni, és nem az esti menün fog múlni, hogy egy örök emlék marad-e a szenteste. Hogy ha a hagyományaink sajnálatos történések miatt változnak, nem törvényszerű, hogy a változás csak rossz lehet. Rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki a karácsonyból, milyen hagyományokat teremtünk magunknak. A változás állandó az életünkben, és az fog tudni boldogan élni, aki ezt elfogadja és felveszi a ritmust. Még akkor is, ha az elengedés rettenetesen tud fájni.
Plusz egy jó tanács: ha nem sikerül mégsem jó társaságot szereznünk magunknak szentestén, menjünk el a legközelebbi templomba éjfélkor, ugyanis tapasztalataim szerint éjfélkor még a legkisebb kápolna is teli van, és még azok is ellátogatnak a misére, akik egész évben felmentették magukat a hitük gyakorlása alól.
Fotó: rent.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS