2023 a rekordok éve volt – legalábbis az erőlködő ellenzéki pártok számát illetően. Soha ennyi baloldali szervezet és ilyen sok ellenzéki (társ)elnök nem versengett még a választópolgárok bizalmáért. Megdőlt továbbá egy politológiai törvényszerűség: a magas infláció és a dekonjunktúra ellenére az ellenzék nem erősödött meg, a kormány pedig nem veszített népszerűségéből. Ismét Gyurcsány Ferenc lett az ellenzék vezére – ami talán csak a momentumosokat lepte meg. Kiderült az is, hogy a hazai baloldal – példátlan módon – külföldi anyagi támogatásban részesült, amitől a rendszerváltoztatás óta minden tisztességes politikai közösség tartózkodott. Aztán olyat sem láttunk még (az SZDSZ sem merészkedett el ilyen messzire), hogy magyar uniós képviselők azért küzdöttek volna Brüsszelben, hogy Magyarország ne jusson hozzá a jogosan járó uniós forrásokhoz. Végül: ami Budapesten történik, amit a Karácsony Gergely vezette városháza produkált, olyat még a Demszky-éra végóráiban sem láttunk.
Összeszedtem, egyúttal virtuális szavazásra bocsátom, hogy mi volt a legfurcsább politikai folyamat vagy esemény, ami meglepett minket.
Történelmi töredezettség az ellenzéki oldalon
Először is soha ennyi baloldali párt nem versengett még az állampolgárok bizalmáért, ahogy a rendszerváltoztatás óta sem volt ilyen sok frakció a parlamentben. Politikai túlkínálat van, ennyi pártot nem tud és nem is akar eltartani a baloldali szavazótábor. A szivárványkoalícióból szétszéledt hat szervezet kiegészült Márki-Zay, Jakab Péter és Vona Gábor új pártjával, ahogy lesben állnak Szanyi Tiborék és talán kevesen tudják, de időközben Mesterházy Attila is alapított egy pártot önmagának.
Nézzük és számoljunk!
A beazonosíthatatlan identitású A Nép Pártján Mozgalom (Jakab Péter), az EU-párti neoliberális Demokratikus Koalíció (Gyurcsány Ferenc és meghatározó politikusként Dobrev Klára), a radikális baloldali ISZOMM (Szanyi Tibor), az „igazi konzervatív” címkét használó, ám az unióban ma már a progresszív politikát támogató Jobbik (Gyöngyösi Márton), a regionális zöld politikát folytató LMP (Schmuck Erzsébet és Ungár Péter), a viccpártként működő Magyar Kétfarkú Kutyapárt (Kovács Gergely), a legutóbb megalakult, identitás nélküli Második Reformkor (Vona Gábor), a centrumba pozicionált Megoldás Mozgalom (Gattyán György) és a Mindenki Magyarországa Mozgalom (Márki-Zay Péter), továbbá a kiforrott identitás nélküli Momentum (Gelencsér Ferenc és az őt váltó Donáth Anna), a baloldali fordulatot hirdető MSZP (Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan), végül a mérhetetlen, globalista zöldpolitikát hirdető Párbeszéd – Zöldek (Szabó Rebeka és Tordai Bence, illetve a főpolgármesteri pozícióban regnáló Karácsony Gergely) határozza meg a balliberális oldal politikáját. És a futottak még kategóriában Mesterházy Attila pártja, Újhelyi István mozgalma és Thürmer Gyuláék (habár utóbbi nem tartozik szorosan ehhez a társasághoz, ám az önkormányzati választásokon néhány településen ott lesznek ők is).
Ennyi párt és ilyen sok vezető politikus nem tudja hitelesen képviselni az ellenzéki választók szándékát. Ez vicc kategória inkább!
Ennek ellenére egyre csak szaporodnak a szervezetek, mindenki saját, önös érdekeit nézi és anyagi egzisztenciáját félti, és úgy tűnik, hogy sem szellemi muníció, sem pedig szorgalom nincs arra, hogy építkezzenek és valami összefüggő, érvényes politikai állítást tegyenek Magyarországról. Ezért akar mindenki magának egy pártot és ezért akar – kis túlzással élve – mindenki elnök, vagy legalábbis vezető politikus lenni. Ettől látja biztosítva saját politikai karrierjét.
Minél több párt van és lesz, a választópolgár annál inkább zavarodik meg és fordul el a baloldaltól. Mára ott tartunk, hogy az ellenzéki szavazó nem a kormánynak, hanem a sajátjainak, a baloldali politikusoknak sem hisz. Elvesztették a bizalmat, mert elárulták az ellenzéki oldalon legfontosabb motiváló erőt, a reményt. Nem tudnak reményt adni a választópolgárnak. Nem volt megújulás, nincs mondanivaló és elaprózódott az erő. Túl sokan állnak sorba és túl sokat foglalkoznak önmagukkal.
A válságból győztesen jött ki a kormány
A 2023-as évben Magyarországon megdőlt egy politológiai törvényszerűség: a dekonjunktúra és a borzalmasan elszabaduló infláció nem alakította át drámaian a politikai erőviszonyokat. A kormánypártok népszerűsége – kisebb csökkenés után – visszaállt, az ellenzék viszont jottányit sem tudott erősödni. Persze, mivel nem volt választási év, így az elkötelezettség és az aktivitás csökkent, a bizonytalanok, vagy a „pártot nem választók” száma is magasabb volt az előző évitől, ám a százalékos arányok érdemben nem változtak.
A kormánypártok előnye európai viszonylatban továbbra is kimagasló, a DK – mérföldekkel lemaradva a Fidesztől – dominálja a baloldalt, a Momentum brutálisan visszaesett és elvesztette a versenyt Gyurcsányékkal szemben, a többiek pedig a túlélésért küzdenek.
Parlament, plenáris ülés, Gyurcsány Ferenc // fotó: Hatlaczki Balázs
De mi ennek az oka?
Egyrészről – ami talán a legfontosabb – a kormány megőrizte politikai stabilitását és nem magával (mint a baloldal), hanem az ország problémáival foglalkozott, azaz nem tehetetlenül sodródott, hanem cselekedett. Másrészről a kormányzati lépések sikeresek voltak: az inflációt letörték, a nyugdíjak értékét megőrizték, a családtámogatások és az adókedvezmények maradtak, illetve nem vesztették el az emberek a munkájukat. Sőt, ma többen dolgoznak Magyarországon, mint a háború kitörése és az elhibázott uniós szankciók okozta válság kezdete előtt. Végül – harmadrészről – az ellenzék nem tudott valódi víziót, koherens mondanivalót kidolgozni. Nem újultak meg és nem végezték el az ellenzéki politikai munkát, így nem váltak vonzóvá. Saját válságukkal voltak elfoglalva és folyamatosan a beszűkült baloldali térfélen való helyezkedéssel törődtek. Ötletszerű mondanivalójuk hiteltelen és összefüggéstelen volt, illetve nem találkozott a választópolgárok tömegeinek bizalmával. Azaz – mivel a politika nem pasziánsz, hanem társasjáték –, így a baloldal tehetségtelensége, intellektuális gyengesége, cselekvésképtelensége és hiteltelensége is kellett ahhoz, hogy a kormány népszerűsége megmaradjon.
Külföldről pénzt elfogadni ne féljetek!
A rendszerváltoztatás óta konszenzus volt abban, hogy külföldről érkező anyagi támogatást nem fogadnak el és nem használnak fel a kampány során a pártok. A törvények is tiltották, de a kiskaput a 2022-es választásokig senki sem kereste. Mert ez nem csupán politikai és jogi, hanem morális kérdés is. Pénzt ugyanis nem adnak ajándékba. A támogatásért elvárnak valamit cserébe. Azaz, ha egy politikai közösség a tengerentúlról kap dollármilliókat, akkor külföldi érdekcsoportoknak szolgáltatja ki magát, ha viszont hatalomra jut, akkor az egész országot.
A botrány ugyan 2022-ben robbant ki, ám 2023-as év volt az, mikor nyilvánosságra kerültek azok a részletek, amitől leesett az állunk. Ez igazán magyarszomorító eset, ami még korántsem ért véget.
Fővárosi Közgyűlés, a Fidelitas akciója, dollárbaloldal, mikroadományok // fotó: Hatlaczki Balázs
Fontos hozzátenni, hogy a szép lassan egyre világosabban látszódó hálózat munkálkodása az ellenzéki szavazók számára is kínos. Sőt, a közvélemény-kutatásokat nézve számukra is elfogadhatatlan.
Ez a harmincéves magyar demokrácia legnagyobb kampányfinanszírozási botránya. Ilyen még nem volt. Árulás. Pont.
Az ország ellen dolgoztak a baloldali uniós képviselők
Az már régóta világos, hogy a hazai baloldal számít a brüsszeli bürokraták segítségére, ahogy az is, hogy külföldön próbálják „megnyerni” a választásokat, vagy legalábbis gyengíteni (lejáratni) a magyar kormány megítélését. Az azonban újdonság, hogy az idei évben nyíltan is kérték, hogy ne utalják a jogosan járó uniós pénzeket. Miközben Navracsics Tibor tárgyalt, a kormány pedig kompromisszumokat kötött az Európai Bizottsággal, illetve a magyar parlament gyorsított eljárásban fogadta el azokat a „szupermérföldköveket”, amelyeket – igazából politikai zsarolás tárgyaként – Brüsszel megfogalmazott, addig a baloldali uniós képviselők mindent megtettek azért, hogy ne jussunk hozzá az uniós forrásokhoz.
Ilyet más országban nem látunk. Nekünk ilyen baloldal jutott.
Ez idáig leplezték, ám 2023-ban nyíltan vállalták azt is, hogy az Európai Parlamentben gyakorlatilag lobbiztak a magyarok érdekei ellen. Árulkodtak, hazudoztak és mindent megtettek azért, hogy ne érkezzen meg a Magyarországnak járó pénz, de mint látható, ezzel nem a kormány pozícióját gyengítették, hanem a vállalkozásoknak, az egészségügynek, a zöldátállásnak és persze a pedagógusoknak ártottak vele.
Most ugyan megnyitották a pénzcsapokat, ám Donáth Anna és Dobrev Klára már meg is kezdték a következő lejárató hadjárat előkészítését. Ez tipikus esete annak az egyébként elítélhető, az ellenzéki szavazó számára sem szimpatikus erőfeszítésnek, amit egy mondatban úgy lehet összefoglalni, hogy a baloldal abban bízik, hogy minél rosszabb az országnak, annál jobb lehet nekik.
Egyelőre ebben tévedtek.
Budapest a csőd szélén
Karácsony Gergely sok mindenkit becsapott már a baloldalon. Sok dolgot félbehagyott, sokakat cserbenhagyott. Doktori iskola, nyelvvizsga, Medián, Zugló, miniszterelnök-jelöltség… És oroszlánszerepe volt az LMP szétszakításában is.
Kétféle politikus létezik a baloldalon – tartja a városházi folyosói pletyka –, az egyik, akit Karácsony már legalább egyszer átvert, a másik pedig, akit majd át fog.
Olyan azonban még nem történt, hogy csőd szélére sodródott volna a város. Karácsonynak viszont ezt a „bravúrt” is sikerült elérnie. Ha nem nyitott volna a nyáron hitelkeretet a főváros, ha nem lett volna szeptemberben rekordbevétele az iparűzési adóból, ha nem emelik meg a BKV jegyek árát (amit maga Karácsony ígért meg, hogy nem lesz ilyen) és ha nem kérnek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nevében banki faktorálási eljárással ötvenmilliárd forintot, akkor a város leállt volna. Eközben a nyáron Karácsony Gergely prémiumként mintegy háromszázmillió forintot osztott szét az emberei között.
A főváros baloldali vezetése 214 milliárd forintot örökölt az előző, fideszes városirányítástól, most pedig a csőd veszélye fenyeget, miközben nagyobb beruházást nem indult, ami pedig megvalósult, azt még Tarlós indította el, így például a hármas metró, a Blaha Lujza tér és a Lánchíd felújítása – ha csak a legdrágábbakat említjük meg. Ráadásul ezek esetében is olyan változtatások, újratervezések és szerencsétlenkedések történtek, hogy végül minden drágább lett és nem is valósult meg minden eltervezett cél.
Közgyűlés, Karácsony Gergely // fotó: Hatlaczki Balázs
A főpolgármester politikai tevékenysége csupán két dologban mutatkozott meg az eltelt ciklus során: politikai kinevezettekkel duzzasztotta fel a fővárosi hivatalokat és intézményeket, illetve folyamatos kormánykritikát folytatott közösségi oldalán. Szakmai kompetenciák és településpolitikai tapasztalatok nélküli, ideológiájukban különböző, egymással is vitatkozó tagságú testületek irányítják ma a fővárost, amely a hatékony cselekvés akadályává vált. Ez a Budapest modell logikája, ami szükségszerűen sodorta a várost a csőd közelébe.
Ami számunkra viszont elkeserítő tény, hogy ilyen tragédia sem történt még a rendszerváltoztatás óta.
Lehet választani!
2023 nem volt unalmas. Sok-sok furcsaság történt és olyan politikai folyamatok, illetve események is lejátszódtak, amire még sosem volt példa. Ráadásul ezek mind olyan rekordok és szokatlan dolgok, amelyek megkeserítették életünket.
Vajon mi volt legmeglepőbb 2023-ban? A rekordszámú baloldali szervezet versengése, az európai parlamentben dolgozó baloldali képviselőink soha nem látott gáncsoskodása, a rendszerváltoztatás óta legsúlyosabb kampányfinanszírozási botrány részleteinek nyilvánosságra kerülése, esetleg Gyurcsány nagy győzelme (amin csak Donáth Annáék lepődtek meg), vagy Budapest csőd közeli állapota?
Döntsön az olvasó!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS