Pesti Srácok

A budapestieknek Karácsony kell, simán újraválasztanák

A budapestieknek Karácsony kell, simán újraválasztanák

Karácsony Gergelyt simán újraválasztanák, pedig megosztottak a budapestiek – derül ki a HVG felkérésére júliusban készült, 1.000 fős közvélemény-kutatás eredményeiből. A felmérés szerint a főpolgármester előnye 4 százalékpont, 35:31 arányban vezet a Fidesz (ma még nem ismert) jelöltje előtt.

A portál arról ír, a Medián felkérésükre készített júliusi közvélemény-kutatása szerint a biztos szavazók között az arány 50:45 Karácsony javára, a fennmaradó 5 százalék nem nevezett meg konkrét jelöltet, illetve függetlenekkel szimpatizálnak. A kutatás szerint még a fideszesek között is három százaléknyi azon szavazók aránya, akik átszavaznának Karácsony Gergelyre. Erős a generációs törésvonal is, a 30 alattiak 75 százaléka szavazna a regnáló főpolgármesterre, a 30–39 év közöttiek 56, míg a 40 évesnél idősebbek körében mindössze 44 százalék ugyanez az arány.

Azon válaszadók közül, akik úgy látják, elmérgesedett a helyzet a kormány és a főváros között, egyharmadnyian a kormányt, egyötödnyien Karácsonyt hibáztatják. 38 százalékuk szerint mindkét fél felelős. A HVG kiemeli,

PestiSracok facebook image

Forrás: hvg.hu; vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.