
November elején emelte fel a szavát a keresztény értékvédő szervezetként számontartott CitizenGo azért, amiért az Index.hu Konyhanyelv című műsorában Wahorn András zenész-képzőművész abbéli véleményének adott hangot, miszerint egy nyolcéves kislány bugyijában turkálni nem erőszak. Wahorn pedofilmentegetése miatt a szervezet petíciót indított annak érdekében, hogy távolítsák el a videót a portál oldaláról, ami végre meg is történt. Az Index lapigazgatója, aki vállalta a felelősséget az adás közzététele kapcsán elkövetett hibákért, a botrány után nem sokkal közös megegyezéssel távozott a cégtől.
A nagy elfogadás világában egyesek ma már azt is meg merik engedi maguknak, hogy relativizálják a pedofíliát. Így tett Wahorn András is, aki Lakatos Márk műsorában úgy gondolta, kifejti a véleményét a gyerekekkel folytatott szexualitással kapcsolatban, és azt hangoztatta, hogy szerinte nem erőszak, ha egy felnőtt férfi egy nyolcéves bugyijában matat, amit a többi között azzal magyarázott, hogy gyerekként neki is volt szexuális kapcsolata egy felnőtt nővel és azt fantasztikus élményként élte meg.
Rengetegen felháborodtak a videón, a CitizenGo pedig petícióban követelte, hogy az Index.hu vegye le az oldalról és a videómegosztóról is a botrányos adást, ami végre meg is történt.
Wahorn a gyomorforgató véleményéért nem kért bocsánatot, csupán egy Facebook-bejegyzést írt korábban az üggyel kapcsolatban, amiben magát mentegeti azzal, hogy ő csak a véleményét osztotta meg, nem támogatja a pedofíliát, és ő maga sem pedofil. Az Index.hu lapigazgatóját, Várbíró Pétert, aki a külső gyártású műsorok kreatív producere is egyben, vállalta a felelősséget az adás közzététele kapcsán elkövetett hibákért és közös megegyezéssel távozott a portáltól.
Forrás: CitizenGo; Fotó: videókivágás
Naprózsa
2021-12-01 at 21:01
Milyen érdekes, Európában már csak a buzi-transz-pedofil és a muzulmánoknak vannak jogaik. Ők az új homo sapiens, kiválasztottak és a többi korosztály, az összes normalitás pedig le van pössentve.
A nyugdíjas dögöljön már meg, mert sokba kerül, a szülő szüljön, de ne legyen se anya, se apa, se férfi, se nő, viszont kötelessége gyerekeit átadni a pedofiloknak, a buzi “házaspároknak”, vagy az átalakító züllött bűnöző “orvosoknak”. Jogai kuss, viszont a költségeket ők állják, ha mondjuk egy használt gyereket a pedofilok ténykedése után visszadobnak, akkor ő a felelős a gyógyításukért, és egy életen át szenvedhetnek, mikor látják, hogy gyermeküket nem védhették meg, és azok elkorcsosítva fogják gyógyszereken, fájdalmakkal, család nélkül depresszión átkínlódni az életüket.
És persze ezek a rohadékok egyszerűen semmibeveszik, sőt haszonállatnál is ocsmányabbul megalázzák, szadista módon szexualizálják a védtelen kicsinyeket, a gyerek számukra nem ember, úgy, hogy őmaguk elvárták, hogy szerető biztonságban erőszaktól megvédve nőjenek fel.
Én minden pedofilt ivartalanítanék, és valahova a jeges tájakra vinném életfogytiglani kényszermunkára, nem is értem hogyan létezhet ilyen szörny ami védtelen kicsiket képes szadistán bántalmazni és bimbózó kis lelkét tönkretenni.
Orientál
2021-12-01 at 16:47
…futóbolond Egy klasszikus udvari bolond az a királya mellett ott van. De nem hazudozik és nem futkároz össze-vissza mint te és kimondhatja az igazat nem hazudhat mint te.
Orientál
2021-12-01 at 16:43
futóbolond nevedhez méltóan te bolondok között is a dezinformálásod hazudozásod matt is csak a futók közé tartozol. Annyira de annyira Gyurcsány imitátor vagy a szintén nagy hazudozó.
Papa Lima Papa
2021-12-01 at 15:46
Futóbolond! Messzire fuss! Greg mondja a frankót!
D.C.-Bendit nyilatkozatai
2021-12-01 at 13:59
1. Az 1978-as „Egy dinoszaurusz gondolatai”-ban így írt: „Tavaly elcsábított egy hatéves elvtárs kislány. Ez volt az egyik elmondhatatlanul legszebb élményem életemben, és most nem annyira fontos értekezést írni a pederasztia előnyeiről és hátrányairól”.
.
2. Egy francia tévéműsorban pedig kijelentette: „A gyermeki szexualitás fantasztikus. Őszintének és komolynak kell lenni, a legkisebbeknél ez valami egészen különleges dolog” – mondta Cohn-Bendit. „Amikor egy kis ötéves lányka kezd vetkőzni neked, az nagyszerű, mert ez csak egy játék. Egy őrülten erotikus játék”. Ugyanebben az interjúban arról is vall, hogyan szokta a gyerekek popóját mosni az alternatív óvodában.”
.
3. 1975-ös A nagy bazár című művében, felidézve egy óvodában felügyelő pedagógusként szerzett perverz élményeit, arról beszélt:
Többször is megesett, hogy néhány gyerek lehúzta a sliccemet, és elkezdtek simogatni. Ha kitartók voltak, én is visszasimogattam.
Később, amikor szembesítették a könyvében leírtakkal (ahogyan azt Marc Rylewski, a „sárga mellényesek újságírója” is tette), úgy fogalmazott, azok egyáltalán nincsenek kapcsolatban a valósággal, hiszen ő egyáltalán nem pedofil, a könyve „csak annak a kornak a szülötte, amely tele volt tekintélyellenes, tiszta provokációval, amit a burzsoázia megbotránkoztatására jött létre”.
.
Greg
2021-12-01 at 13:55
Futóbolond
Nem kell hazudni!
A CitizenGo az az egyetlen nemzetközi szervezet, amelyik világszerte a konzervatív emberi értékrend megtartásáért és az aberrált és degenerált irányzatok erőszakos térnyerése ellen harcol. Bár alapvetően keresztény erkölcsiséget képvisel, az általa folytatott harchoz vallási kötődés nélkül is nyugodtan csatlakozhat bárki, mert a céljaival minden jóérzésű és normális erkölcsiségű ember azonosulni tud.
tarcsa
2021-12-01 at 13:43
A pedofileket nem mentegetni, hanem agyonverni kell. Akik mentegetik és védik őket, azokat csak lecsukni egy közös cellába néhány kiéhezett kancig.nnyal. Elég lesz pár év!
triacus
2021-12-01 at 13:22
@futóbolond: Semmi köze az indexhez.
“CitizenGO is an ultra-conservative advocacy group founded in Madrid, Spain, in 2013 by the ultra-Catholic HazteOir organization.”
https://en.wikipedia.org/wiki/CitizenGo
gyozo2018
2021-12-01 at 12:39
Még csak most?!
Kirúgta az igazgatót, mentegetőzésre bírta a buzit pedofil relativizálót, és csak nyomásra takarította el a filmet?!
Rózsa Zoltán
2021-12-01 at 11:54
Emlékeztetnék itt Deák Dánielre aki a pedofil mentegető Pulai Andrással nem hajlandó egy vitaasztalhoz ülni. Ez a helyes válasz az olyan férgek álláspontjára mint a Publicus MSzP házi közvéleménykutató igazgatója, Pulai. Ezt a perverz állatot még az sem zavarja, hogy kiskorú gyermeke van, szerinte a pedofília lehet egy olyan betegség amit kezelni, gyógyítani, megérteni és -ez a leggorombább – elfogadni kell. A megrontott gyerekekről elfelejtkezett nyilatkozni Pulai.
Wahorn András leúszott a közéleti pöce mélyére oda ahol a Pulai nevű varangy lakik. Wahorn a művészi szabadságra és ennek örvén a mindent lehet liberális hivatkozásra támaszkodva gondolja a pedofíliát is elfogadhatónak az óvodákban – ld. HirTV vitája Nagy Feróval. Gyomorforgató Wahorn, a magam részéről egy pél pillanatot nem áldozok rá – semmit sem nézek, olvasok, hallgatók amiben ezek a csatornapatkányok megjelennek. Bojkott, ennyi!
Gullwing
2021-12-01 at 11:50
És erre egy hónap kellett a férgeknek!