Gyurcsány Ferenc személyesen rúgta ki a DK-ból a fekáliás végbélnyílásra gerjedő homoszexuálisokról posztoló baksai háziorvost, megyei közgyűlési tagot, Sütő Lászlót, aki az Együtt-es Berkecz Balázs egyik Facebook bejegyzése alatt fejtette ki véleményét a hétvégén. Az egykor rendszerellenes, az FKGP-t is megjárt, magát ateista liberálisnak tartó Sütő szerint viszont orvosi kérdésből politikát csinálni idiótaság, a melegek pedig nyugodtan, békében élhetnek. De azért családot ne akarjanak. A volt DK-taggal a VS.hu készített interjút.
Az interjúban a politikus kifejti, hogy nem bánta meg tetteit és azok kijelentéseit és tovább hangoztatta, hogy álláspontja tudományos alapokon nyugszik és ez orvosszakmai kérdés. Újra idiótának nevezte azokat, akik ezt másként gondolják. Sütő újra elmondta, hogy véleménye szerint a homoszexualitást génhibák okozzák, amelyet ő – és szerinte az orvostudomány nagy része is – betegségnek tekint.
“Berkecz Balázs, az Együttben politizáló ismerősöm felhívást tett közzé, hogy menjünk a Pride-ra. Egyébként egész évben a kutya sem törődik a homoszexuálisokkal, és szerintem minden joguk meg van adva ahhoz, hogy nyugodtan és békében éljék az életüket.” – mondta el Sütő az interjúban. “…egy olyan párkapcsolat, amely eleve kizárja az utódnemzés lehetőségét, az szerintem nem lehet elfogadott családmodell egy normális országban.” – tette hozzá. “Két férfi nem egy egészséges családmodell. A nemiség a fajfenntartó ösztönön alapul, ergo ebből következik, hogy egy férfi és nő között természetes. Ez középiskolai biológiai tankönyvben is tananyag. Ebből az következik, hogy a család férfi és nő között, a gyerekekkel család. Az én véleményem ez.”
Forrás és a teljes interjú a vs.hu-n olvasható.
Németh józsefné
2015-07-08 at 11:42
Teljesen igaz amit mond Sütő ur,aki nem hiszi az nagyon hülye.
Kaktusz
2015-07-08 at 10:12
Nagyon jól hiszi a dolgokat a képviselő, hiszen a klasszikus családmodell, több ezer éven át bevált. Honnan veszi Gyurcsány hogy ez most nem válik be? Ennyi erővel, elhagyhatná a Gyurcsi a feleségét, és összebútorozhatna egy férfi emberrel. Ha már lúd akkor legyen kövér, és próbáljon példát mutatni….Áh szánalmas ember volt Gyurcsány világ életbében, és ez most sem változott semmit.