Pesti Srácok

A dzsihadisták már csak 220 kilométerre vannak Damaszkusztól

A dzsihadisták már csak 220 kilométerre vannak Damaszkusztól

Egy héttel a szíriai offenzívájuk kezdete után a felkelők bevonultak Hama városába is. Míg egyesek ünnepelnek, mások félnek az iszlamisták előrenyomulásától és menekülnek lakóhelyükről. A radikálisok támogatói éljenzéssel, dudálással és tapssal fogadták őket Hamában. Az iszlamista felkelők házi készítésű videókat mutatnak és tesznek közzé Szíria negyedik legnagyobb városának lerohanásáról. Allahu Akbar (Isten a legnagyobb) – kiabálják, „Hama központjában vagyunk”. A felvételek kísértetiesen hasonlítanak az Iszlám Állam videóira.

Az iszlamista milícia, a Hajjat Tahrir al-Sham vezetője, Abu Mohammed al-Dzsulani videóüzenetet tett közzé a közösségi oldalakon: „Örömmel tájékoztatlak benneteket, kedves testvéreim, hogy harcoló testvéreitek, Allah forradalmárai megkezdték a bevonulást Hama városába, hogy begyógyítsák a 40 éves szíriai sebet. Kérem a Mindenható Allahot, hogy Hama elfoglalása bosszú nélküli, de kegyelemmel és jósággal teli felszabadítás legyen”. A milícia vezetője, Al Dzsolani az emberekhez közel állónak mutatja magát, kegyelmet akar mutatni, és még a nevét is megváltoztatta - a dzsihadista harci névről vissza a civil nevére: Ahmed al-Shara. Csütörtökön több arab TV-csatorna újságíróinak adott interjút, a felvételeken civilben és fegyver nélkül volt látható.

A milícia vezetője a 40 éves hama-i sebbel a város szimbolikus jelentőségére utal. Az 1980-as években a Bashar el-Aszad apja (Hafiz al-Asszad) elleni tüntetéseket, amelyeket iszlamisták gerjesztettek a hadsereg leverte. Állítólag mintegy 20 ezer ember halt meg Hamaban. Azóta a város szilárdan a kormány kezében van, még a szíriai polgárháború alatt sem tudták elfoglalni a felkelők. Ez most még drámaibbá teszi a veszteséget Aszad szíriai elnök számára. A felkelők most már Homszig és onnan tovább is nyomulhatnak Damaszkusz irányába, amely már csak 220 km jelenlegi pozíciójuktól. A Homszban és Dárában élőknek fel kell készülniük az ostromra - magyarázta al-Dzsolani interjújában. Aszadra hatalmas nyomás nehezedik, mondják megfigyelők. Megdöbbentő, hogy a milíciák milyen gyorsan tudták leküzdeni az Aleppó és Hama közötti 100 kilométeres távolságot.

„Aleppó és Hama között nagyon nagy a távolság” - mondta Hatem Al Falahi katonai megfigyelő az Al-Dzsazíra műsorában, az iraki hadsereg volt dandártábornoka, aki az al-Dzsazírának dolgozik katonai szakértőként. „A szíriai kormányerőknek megvolt a lehetőségük arra, hogy védelmi vonalat állítsanak fel. De nem tették meg. Most egy tűz alatti visszavonulásról beszélünk. A háború nehéz szakaszába érkezett, és ez Aszad vereségébe fordulhat.” Sokan menekülnek más szíriai városokba, míg egyesek már ünnepelnek és a rezsim végét remélik, mások az iszlamisták előrenyomulásától tartanak: a képeken hosszú sorok láthatók, amint emberek próbálnak menekülni Hamából más szíriai városok felé.

PestiSracok facebook image

Állítólag több tízezren menekülnek a több mint egymillió lakosú Aleppóból is, főként az ország északkeleti részén fekvő kurd régiókba. A helyzet ott is nehéz, vannak rögtönzött táborok, de nem mindenki számára. „Nincsenek takaróink, matracaink vagy sátraink” - mondja egy menekült. „Megbetegedtünk, és nincs gyógyszerünk. Nincs semmink.”

És senki sem tudja, mit hoz a jövő Szíriában. Sokan azon tűnődnek, hol vannak valójában Aszad szövetségesei - Oroszország és Irán. Segítségükkel Aszad meg tudta tartani a hatalmat a szíriai polgárháborúban. Ejtették Aszadot? Bár Oroszország az elmúlt napokban végrehajtott néhány légicsapást a milíciák ellen, valójában inkább Ukrajnára koncentrálnak. Irán pedig, Aszad második fő szövetségese, valamelyest meggyengültnek látszik az Izraellel való konfliktus és a Hezbollah libanoni háborúban elszenvedett veszteségei miatt. Néhány nappal ezelőtt arról számoltak be, hogy Aszad csapatai számára csak Irán-barát milíciák érkeznek erősítés gyanánt Irakból, ám úgy tűnik nem elég gyorsan és nem elég nagy számban ahhoz, hogy megvédjék Hamát. Al-Dzsolani figyelmeztette Irakot, hogy ne küldjön több síita milíciát Szíriába. Az iszlamista felkelők eltökéltek, hogy tovább menetelnek - egészen a fővárosig, Damaszkuszig -, hogy megbuktassák Asszadot.

Az iráni kormány bejelentette, hogy amennyiben Damaszkusz hivatalosan katonai segítséget kérne Teherántól, akkor azt az iráni parlament megvitatja és gyors döntést hoz. Egy elhúzódó véres polgárháború újabb komoly migrációs hullámot indíthat el Európa felé.

Georg Spöttle Kairóból

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.