Itt az ideje, hogy beszéljünk a nők elnyomásáról. A liberálisok ugyanis nem elég, hogy elmossák a nemeket, de ezzel együtt eltűntetnék a nőket és a nőiességet is.
Múlt héten szúrták ki a szemfüles újságírók, hogy az Adidas új női fürdőruhát dobott piacra, amelynek modellje egy férfi. A legújabb fürdőruhakollekció az Adidas „Pride 2023” kollekciójának része, és a weboldalon a női részlegben vásárolható meg. A vállalatot egyébként ennek kapcsán azzal vádolják, hogy „eltörli a nőket”. A fürdőruhát bemutató modellnek ugyanis egyértelműen kivehető, hogy szőrös a mellkasa, és a nemi szervénél is egyértelműen látszik, hogy esetében nem női nemi szervről van szó. Azt a vállalat ugyan már nem közölte, hogy a modell férfiként vagy transzneműként azonosítja-e magát, de azt sem tudtuk meg, hogy milyen névmásokon illik hívni.
A fürdőruhát egy dél-afrikai tervező készítette, és a Pride-hónap tiszteletére jelent meg. Az Adidas szerint a fürdőruha „az önkifejezés, a képzelet és a rendíthetetlen hit ünnepe, hogy a szeretet összeköt”. A fürdőruha modelljének kiválasztása felháborodást váltott ki a közösségi médiában és többen is bojkottra szólítottak fel.
A sminkeket is a férfiak reklámozzák
Hasonlóképpen járt idén áprilisban a Maybelline sminkmárka is. A hazánkban is rendkívül népszerű márka azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a PSTV-n már többször emlegetett transznemű aktivista, Dylan Mulvaney a múlt hónapban egy rövid videót tett közzé, amelyben a márka kozmetikumait alkalmazza, és hirdeti, nyilván pénzért.
Ha valaki elfelejtette volna, Mulvaney volt az, akivel a Bud Light sör szintén jól pórul járt, ugyanis miután a transz aktivista a márka arca lett, a Bud Light hirtelen 5 milliárd dollárt vesztett az értékéből.
Dylant valamiért nagyon szeretik a nagyon woke cégek: a Maybelline mellett a Nike is szerződést kötött vele, hogy a világhírű cég nők számára készült sportruházati termékeit népszerűsítse a közösségi oldalain. Az amerikai székhelyű sportszergyártó mamutvállalat lépése komoly felzúdulást váltott ki az internetezőkből, többen – köztük egykori sportolónők – a márka bojkottjára szólítottak fel. Dylan Mulvaney az Instagram-oldalán jelentette, hogy partneri szerződést kötött a Nike-val: a posztjához mellékelt fotókon a cég nők számára készült sportmelltartót, illetve leggingset reklámoz.
A Nike döntése sokakban ellenérzést váltott ki, a kommentelők közül is rengetegen adtak hangot nemtetszésüknek; volt, aki a biológiai nők elleni támadásként értékelte a lépést. A brit Sharron Davies, aki az 1980-as olimpián volt ezüstérmes 400 méteres vegyesúszásban, egyenesen bojkottra szólított fel a Nike termékei ellen; úgy véli, ez az egyetlen hatékony és értelmes módja a tiltakozásnak.
Egyféleképpen érhetjük el, hogy ezek a cégek meghallják a hangunkat, ha a pénztárcánkat felhasználva bojkottáljuk őket
– idézte Davies szavait a Daily Mail. Az úszónő hozzátette: Mulvaney ugrabugrálása olyan, mintha valamiféle groteszk paródiája lenne a női sportolóknak, ráadásul az, hogy egy transznemű nővel hirdetik ezeket a sportruhákat, azért is értelmetlen, mert ezek a nők testalkatának, fizikai jellemzőinek megfelelően lettek kialakítva.
Hasonló érzéseket váltott ki sokakból az is, hogy a Sports Illustrated a szintén transznemű popsztárt, Kim Petras-t tette a címlapjára. A Sports Illustrated szokásához híven újabb fürdőruhás sorozatot adott ki ezúttal négy különböző címlapmodellel: Megan Foxszal, Kim Petras-szal, Martha Stewarttal és Brooks Naderrel.
Na de most ez akkor támadás a nők ellen, a férfiak át akarják venni mindenhol a helyünket, vagy nem is érdemes ezekkel foglalkozni?
Nehéz kérdések ezek, főleg egy olyan témában, ahol könnyen áteshetünk a ló bármelyik oldalára. A túltolt feminizmus, az elvakult LMBTQ-lobbi és a csúnya patriarchátus kikiáltása se nem tisztem, se nem feladatom ebben a videóban, azonban mindenképpen fontosnak tartom leszögezni: ne feledjétek, bárki bárhogyan igyekezhet, mi, nők akkor is nők maradunk, ha nem sminkelünk, ha nem villogunk szexi fürdőruhában címlapokon és ha nem nyomatjuk magunkba a hormonokat, hogy nőiesebb vonásaink legyenek. Nem a póthaj, nem a botox és nem is a smink tesz egy nőt nővé. Egy nő tisztában van a képességeivel és az értékeivel, a woke cégek meg hadd veszítsék csak el a vendégkörüket, mi megoldjuk, köszönjük.
na4
2023-05-26 at 08:46
Jé, kukis néni. Na ezek alázzák meg igazán a nőket.
Dániel Irén Viola
2023-05-26 at 07:32
Be kell zárni a pénztárcát ezen cégek áruja előtt. Ugyanakkor ki kell röhögni őket mert ez fáj nekik a legjobban. “Se pénz se posztó”. Segget csináltak a szájukból, ezért még megfizetnek. Ha Ők nőknek adják ki magukat és kampányolnak a nők ellen akkor a nők ís kezdjenek kampányt ezen elcseszett kreatúrák ellen. Az Isten óvjon minden férfit a NŐ HARAGJÁTÓL!!!! PEDIG MOST INDUL A NŐK HARAGJA SOROZAT!!!!
Ungarn über alles
2023-05-25 at 16:00
ha nem lesz női nem, akkor nem kellenek a női rucik, feleződik a divat-ipar – a “sztájlisztok” meg átmennek idegroncsba
a kuplerájok bezárnak, csak szopató-folyató helyek lesznek, az iparág meg kidöglik
hivő
2023-05-25 at 15:55
Ha ez nem a nők ellen
irányulo lépés lenne,
akkor ezeket a képeket
és ruhákat egy transnemü
magazineban mutatnák be.
A nők ellen az a legnagyobb
kifogás,hogy gyereket tudnak
szülni.Mivel a természetes modon valo
szaporodást betiltani, MÉG,
nem merik,igy mindent elkövetnek,
hogy a nőket ferfiakkal helyettesitsék.
Győző
2023-05-25 at 14:15
A csápos-tápos, göthös, ceruzaujjú, affekta, gyáva újnunkásőr NYomentumosokon ez már meg is látszik.
Lehet, hogy még tudja, mire kell használni, de nyálas, nyafka, hányadék nemzedéke a belpesti internáciknak
Puncius Pinatus
2023-05-25 at 12:51
Libsik, balosok, stb.!
Ideje felszámolni a hazai aberrált, természetellenes, elfajzott, kártékony csoportok működését.
Hamarosan azt is megbánjátok, hogy a világra jöttetek!
Nem elfelejteni, ti egy undorító jelentéktelen kisebbség vagytok, akiket a normális gondolkodású többség tapos el, mint egy kártékony pondrót!!!
Nagy Péter
2023-05-25 at 12:36
Egyetem még röhögtünk rajta, mára valóság: A XXI. sz. Pinája a segg!
Csaba
2023-05-25 at 11:31
El kell érni, hogy ciki legyen az ilyen márkákat viselni. Ehhez legjobb módszer a humor. Nevetségessé tenni. Ettől mindenki fél!!! A jobb oldali média szakemberek szíves figyelmébe ajánlom.
K
2023-05-25 at 11:04
Mindez nevetséges, de fel is háborító.
Nemcsak a nők nőiességét akarják elvenni, hanem a férfiak férfiasságát is.
Mindez azért mert a lakosság szaporodását meg akarja akadályozni a liberalizmus, mert szerintük a Föld túlnépesedett.
>>>>>>
Egy aberráción mindenféleképpen fel kell háborodnunk, még akkor is ha azok nevetségesek.
A gyakorlat az, hogy egy aberrált Európai Parlament TÖBBSÉGGEL megszavazza azt hogy a “férfiak szülhetnek” ,és ugyanez az aberrált nemnormális bolond parlament hozhat olyan döntéseket ami nagyon sok ember életére kihat.
Tehát nem lehet csak úgy elmenni ezek mellett az aberrációk mellett, mert egyre sokasodni fognak azok az esetek, amikor egy ember nem győz kitérni ezen aberráltságok károkozásai elől.
******
A liberalizmus minden ember számára globális veszély, nagyobb veszély mint a nácizmus vagy a kommunizmus.
hufi
2023-05-25 at 11:04
Én sokáig teniszeztem, és bizony jó volt márkás felszerelésben megjelenni, bizonyos tisztelet övezett emiatt.
Ha most megjelennék ezekkel a márkákkal, egyfelől lesajnálnának, aztán felvetődik a kérdés, mégis milyen nemiségben indulnék?
Itt csak egy megoldás kínálkozik, el kell dobni, hanyagolni kell ezeket a sportfelszereléseket, márkákat, főjenek csak a saját levükben!
Feketemacska
2023-05-25 at 11:02
Sharon Daviessel értek egyet. A cégek, akik “nem original” nőnek született nőkkel reklámozzák “nőknek szánt” áruikat, azok nyilván eladták magukat, méghozzá jó pénzért és az aberrált eszmék terjesztésében érdekeltek, ezért a normalitás is csak a zsebükön keresztül képes hatni a pénzéhségükre. Küzdelem, vitatkozás, magyarázkodás és egyebek helyett egyszerűen hátat kell fordítani nekik és elfelejteni őket a termékeikkel együtt !!! Ez a békés ellenállás a legfőbb ellenszere terjeszkedésük és kizsákmányolásuk, lelkeket deformáló hatásuk megakadályozásának, letaszításuknak a sznobok polcairól, megfosztva a cégeket a “világmárka” általuk önhatalmúlag kikiáltott “rangjától” ! Szerintem a politikában is ezt kellene alkalmazni a népünket támadó és lealázni szándékozó rosszindulatú …csimbókokkal szemben.
Valaki
2023-05-25 at 10:56
Soha nem vásárolok tőlük.
rem-ember
2023-05-25 at 10:55
A Bud Light gyártója az Anheuser Busch, amelynek tulajdonosa az Inbev nevű Belga-Brazil cég. Ennek a cégcsoportnak a sörei, ha valaki esetleg úgy gondolná, hogy nem szeretné támogatni őket:
Budweiser
Corona
Stella Artois
Beck’s
Hoegaarden
Leffe
10 Barrel
Alexander Keith’s
Aguila
Atlas
Balboa
Baltica Dry
Best Damn Brewing Co
Blue Point Brewing Co
Bogota Beer Co
Boxing Cat Brewery
Breckenridge Brewery
Busch
Cafri
Camden Town Brewery
Cass
Cerveceria Boliviana Nacional
Cussy
Chernigivske
Huari
Ducal
Dommelsch
Elysian Brewing Co
Devils Backbone Brewing Co
Four Peaks
Franziskaner
Golden Road
Goose Island
Guaraná Antarctica
Harbin Brewery
Hertog Jan
Hi-Ball Energy Drinks
Jupiler
Karbach
Klinskove
Kokanee
Labatt
Löwenbrau
Michelob
Modelo
Natural
OB Golden Lager
Poker
Premier
Presidente
Quilmes
Rifyey
Rolling Rock Rogan
Shock Top
Sibirskaya Korona
Spaten
Tolstyak
Victoria, strong blond Belgian beer
Volzhanin
Wicked Weed Brewing
URSUS
Timisoreana
Ciucas
Steiar
Azuga
Derani Nastro Azzurro
Grolsch
Pilsner Urquell
tarcsa
2023-05-25 at 10:46
Ez az egész kizárólag azért van, hogy Soros fiacskája azt higgye magáról, hogy nem is buzi. Ha nem csak ezért, akkor sokkal nagyobb a baj. Akkor az ápoltak át akarják venni a hatalmat az ápolóktól. A vége úgysem lesz más, mint egy újabb tömegírtás, csak most nem holokausztnak fogják hívni, mert az már foglalt. Mert a normalitás mindig győzedelmeskedik. Vagy így, vagy úgy.
Gábor lovag
2023-05-25 at 10:46
BOJKOTT! BOJKOTT! BOJKOTT!
Tudományos libsizmus
2023-05-25 at 10:42
Ennek az eszeveszett tébolydának egyszer vége lesz. Ki van zárva, hogy ezt sokáig lehessen csinálni. Akkor majd az Isten irgalmazzon nekik.