A Fidesz-KDNP budapesti frakciója a hajléktalanok számának felmérésére és az ellátásukkal kapcsolatos terv kidolgozására tett javaslatot a Fővárosi Közgyűlésnek – közölte a Fidesz budapesti elnöke a Facebookra csütörtökön feltöltött videónyilatkozatában.
Szentkirályi Alexandra arról beszélt, hogy “a főváros egyik leglényegesebb problémája, a hajléktalanság”, Karácsony Gergely főpolgármester pedig nincs tisztában a hajléktalanok számával sem. A városvezető helyettese ugyanis, egy interjúban szólta el magát arról, hogy “fogalmuk sincsen, hogy hány ember él” fedél nélkül a fővárosban.
Ha azt sem tudják, hányan vannak, akkor felmerül a kérdés, hogy eddig miként próbáltak segíteni az utcán élő embereknek, vagy hogyan akarják a közterületeket, a padokat, a járműveket tisztán, rendezetten, higiénikusan tartani
– sorolta Szentkirályi Alexandra. Szerinte az bizonyos, hogy a Karácsony Gergely helyettese által említett 1500 éjszakai férőhelynél több hajléktalan él most Budapesten
Ismertette: ezért javaslatot terjesztettek be a Fővárosi Közgyűlés elé arra, hogy készítsenek tervet a közterületen életvitelszerűen tartózkodó személyek számának felmérésére, továbbá azért, hogy a főváros készítsen tervet az ellátórendszer megerősítésére. A mai helyzet “sem a hajléktalanságban élő embereknek, sem pedig a budapestieknek nem jó” – mondta, jelezve, hogy reményei szerint a javaslatuk támogatásra talál a döntéshozó testületben.
(MTI / Kiemelt kép: MTI Fotó: Mónus Márton)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS