![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/kereszt-1000x600.jpg)
Kevesebb mint 24 óra leforgása alatt olyan hisztériát váltott ki egy még csak tervezett kereszt a főváros tetején, hogy hiába tudjuk, ezek bármire képesek, még mindig meglepődünk. A Telex volt az első, aki hosszú cikkben fejtegette, hogy a Szabadság-szobor alkotójának jogutódai nem járulnak hozzá a talapzat módosításához. Gyurcsány Ferenc kedd reggeli eposzában kifejtette, hogy Magyarország nem keresztény ország, meglátása szerint mivel mára a lakosság legfeljebb fele ha keresztény, ezért nincs jogalap a keresztállításra. A habot a torta tetejére kommentjében Varju László fújta oda az őszödi böszme oldalára, “megalázó abúzusnak” titulálva a kereszt állítást. Miután a ballib massza arcai megadták az alaphangot, már jött is a csürhe, engedelmes nyájként bégetve. Egyesek a Szabadság-szobrot élőlánccal védenék meg a keresztény szimbólumtól, mások pedig már a ledöntését tervezik.
A Nemzeti Hauszmann Programban, a Citadella megújításával kapcsolatban mutatták be azokat a látványterveket, amelyeken jól látható, hogy egy több éve tartó rekonstrukció eredményeként milyen kiépített turistavonzó attrakció jön létre 2026-ra a Gellért-hegy tetején. Egyetlen mondatban jegyezték meg, hogy a miután Szabadság-szobrot, illetve szoborcsoportot megtisztítják, kijavítják az erózió okozta hibákat mind a szobrokon mind a kő talapzaton, elhelyezik rajta “az 1100 éves magyar államiság, a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör legfontosabb szimbólumát”.
Arra a talapzatra, ahol korábban a szovjet katona szobra állt, egy keresztet állítanak.
A látványterveken az is jól látható, hogy a tervezett kereszt a talapzat színével megegyező, az emlékműbe szinte beleolvadó keresztről van szó. Alatta áll majd a felirat:
Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért
Mindazok az ultraliberálisok, akiknek eddig csak a turulmadár szúrta a szemét és a keresztjeinkbe ennyire nyíltan eddig nem mertek belekötni, most vitába szállnak hazánk ezer éves történelmével, és ha úgy vesszük, a nemzet hőseitől még a feltámadás reményét is elvennék, hiszen elsősorban mi mást is szimbolizálna egy kereszt a hőseinkért állított Szabadság-szobornál, mint az élet győzelmét a halál felett és a feltámadást. Keresztény hitünknek ez a fundamentuma, világos ez mindazoknak, akik templomba egy szent misére legalább egyszer betévedtek, vagy legalább egyszer elolvasták a Bibliát.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/citadella2-1.jpg)
A szoborcsoport látványterve a rekonstrukció után
Amikor a Nemzeti Hauszmann Program által közölt látványterveket itt, a PestiSrácok.hu-n is bemutattuk, még hozzászólásokban azt írták olvasóink, hogy na, ebbe talán nem kötnek bele, utalva arra, hogy egy turulmadár állításának terve például borítékolható, hogy azonnal kiveri a biztosítékot.
Az ellenzéki keresztényellenes hangolást a Telex és a Hvg.hu nyitotta már a hétfői napon. Kikutatták, hogy a Gellért-hegyi Szabadság-szobor alkotójának, Kisfaludi Strobl Zsigmondnak a jogörökösei nem járultak hozzá a talapzat módosításához. A hvg.hu nem állt meg itt. Hogy biztos legyen a minél nagyobb felháborodás, azt is megírták, hogy mellesleg a Citadellán az építési munkálatokat, így a keresztállítást is két, ahogy fogalmaznak, NER-közeli cég végzi.
A hétfői cikkek után kedd reggelre megjelentek a balliberális hangadók. Gyurcsány Ferenc szokásos reggeli eposzát szentelte a Citadella-ügynek. A DK elnöke az első odacsipkedő mondatai után egyenesen olyan okfejtésbe kezd, hogy nem is igaz, hogy Magyarország keresztény ország. Hogy mit mond a magyar nemzet ezer éves történelme, Szent István miként ajánlotta a hazát a Szűzanya oltalmába, az első király majd az őt követő szent királyok, hogyan óvták, védelmezték és szilárdították meg keresztény államunkat, neki smafu. Ha Gyurcsány Ferenc azt mondja, hogy Magyarország nem keresztény ország, akkor csürhe módjára kommentelni odasereglett követői ezt el is hiszik neki.
Gyurcsány a posztjában megjegyzi, hogy Magyarország csak a kormány szerint keresztény, valójában a magyarok kevesebb mint fele mondja magát kereszténynek. Hozzáteszi, lehet, hogy a kereszténység beivódott a kultúránkba, a művészetünkbe, a hagyományainkba. Ő azt mondja, hogy Magyarország világias ország.
Szerintünk az államnak van alkotmánya, de nincs vallásos világnézete, így nem lehet az állam keresztény se
– fogalmaz. Később azt fejtegeti, hogy egyébként neki nem a kereszténységgel és a keresztény hittel van a baja, hanem a politikai kereszténységgel. Csak halkan tesszük fel a kérdést, hol lenne ma Magyarország, ha annak idején Szent István is így gondolkozik?
No de, ha itt még nem ment volna fel bennünk kellőképp a pumpa, megjött kommentelni Gyurcsány hű csatlósa, Varjú László, hogy 19-re még egy lapot húzzon. Azt írja, mondhatná, hogy eluralkodott rajtuk, a bármit megtehetnek kivagyiság (jó kérdés, hogy itt a tervezőkre, a kivitelezőkre, a kormányra vagy úgy összességében a jobboldali keresztény emberekre gondol, akik örömmel fogadták a Citadellára egy kereszt állításának ötletét). Majd egy olyan mondatot fabrikál, hogy kétszer el kell olvasni és jó nagyot nyelni, hogy aztán levegőt kapjunk:
Pontosan tudják, hogy sem a család, sem az állampolgárok nem fognak ez ellen a lépés ellen tüntetni, csendesen tűrik majd a megalázó abúzust.
Végül hozzáteszi, hogy ezek, mármint mi, jobboldaliak, már csak ilyenek vagyunk. Berendezzük a világot magunknak, a többségre hivatkozunk, és elvárjuk, hogy ezt viselje el mindenki. Ezek szerint Varju elvtárs, aki vidáman vonul szivárványos zászlók alatt a Pride-on, nyilván nagy áhítattal követte a párizsi olimpia megnyitó és záróünnepségének nyíltan keresztényellenes jeleneteit, amely az új kor szimbólumait megtestesítő drag queeneket, transz művészeket állított a fókuszba, bizonyára úgy gondolja, hogy mindennek fordítva kellene lennie, és a kisebbségnek kellene hozni a döntéseket, megszabni az irányokat, és a többségnek kellene némán fejlehajtva tűrni.
Csak remélhetjük, hogy Varju Lászlónak nem lesz igaza, amikor úgy véli, nem lesznek majd tüntetések. A Gyurcsány oldalán vagy ellenzéki portálok hírei alatt olvasható kommentek erős indulatokról árulkodnak. Nyilván nem véletlenül, Éppen ezek felkorbácsolása volt a célja a ballib megmondóknak.
Csak néhány részlet abból, amit szemezgettünk az elmúlt 24 órában:
Fel kell hívni a figyelmet. Összefogni, körben, élő lánccal tiltakozni ez ellen! De időben!
Most keresztet akarnak mert ez a szimbólum, a ránk rakott teher, amit a hátunkon cipelünk. A keresztre feszített Jézus azért halt meg, hogy a népét sanyargatók jelképévé váljon az ő véres, verejtékes keresztje.
Lesz majd mit leverni!
Mindabban, ami történik, Gyurcsány Ferenc gondolatai a legfélelmetesebbek, aki már nyíltan azt állítja, hogy Magyarország nem keresztény állam. A cél nyilván ez, amit már nem is titkolnak. Ha most felidézzük az Európai Unió atyjának, Robert Schuman kereszténydemokrata politikus gondolatát, “Európa keresztény lesz vagy nem lesz”, van mind elgondolkoznunk.
Mikia35
2024-08-13 at 16:06
chatillon r
2024-08-13 at 15:54
Igazad van! A magyar államisággal mindíg szoros kapcsolatban volt/van/lesz a kereszt és a kereszténység.
Most lehetne azt kérdezni:, hogy mi lett volna velünk, ha Árpád nem hívja be szt Gellért püspököt és nem kezdik el a katolicizmust.
Pesrze ezt Fleto és csűrhéje nem érti, nem tudja felfogni!
De azt el tudom képzelni, hogy miután megszületett, őt is a szülei megkeresztelték, mint ahogy rengeteg szoci aktivista gyerekét, sőt azok tanultak tovább Pannonhalmán!
Kár, hogy Varnyú elvtárs ezt nem tudja az egy agytekervényével felfogni!
Persze azért hözöngenek a kereszt ellen, mert azt a pénzt nem tudják ellopni!
Kár, hogy csak ilyen kicsi lesz ez a kereszt!
chatillon r
2024-08-13 at 15:54
tökmindegy hány keresztény van Magyarországon és azok közül mennyi milyen mértékben vallásos, a magyar államiság a kereszténységgel elválaszthatatlan, ez történelmi tény. a kereszt a keresztrefeszítőket nyilván idegesíti de ez van, ez Magyarország
oshon
2024-08-13 at 15:44
Merjetek kicsik lenni budos magyargyulolo csuszomaszok … kicsiiik mint a legyszar !!! Fujjj a kurrrva budos fajtaja hazajaba minden budos magyargyulolo satangidaval – fujjj !
gyozo2018
2024-08-13 at 15:28
Tobi!
“Viszont bejönne a Gender elmélet, az LMBTQ ideológia” – írod.
És Trombitás ócska, ocsmány vezércikke, és a megvédése, a MOL támogatta a szivárvány-szigetet; A MaNem-ben megjelent a cím arról, hogy vége a sziget fesztiválnak, és odaböktek egy gúnyos alcímet a “szitizennek”. Nos?
Holott Párizsban letartóztatták őket, mert a turistabuszuk oldalán a keresztények megvédésére hívtak föl.
✞ Rendet és fegyelmet!
2024-08-13 at 15:27
Georg 2024-08-13 at 15:03 Nem tudom, miért kellene figyelembe venni azokat, akik önmagukat nem tekintik a társadaom részének. Magyarosrszág keresztény. A magyar emberek keresztények. Mit nem lehet ezen érteni? A többiek békében élhetnek, de nem várják el, hogy körülöttük forogjon a világ.
Bár a libsi média előszeretettel szólja le az oktatási és egészségügyi intézményeket, de egyetlen közvetlen bizonyítékkal sem tudják alátámasztani a rágalmaikat. Az nem bizonyíték, hogy ellopják a WC papírt, összeszarják a mellékhelyiséget és utána pedig készítenek erről egy fotót és írnak hozzá egy lejárató cikket.
Természetesen hozzám is eljutott a 444-es siránkozás a sérvműtétes várólistáról. Nyilván kamu. Erre a legjobb bizonyíték, hogy a szerző a cikk végén meg is jegyzi, hogy a hivatalos várólista amúgy 1-2 hónap. De még akkor sem kellene panaszkodni, ha valóban 2 évet kellene várni a műtétre. Régen műtét sem volt, mégis megvoltak az emberek.Ennyit erről.
sanyó
2024-08-13 at 15:25
Ezek lennének Magyar Péter jobbközép szavazói?
gyozo2018
2024-08-13 at 15:23
magyar
2024-08-13 at 15:18
A Fidesznek és a Fidesz-kormányoknak mintha szándékosan lenne
kutyaütő a kommunikációjuk.
Tobit
2024-08-13 at 15:22
Szívből gratulálok Füssy Angélának.Írása a leírtaknál sokkal többet mond. És mégtöbbet a balliberális sajtó. A balliberális csürhe ha ne adj Isten hatalomba kerülne, Magyarországon megszűnne a keresztény élet.Ahogy Gyurcsány megmondta felrúgnák a vatikániszerződést, megvonnák az egyházaktól a támogatást, betiltanák az iskolai hittantanítást stb. Viszont bejönne a Gender elmélet, az LMBTQ ideológia, és szembe mennének az isteni törvényekkel; erkölcsi és természeti törvények. Ezek mind ott vannak Gyurcsány és Varju László szavaiban, kimondva, vagy kimondatlanul. És a baloldali sajtó idevonatkozó írásaiban.
gyozo2018
2024-08-13 at 15:21
“holnap ha azt mondanák, hogy a KERESZTÉNYSÉG jó, és a WOKE rossz egyből fordulnál,”
Jó néhány (még) jobboldalon publikáló újságíróról is elmondható ez.
Csak felhúzza az ember a szemöldökét, hogy némelyek milyen írásokat barkácsolnak, s most hogy csúsznak át szépen a másik szemléletbe…
Anno a Magyar Nemzetben Balavány volt erre ékes példa. Olyan nemzeti-konzervatív cikkeket rittyentett, hogy nosza. Aztán lőn csoda, egyszer csak a másik oldalról óbégatott szmebefele önmagával.
magyar
2024-08-13 at 15:18
Én is úgy látom, hogy a tervezet túl absztrakt. Annyira, hogy gyengébbek nem is értik. Konkrétabb kellene. Történelmi, kifejezetten magyar történelmi. És nem a közelmúltból, hanem régmúltunkból. Pl. az államalapítás korából, egy Mária szobor. Vagy még régebbről, egy turul szobor. Onnantól vinnyoghatnak.
gyozo2018
2024-08-13 at 15:15
Beszél mindenki összevissza.
Kosfaludi-Strobl Zsigmond készített szobrot Őszirózsás katona címmel (1918), elkészítette a proli nőt pálmával, a Szovjetúnió Művészeti Akadémiájának tagja volt, amúgy.
Az egészet Citedallástól, a proli nővel együtt le kellett volna bontani, és
Makovecz katedrálisát a helyükbe felépíteni.
Mádl Dalma kiállt amellett, hogy a Krisztinában a tervezett helyére kerüljön.
Nem oda kellett volna, hanem a Szent Gellért-hegy tetejére.
Olvastam anno, hogy valamelyik félnótás internáci azt írta erre az ötletre, hogy “hegyre hegyet nem építünk”. Persze. Pannonhalma is erről híres.
De ezek mindig is műveletlen prolik voltak. Azért ragaszkodnak a proli nőhöz.
A szobrász családjának semmi köze a szobor és főleg a talapzatának a sorsához.
Egy felől állami megrendelésre született, más felől lejárt az alkotói jog.
Oszt DobreVécser Klárika és DobreVécserné Gyurcsány Fletó.
Patriot
2024-08-13 at 15:12
Mondtam én, hogy kicsi lesz az a kereszt! A szobor helyére kell egy ugyanakkorát állítani, mont a szobor volt! A balzsidók mit vinnyognak az meg kit érdekel? Az életevel játszik , aki lázít ellene! Ma olvastam ezt a mondatot más témában, de ha nekik szabad , nekünk miért ne?
Georg
2024-08-13 at 15:03
@ J
Normális országban nem kell 619 napot várni egy rutin sérvműtétre..tanárnak továbbra is alig van jelentkező, miközben már most összedőlne a rendszer ha sok szaktanár nem járna vissza nyugdíj mellett is tanítani. De te csak élj az OV által kreált álomvilágodban..csak vigyázz amikor rádszakad a plafon a kórházban mialatt intézed a regisztrációdat a várólistára.
Nagy Péter
2024-08-13 at 15:02
Ja, GERORG, te félművelt barom, hagyjad már ezt a fasz libsii dumát a kirekesztésről…pont te ugatsz, akiknek semmi nem jó, mindig mások az értékeik, másért lelkesedik, nincsennek semmilyen fix értékei, holnap ha azt mondanák, hogy a KERESZTÉNYSÉG jó, és a WOKE rossz egyből fordulnál, te Isten barma.
Most mondjam azt amit a zsidó-palesztini viszonylatban csináltok??
Nincs bennetek semmi konzekvens…nem is lehet egy libsit komolyan venni, mert képes azonnal az ellentétét is mondani…tipikus bolsevik hozzáállás…Jól mondta Vita: a liberális a diplomás kommunista!
A te hülye fajtádat kellene kirekeszteni, de mindenhonnan…egyből jobb hely lenne Magyarország…és nem, Gerod, nem kell rád/rátok tekintettel lenni…ez a mi, normális magyarok otthona…nem az ilyen ideológiai együtt-menteké…Úgyhogy ha nem tejcik lehet kotródni BezzegRomániába, meg a fényességes szar fos Nyugatra. Ha karod sejtek feltenni a bőröndöt, mert te még ahhoz is gyenge, meg hülye vagy…
Szégyen ez kedves Angéla. Inkább Borbás Marcsi nyomdokai kövesd. Az talán menne.
2024-08-13 at 14:57
“Csak remélhetjük, hogy Varju Lászlónak nem lesz igaza, amikor úgy véli, nem lesznek majd tüntetések.”
Én azt mondom erre, hogy először meg kellene ranulni logikusan gondolkodni, majd világos és érthető, saját gondolatainkkal megegyező mondatokat alkotni.
Talán az újságírás ott kezdődne.
Helyette ami itt van, az egyszerű talpnyalás, gondolat nélküli szitkozódás.
Ráadásul közpénzen.
Nagy Péter
2024-08-13 at 14:57
Hogy mondta az egyik névtelen semmirekellő valós senki közülük? “Megdolgoznak a fiúk a lámpavasért!”
J
2024-08-13 at 14:46
GEORG- GEORG !!
HOL ÉL még mindig??
Leragadt a wc papír, meg a takarítónők oktatják a matematikát szlogen mellett??
Talán meg kellene ismernie milyen műszerezettség van a magyar egészségügyben, persze nem minden kicsi helyen, de akinek szüksége van rá megkapja a neki való diagnosztikát, ellátást, műtétet! Persze várólista van és sűrgősségi ellátás is! Egyéb körülmény is közbe jöhet, de regisztrálni azt kell!
A WC papírt meg az alap ellátás mellett, helyett mindenki a saját igényének megfelelő rétegű minőségű stb. minőséget behozhatja magának. Ez igaz!
Pont Magyar Bálint és elvtársai züllesztették le mindkét terület színvonalát, ezt tudja?!
Nem véletlen! Hazafiság oktatás? ugyan már, minek az !!! stb.
Na de már eljuthatunk az ŰRBE is, feltáródik lassan pont a diagnosztika igénybevételével a múltunk is pontosabban, honnan jöttünk stb.?!
Még sok mindent lehetni felhozni, de minek ha a WC papír a legnagyobb gondja egyeseknek!!
Mások meg úgyis meg tudják ítélni a helyzetünket!
bl
2024-08-13 at 14:39
Vörös csillag, horog kereszt, szivárványos zászló, ezek az igazi szimbólumok: egyenlőség, testvériség, szabadság. A kereszt csak a meghaladandó szeretet szimbóluma, le vele! Minek szeretni? Gyűlölni kell és rá kell fogni a szeretetben maradt maradiakra, hogy gyűlölik az életellenességet! Nem szeretik eléggé a halált! Pfuj!
Sas
2024-08-13 at 14:37
az un.átlagember azt sem tudja mi az a keresztényi..nagyjából úgy hiszi, hogy -pl.keresztényi annyi, hogy ne basszuk agyon apcit.Hát nem szabad-meg gond is lenne vele-nem fér rendesen a hűtőbe.A keresztről meg annyit “tud”, hogy szadista eszköz……….erre majd jön Bayer-a nemzet tuskója, és anyázik-na, ennyi a fidesz kommunikációja.
Rino Dino
2024-08-13 at 14:35
A varju nevu allat elhuzhat ebbol az orszagbol es vigye magaval a tetves dk csurhet.
Sas
2024-08-13 at 14:23
A Megafon mellett fogják pórázra Bayert is-őt különösen-ő aztán csak káromkodni fog-okos magyarázat helyett-ezzel növelve a felesleges indulatokat.
T.rex
2024-08-13 at 14:22
J / Mindenekelőtt, elnézést a kis “m”- ért! Úgy helyes ahogy Ön írta: Megváltó Krisztus – szobor!
Georg / szerintem tévedésben van(n)ak! Kisfaludi Stróbl Zsigmond leszármazottai semmiképp nem opponálnak az emlékművet illetően!azt a kommunista állam rendelte meg, Ő elkészítette a megfelelő tiszteletdíért , azt jóéccakát! Az elkészülte után a bármilyen politikai berendezkedésű állam tulajdona! Eiffel leszármazottait megkérdezték , hogy feltehetik-e rá az olimpiai ötkarikát?
Sas
2024-08-13 at 14:21
Mondják azt, hogy a kereszt-a valódi, az időtlen-a történelemfeletti eszmény és ember kifejezője.NE KOMMUNISTÁZZANAK.MAGYARÁZZÁK EL.
Florin
2024-08-13 at 14:19
Egy 6%-os törpepárt, és elítélt anarchista bűnöző alvezérének véleménye mit számít? Különben is! A vezetője a saját elmondása szerint életében “többször is bérmálkozott!?” Miért fél a kereszttől? …..gondolhatnánk, hogy a muszlim félhold jobban tetszik nekik?
Sas
2024-08-13 at 14:19
LÉPJENEK MÁR TÚL-KORMÁNYZATI SZINTEN A MEGAFONOS KOMMUNIKÁCIÓN-ÍGY A KERESZTET SEM LEHET -ÚGYMOND-ELADNI.MONDJÁK , HOGY EGYETEMES EMBERESZMÉNY SZIMBÓLUMA.TEHÁT TÖRTÉNELEMFELETTI.BÍZZÁK A KOMMUNIKÁCIÓT NEM VÁSÁRI KIKIÁLTÓKRA.
Sas
2024-08-13 at 14:16
a fidesznek-kormánynak igaza van a keresztállítással-de megint nem tud ÉRVELNI.MONDJA AZT , HOGY EZ-EGYETEMES-SZIMBÓLUM-MÁR EGYIPTOMBAN IS VOLT-BIZONYOS ÉRTELEMBEN-A SZÉTSZAGGATOTT, ÉS FELTÁMADÓ ISTEN-KIFEJEZŐDÉSE-MONDJA AZT, HOGY A KERESZT-TÖBB, MINT KERESZTÉNYI SZIMBÓLUM-.ATEISTÁK IS ELFOGADHATJÁK, MERT EGY EGYETEMES ESZMÉNY HORDOZÓJA.-ELKÉPESZTŐ, HOGY A KORMÁNY SEMMIT NEM TUD -OKOSAN ÉRVELVE-ELADNI.A KERESZT AZT FEJEZI KI, HOGY AZ EMBER TÖBB, MINT EMBER.-ALKALMAZZANAK MÁR NEM MEGAFONOS-SZINTŰ KOMMUNIKÁTORT.
papamaci
2024-08-13 at 14:13
Gábor2024-08-13 at 12:54
Eredetileg ez az emlékmű a megszálló szovjet katonák “tiszteletére” készült.
Tévedés. A szobor Horthy István, az orosz fronton hősi halált halt katona tiszteletére készült, és csak 1945 után lett belőle a “hős szovjet felszabadítók emlékműve”. Gondolom ekkor sem kérdezték meg Strobl Zsigát, hogy hozzájárul-e a változtatáshoz. Az örökösök meg kussoljanak, mert a szoborhoz senki nem nyúl hozzá, csak a talapzathoz, azt meg nem Zsiga bácsi csinálta, nem úgy mint a “A nagy Sztálinnak a hálás magyar nép” című szobrot, vagy a szombathelyi, kecskeméti Lenin-emlékművet.
Talpra magyar!
2024-08-13 at 14:11
Georg2024-08-13 at 14:03 Egy az állam a tulajdonosa az emlékmű nem az örökösöké mert az állam fizetett tehát nem saját pénzén vette meg az alapanyagot szállíttatta faragta ki a szobrászművész. Művész utódaitól ezzel kapcsolatban egy szót sem hallottunk.
odu
2024-08-13 at 14:10
Félnek ezek a kereszttől, mint ördög a tömjén füsttől.A feri meg mehet/ne/ bérmálkozni a főnökeihez, ha nem dobták vóna kukába és zsenipeti nem vette vóna át a helyét.
Talpra magyar!
2024-08-13 at 14:05
Mást attól az alkoholista Gyurcsánytól nem várhatunk el aki szemétkedve azt hazudta magáról hogy ő Gyurcsány többszőr bérmálkozott.
Davaj Mari kezébe halat, mert ezt jól kifogtuk 45-től a rendszerváltásig
2024-08-13 at 14:05
Szlogenné vált a mondás:”Davaj Mari kezébe halat, mert ezt jól kifogtuk” 45-től a rendszerváltásig.
Nincs már talpazatán az ötágú csillag, ami a komcsik vérontásától volt vörös.
Nem hisszük, hogy a kiváló művész, Kisfaludi Strobl Zsigmond Úr ragaszkodott ahhoz, hogy a gyűlölt kommunista jelkép rákerüljön műve talpazatára!
Georg
2024-08-13 at 14:03
@ rendet és fegyelmet
Azt ugye vágod, hogy a magyar társadalom egy nagyon kis része számít vallásos kereszténynek? Tehát te itt lazán kizárod a magyarságból a társadalmi többséget, akik szerint baromság minden második utcasarokra templomot meg keresztet állitani, miközben a kórházakban nincs wc papír, az iskolákban meg a takarítónők oktatják a matematikát mert nincsenek szaktanárok. Majd ha az állam biztosítja az alapvető minimumot a közszoláltatások terén utána esetleg lehet ilyen úri huncutságokra költeni, mint a kőkeresztek.
Mi itt a meglepo?
2024-08-13 at 14:00
Gondolom az a baj, hogy se magyarorszag, se budapest nem kereszteny tobbsegu. Egy kisebbseg probalja az akaratat es a fura hitet a tobbsegre kenyszeriteni. Ha szivarvanyszinure festenek vagy egy iszlam szimbolumot raknanak ra annak orulnetek?
✞ Rendet és fegyelmet!
2024-08-13 at 13:56
Magyarország egy keresztény ország. Ezt senki nem vonhatja kétségbe.
A képlet egyszerű: Minden igaz magyar emeber keresztény. Aki nem keresztény, az magyar sem lehet. Tehát Magyarország 100%-ig keresztény ország. Vitának ebbena kérdésben nincs helye, sőt én még az ilyen témafelvetést gyűlöletkeltésnek minősíteném.
Lehet, hogy inkább a szobor helyére kellene a keresztet állítani.
Georg
2024-08-13 at 13:55
*része
Georg
2024-08-13 at 13:54
Megjegyezném, hogy Kisfaludi Strobl Zsigmond örökösei se támogatják a kereszt felállítását, mivel ez soha nem volt észe a koncepciónak és nagyban torzítaná az egész emlékművet arányaiban. De persze a kormány mindig is sz*rt a társadalmi egyeztetésre és egyoldalúan végigtolja az akaratát, ahogy az történt a Kossuth téren is, ahol szintén az örökösök szintén ellenezték a kormányzati koncepciót (ami “természetesen” ennek ellenére megvalósult).
J
2024-08-13 at 13:54
Nagyon is a Gellért hegyre illik a szovjet katona szobra helyett, Magyarország jelképeként is egy nagy
KERESZT szobor!!
Érdekességként megemlítem, hogy pont 1921-ben (a Magyarországi TRIANON idején) nyert pályázatot a brazil fővárosban a hatalmas „ Megváltó Krisztus-szobor”.
Ma a világ egyik legismertebb szobra lett, UNESCO keretén belül a Világörökség része!
HAJRÁ MAGYARORSZÁG!
Az ellenzék meg jobb lenne ha csöndbe maradna, amennyi rosszat tettek az ORSZÁGUNKNAK és népének!
Magukat és az eltorzult eszméjük követőit persze kivételnek tekinthetjük. “Az elzabrálás” az az ami nagyon ment nekik!!
T.rex
2024-08-13 at 13:47
Vörös csillagot a kereszt helyett! Ez kellene ferkónak és kommunista libsi bandának! Még megérjük , hogy Rió-ban a megváltó Krisztus helyére is vörös csillagot tesznek! Végül is komcsi elnöke van Brazilíának!
elvtársak, halálos ágyatokon ti sem lesztek ateisták, annál gyengébb szarházik vagytok
2024-08-13 at 13:47
Ismert egy történet:
Az aljas és mocskos, embereket halálba és börtönbe küldő gazember Rákosi Mátyás elvtársat strummával kellett operálni, a Szent Rókus Kórház kiváló sebészorvosát, Dr. Czeyda-Pommersheim Ferenc professzort kérték fel a műtét elvégzésére.
Ő elvállalta, feltétele volt, hogy egy szovjet professzor asszisztáljon mellette a beavatkozás során.
Pommersheim professzor műtőjében ott volt egy kereszt a falon. Érdekes módon sem Rákosi, sem a szovjet kolléga nem kérte ennek eltávolítását.
Régi mondás: Soha nem fordult elő, hogy a műtőasztalon fekvő beteg altatás előtt ateista volt.
Az alkoholista bukott tróger Gyurcsány miniszterelnök, a hamarosan büntetésként szabadságvesztésre ítélt Varjú aljadék sem fog ateistaként viselkedni halálos ágyán, tíz körömmel fog küzdeni szaros életéért.
Ez van ti mocskos és aljas, hazaáruló elvtársak!
Gullwing
2024-08-13 at 13:34
rossz az irány2024-08-13 at 12:53
Te leszel az első szardarab akit a pöcegödörbe rugdosunk!
Készülj féreg!
Gullwing
2024-08-13 at 13:31
Azt hiszik ezek a férgek hogy nem ununk rá a patkánykodásukra.
DE bazd meg, és akkor lesz ám gyík vállú, szardaraboknak visongás, mikor a pöcegödörbe visszarugdossuk őket!
Bàstya elvtàrs
2024-08-13 at 13:29
A legdurvàbb szerintem az, hogy Magyarorszàgon még csak muzulmàn migrànsok millioira, tömegeire sincs szükség. A balliberàlis agymosott belpesti csürhe egymaga felveszi ezt a globalista,sorosista gondolkodàsmodot.
Ezt azért még a teljesen hülye németeknek sem sikerült megcsinàlni.
De komolyra forditva a szot, nagyon nagyon szomoru, hogy Magyarorszàgon màr ennyi bennszülött keresztényellenes idiota Van.
Tapeino
2024-08-13 at 13:26
Na már most, ki kell hirdetni, hogy aki hozzányúl, az kinyúl! Nem lesz jelentkező kommunista vagy liberálnáci, az tutti!
Dusa Lajos
2024-08-13 at 13:10
Hölgyek és Urak!
Mi, a normalitás,a valóság talaján állunk, ismerjük lehetőségeinket és a korlátozó
tényeket is.
DE! Soha ne hagyjuk magunkat a hőbörgő kisebbség uralma alá vetni se nemzetközi, se hazai vonatkozásban.
Normális, élni akaró emberek vagyunk.
hufi
2024-08-13 at 13:09
Emlékszünk még, amikor a rohanó proletárt megtestesítő Tanácsköztársaság szobor helyére egy fakeresztet állítottak, és mindjárt egy “a sötétben bujkáló ellenforradalmár” az éj leple alatt elfűrészelte?
Csak így tovább elvtársak – éljen a párt!
Kalányos Winnetou Jákób Juszuf Jimmy
2024-08-13 at 13:03
Örüljenek, hogy nem horogkereszt vagy nyilaskereszt lesz…
Gábor
2024-08-13 at 12:54
Eredetileg ez az emlékmű a megszálló szovjet katonák “tiszteletére” készült.
Akár az egészet el lehetett vona takarítani – persze mára már megszabadították az akkori szimbólumoktól, de az eredete ez volt. Azt pedig nem egy tömeggyilkos rendszer volt potentátora mondja meg, hogy Magyarország keresztény-e, vagy sem. Újra csak a “régi mulasztásnál” kötünk ki: 1990-ben ezek nem lettek elszámoltatva, bíróságilag felelősségre vonva és betiltva. Hol és melyik, valóban minden tekintetben jogállami rendszerben valósulhat meg az, hogy egy ország erkölcsi és gazdasági tönkretevői, (volt) fizikai és morális gyilkosai bármibe is beleszólhassanak, vagy pláne a parlamentben ülhessenek, mégha ellenzéki oldalon is? Semmilyen erkölcsi alapjuk nincsen megszólalni, mert mindig is az erkölcstelenséget, a nemzetellenességet és a keresztényellenességet képviselték és képviselik.
rossz az irány
2024-08-13 at 12:53
Engem is felháborít! A kereszt a gyilkosság, népirtás, erőszak, harácsolás jelképe, a kereszt alatt pusztítottak ki népeket az egyház képviselői a középkorban, a kereszt alatt égettek meg szabad gondolkozókat, mint Giordano Bruno!
Sokakat sért a kereszt! Aki keresztény, az olyan, mint az lmbtq-s! Otthon azt csinál, amit akar, de ne erőltesse másokra!
puncuis pinatus
2024-08-13 at 12:52
Ők ledöntenének, én felállítanám nekik. Fából…
Mocskos rohadt népség.
Béla
2024-08-13 at 12:47
“A talapzatra elhelyezünk egy keresztet, az 1100 éves magyar államiság, a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör legfontosabb szimbólumát.”
Vannak akik számára ez “döbbenetes”.