A holokauszt az egész magyar társadalom, az egész világ legnagyobb tragédiája volt, soha többé nem engedhetjük meg, hogy az akkor történtek valaha is megismétlődjenek – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az auschwitzi egykori náci német haláltáborban.
Kegyelettel emlékezünk azokra a zsidó emberekre, akiket származásuk és vallásuk miatt üldöztek és gyilkoltak meg” a második világháború idején
– mondta Vargha Tamás, majd így folytatta:
Kegyelettel emlékezünk 6 millió zsidó embertársunkra, emlékezünk 600 ezer magyar honfitársunkra, emlékezünk 2 ezer székesfehérvári zsidó emberre is, akiket elhurcoltak. Soha többé nem engedhetjük meg, hogy az akkor történtek valaha is megismétlődjenek
– hangsúlyozta. A holokauszt nemcsak a magyar zsidóság, hanem az egész magyar társadalom és az egész világ legnagyobb tragédiája volt, „hiszen egy nemzet testéből szakították ki több százezer honfitársunkat” – fogalmazott.
Az áldozatok emlékezete előtti főhajtás után „fel kell egyenesedni, tovább kell menni”, a múlttal való szembenézés után,
alakítanunk kell a jelent, előre kell tekintenünk a jövőbe (…), cselekednünk kell, hogy soha többé az emberiség ne kövesse el ugyanazt a bűnt még egyszer
– jelentette ki az államtitkár.
Fontosnak nevezte a fiatalok részvételét a megemlékezésen, hiszen ők a jövő, ők azok, akik „majd emlékeztetik gyermekeiket és unokáikat, hogy soha többé ilyen ne történjen meg”.
Jelentős üzenetnek nevezte a holokauszt túlélőinek részvételét a megemlékezésen. A túlélők jelenlétükkel „az élet igenlésének, az élet szeretetének üzenetét hordozzák, ez pedig az az út, amely a jövőbe kell, hogy elvezessen
– fogalmazott Vargha Tamás.
Az Élet menete az 1988-ban kezdeményezett nemzetközi oktatási program része, idén a magyarországi zsidók deportálásának 80. évfordulójához is kötődik.
Hétfő délután a külföldi küldöttségek három kilométeres utat tesznek meg a második világháborús halálmenetek egyik, az Auschwitz I. lágert és az auschwitz-birkenaui megsemmisítő tábort összekötő útvonalon.
Az auschwitz-birkenaui táborkomplexumba deportáltak számát hozzávetőlegesen 1,3 millióra teszik, közülük 1,1 millió volt zsidó, de sok lengyel, roma és szovjet hadifogoly is volt köztük. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret, ők alkották a zsidók legnépesebb csoportját. Közülük – az auschwitzi múzeum adatai szerint – 325-330 ezer embert azonnal érkezésük után gázkamrákban pusztítottak el, mintegy 25 ezren a későbbi szelekciók során vesztették életüket. A haláltáborban meggyilkolt, elpusztult emberek száma legalább 1,1 millió volt.
Forrás, fotó: MTI
Királytigris
2024-05-06 at 19:55
“Soha többé nem engedhetjük meg, hogy az akkor történtek valaha is megismétlődjenek.”
Hibás megfogalmazás. Ez úgy hangzik, mintha a magyar állam erre engedélyt adott volna. Pedig nem. Ugyanis 1944-ben sem engedtük meg, de mivel az ország a németek által megvolt szállva, a magyar véleményt nem kérték ki, de főleg nem kértek rá engedélyt!
Lacus
2024-05-06 at 19:45
Nem ismétlődhet meg? Most is az folyik ahol a vezetőnek beválasztott kápó a legvérengzőbb zsidó és mint anno, a felbújtók is java rész azok. Mindez Ukrajnában, ahol rengeteg a zsidó csak most fegyvert adnak a kezükbe… Jellemző rájuk, hogy hazánkban is a magyarokat kiáltották ki bűnösnek pedig ha nincs Horthy, akkor a németek már régen átvették volna az irányítást és akkor ma Magyarországon két kisebbséggel kevesebb lenne.
Talpra magyar!
2024-05-06 at 18:06
Sajnos hazánkat az EU parlamentjében egy olyan gazember zsidózó fasiszta Gyöngyösi képviseli szavazóit aki gátlástalanul vitte tovább a hitlerista zsidókat gyűlölő politikák hazánkban és ami legalább ekkora baj hogy az USA nagykövete együtt szédevacsorázott ezzel a hitlerista zsidózó Gyöngyösivel a dk-s Gyurcsányék momentumosaikkal mszp-seikkel párbeszédeseikkal lmp-seikkel közösen koalícióban politizálnak a jobbikosokkal eu-s hazai parlamenti és önkormányzati szinteken is.