A járvány a legjobbat hozza ki belőlünk – Takács Erzsébet tüdőgyógyásszal beszélgettünk (PS-interjú)

A koronavírus-járvány az orvosok és betegek közötti viszonyban is egészen új helyzetet teremtett. Mindannyian láthatjuk a közösségek felajánlásait, amikor meleg étellel vagy valamilyen apró figyelmességgel szeretnék meghálálni az “első vonalban” dolgozók értünk végzett szolgálatát. Az egészségügyi dolgozók emberfeletti küzdelmeiről, illetve a feléjük irányuló szeretetről és törődésről portálunk Takács Erzsébet tüdőgyógyászt kérdezte, aki saját praxisában is szembesült az utóbbi hetekben végbement hihetetlen változásokkal. A doktornő abban bízik, hogy a járványhelyzet elmúltával a most felszínre törő megannyi pozitív emberi vonásból a lehető legtöbb megmarad.

Láthatóan az utóbbi hetekben amellett, hogy teljesen felbolydult az ország élete, az emberek is egészen új arcukat mutatják meg együtt, mint közösség. Ön mit tapasztal ebből orvosként, tüdőgyógyász-allergológusként?

Nehezen leírható mindaz, amit az utóbbi időkben minden nap megtapasztalunk. Leginkább csak azzal tudnám szemléltetni, hogy azok a betegek is, akik egyébként előszeretettel kárhoztatják az egészségügyi rendszert és minket, egészségügyi dolgozókat, mert éppen nem érkezési sorrendben hívjuk be őket a rendelésre, most még azok is aggódnak értünk: elbúcsúzáskor például rendre megkérnek minket, hogy vigyázzunk magunkra. A telefonos konzultációk alkalmával is azt tapasztalom, hogy a bezártság miatt az embereknek megnövekedett az igénye a törődés és a jó szó iránt, amelyeket ők hasonló módon, saját szeretetükkel „hálálnak” meg az éteren keresztül is. Számomra ezek az élmények rendkívül sokat jelentenek, mert tanúságtételei annak a nemes emberségnek és őszinte törődésnek, amit a Teremtő mindannyiunk számára megadott.

A szavaiból sugárzik, hogy az orvosi hivatását egyszersmind hívő emberként gyakorolja, de hogyan látja ennek szellemében is az utat, amellyel eljutottunk a jelenlegi helyzetig?

Valóban hívő ember, hívő orvos vagyok. A koronavírus tekintetében sokat mondó jelenetek játszódtak le, amikor terjedni kezdett a vírus Kínában, hiszen itt még sokan legyintettek a hírre, mert távol érezték maguktól a problémát. Holott már abban az időben elhangzottak azok a figyelmeztetések, amelyeket, ha kevesen is, de azért egyesek meghallottak a világban. Általánosan úgy hiszem, csak akkor értették meg az emberek, hogy mennyire komoly a baj, amikor az már a mi küszöbünkön is átlépett. Minket, magyarokat dicsér, hogy szinte magától megszületett a belátásunk, miszerint együtt kell működnünk, és fegyelmezettséggel, a szabályok betartásával segíthetjük egymást. Persze mindig lesznek gyenge láncszemek, de személy szerint nem értek egyet azzal, hogy a tavasz és a nyár beköszönte valamiféle plusz teher lenne a korlátozások betartása szempontjából az emberek vállán. Úgy gondolom, hogy a napsütés, a meleg, a természet ébredése erőt ad az embereknek és támogatja őket, illetve motivációt is jelenthet a bezárkózás és az elszigetelődés idején.

Sok ezer orvos van azonban, akiknek nem jut egy ilyen pozitív élmény, hanem egyenesen a legszörnyűbb, élet és halál közötti döntést kell meghozniuk a világ legkülönbözőbb részein. Mi rajzolódik ki ezekben az országokban az avatott szemek számára?

Munkájukhoz mindenek előtt a Pál apostolnak az efezusiakhoz írott levél gondolatát címezném:

Éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben.

Amivel most az élvonalban dolgozó olasz, spanyol vagy éppen amerikai orvos kollégáknak szembesülnie kell, az a leginkább embert próbáló, egyben a legtragikusabb valóság. Mivel nincs elég lélegeztetőgép és felszerelés az országaikban, ezért naponta kell döntéseket hozniuk ezeknek a szakembereknek, ki kap esélyt az életre és ki az, akinek el kell engedni a kezét. Számukra ezekben a hetekben semmilyen lehetőség nincs, hogy elidőzzenek a krízis mélységén, és úgy hiszem, hogy az ő mindennapi teljesítményük magyarul rendkívül szemléletesen írható le az emberfölötti szóval. Őszintén hiszem, hogy ilyen körülmények között, ezeket az embereket valóban a Szentlélek és a Teremtő Isten segíti.

Ezek az élet-halál döntések az átlagember számára szinte felfoghatatlanok. Hogyan tud ezzel egy orvos megbirkózni?

A jelenlegi helyzet súlyossága miatt a mindennapok túléléséről beszélünk. Az emberek részéről pedig éppen ezért fontosnak tartom az emlékezést, ugyanis amikor a járványhelyzet véget ér, emberek tízmilliói ünnepelnek majd, de orvosok és ápolók tízezrei számára akkor kezdődik majd el a megéltek feldolgozásának hosszú és rögös útja. Bízom benne, hogy akik most szeretettel és törődéssel fordulnak az egészségügyi dolgozók felé, esetleg esténként az ablakokból és erkélyekről tapsolnak értük, azok lélekben továbbra is mellettük maradnak majd.

Mint tüdőgyógyásztól kérdezem, hogyan vélekedik a BCG-oltások kapcsán felröppent hírről, miszerint a tuberkulózis elleni vakcina egyfajta védelmet adna a koronavírussal szemben?

Röviden azt mondhatnám, hogy elképzelhető, ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a BCG-oltás ilyen hatására jelenleg elegendő kutatási, vizsgálati adat nem áll még rendelkezésre. Tény, hogy a TBC elleni oltás módosítja az immunrendszer mechanizmusait – ilyen módon kialakítva a betegséggel szembeni immunitást –, de ennek a változásnak a koronavírussal szembeni hatékonysága az elkövetkezendő időszakban fog kiderülni.