Pesti Srácok

A Jobbik szerint korrupció lengi körül a Lánchíd felújítását

null

Vizsgálóbizottságot és politikai felelősségre vonást követel, valamint Karácsony Gergely-féle kamu konzultációról beszélt Brenner Koloman.

Brenner Koloman, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatót tartott a Lánchíd ügyében. Mint fogalmazott, „tegyük rendbe Budapestet, tegyük rendbe a Lánchíd ügyét”: felszólította Karácsony Gergelyt, hogy állítson fel azonnal vizsgálóbizottságot a Lánchíd felújításának az ügyéről, „hiszen az nem lehet, hogy a Lánchidat, a főváros és a nemzet egységének szimbólumát egyfajta korrupció gyanúja lengi körül”.

- jegyezte meg Koloman.

Nagyon szomorú szimbólum lett a Lánchíd szerinte a felújítás végeztével bekövetkezett forgalmirend-változás kapcsán is.

– jegyezte meg.

Miután elmondta, hogy kamu konzultáció volt az egész, Koloman felszólította a kormányt arra, hogy „azonnal fizesse ki a Budapestnek járó 6.000.000.000 forintos támogatási összeget, attól függetlenül, hogy a budapesti polgárok hogyan döntenek a Lánchíd forgalmától.

- mondta el a Jobbik politikusa, aki Karácsonytól azt kérte, hogy álljon elő egy hihető magyarázattal az adománygyűjtő ládikákkal kapcsolatban, valamint azzal kapcsolatban is, hogy miért ütötte el a villamos.

(MTI / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még