Egyes ünnepek, hagyományok családi szinten nem válnak „áldozataivá” az aktuális politikai ideológiáknak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy karácsonyt – jellemzően a családi körben – ugyanúgy ünneplik Nyugat-Európában, mint Kelet-Európában – mondta a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója, aki több európai országban is élt, így az európai kulturáltságot megtapasztalta, átérezte.
A szakértő szerint az európai emberek gondolkodását mindig a helyi, lokális, családi tényezők, hagyományok, értékek határozzák meg. Hozzátette: a nyugat-európai országokban sok nyelvjárás él még ma is. Nagyobb összejöveteleken például mindig szóba kerül, hogy egy adott fogalomra az adott nyelvjárás milyen szót használ. Kiemelte: ezekben a nagyobb országokban nemcsak a nyelvjárás különbözik régiónként, hanem sok esetben a gasztronómia is. A legnagyobb problémának azonban azt tartja, hogy egy olyan ideológiai változás vette kezdetét, amely nem történelmi folyamatként tekint Európára és az európai identitásra.
Ehelyett egy jelenkori állapotában ragadja meg azt, és egy kulturális és történelmi semlegességre törekszik
– mondta. Hozzátette: ami talán még elszomorítóbb, hogy ez a szemlélet képezi a nyugat-európai politikai korrektség alapját. Azonban érdekes ténynek tartja, hogy egyes ünnepek, hagyományok családi szinten nem válnak „áldozataivá” az aktuális politikai ideológiáknak. Ezt a szakértő szerint az bizonyítja, hogy a karácsonyt – jellemzően a családi körben – ugyanúgy ünneplik Nyugat-Európában, mint a kontinens keleti részén.
A fontos hagyományok, ünnepek esetében a kulturális semlegesség csak a köztereken nyilvánul meg
– emelte ki Speidl Bianka.
A zene a közös nyelv
Közös nyelv – szokták mondani a zenére, és így is van, hiszen a zene segítségével közölt üzenetet megérti úgy az északi, mint a déli vagy épp a keleti és a nyugati. Mégis valamilyen szinten elkülöníti a nemzeteket, hiszen másképp nem is lehetne különböző zenei kultúrákról beszélni Európán belül sem. Erről az összetartó erőről beszélt Szarka Gyula dalszerző, előadóművész a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS