A Szemkilövető országlása a demokrácia aranykora volt a mostani helyzethez képest – közölte Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő. Ezzel biztossá vált, hogy a kígyózó kígyó és a gyurcsánykodó Gyurcsány nászából egy köztes magyari létforma sarjadt: a mirkóczkodó Mirkóczki. Ennek is villás a nyelve, ez is a földön csúszik-mászik, sziszeg és mérget köp, mint a szülei. Ám tőlük eltérően nem támad egyből: barátságosan közeledik, és csak azután mar, hogy a bizalmunkba férkőzött, hátat fordítottunk neki. Invazív fajta, kerüljük, hívjunk szakembert a befogásához! Terráriumban jól mutat.
A nemzeti oldal harmadik kétharmados diadala már csak azért is örökre emlékezetes marad, mert a választás estéjén bölcsebbek lettünk egy kiváló aforizmával. „A kígyók kígyóznak” – mondta a Vörösfejű. És milyen igaza volt! Hát mi mást csinálhatna?! Azt adja, mi lényege – másra képtelen. E háromszavas bölcseletben több mélyfilozófia van, mint bármi másban, mi honi politikus száján mostanság kiesett. (Tán csak ez az őszödi bölcselet rokonítható vele: „Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.”)
A kígyók kígyóznak, Gyurcsány pedig gyurcsánykodik. Így, filozófiailag fölvértezve már meg sem lepődünk, amikor szembejön velünk egy Mirkóczki Ádám-interjú az intézményesített magyargyűlölet lapjában, a Magyar Narancsban. Itt a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke a következőket mondotta:
Ez nem azt jelenti, hogy innentől mindenben egyetértünk a DK-val vagy az LMP-vel, de azt igen, hogy van egy magasabb cél, nevezetesen, hogy a demokratikus intézményeket helyreállítsuk. Ha elvonatkoztatunk a 2006-os rendőri brutalitásoktól, és a választási törvényt, a közszolgálati médiát, a köztársasági elnök, a népszavazás intézményét, vagy az ügyészséget nézzük, úgy még a legsötétebb Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van. Ezt kell megérteni mindenkinek, aki most az ellenzéki oldalon finnyáskodik. Nekünk ebben a pillanatban nem a 2006-os, mára bukott hatalommal kell küzdenünk, hanem a jelenlegivel, és egy időre felül kell emelkedni a múltbéli sérelmeken.
Ebből aztán világossá válik, hogy a kígyózó kígyók és gyurcsánykodó Gyurcsányok nászából egy köztes magyari létforma sarjadt: a mirkóczkodó Mirkóczki. Ennek is villás a nyelve, ez is a földön csúszik-mászik, sziszeg és mérget köp, mint a kedves szülei. Ám tőlük eltérően nem támad egyből: barátságosan sziszegve közeledik, és csak azután mar, hogy a bizalmunkba férkőzött, hátat fordítottunk neki.
Az persze igaz, hogy a mirkóczkodás nem újkeletű jelenség. Már 2016 táján megkezdték a tojásrakást a Kárpát-medence középső, szellemileg sivárabb vidékein. S a gyérítés mostanáig eredménnyel járt. Oktatással, jó szóval, végső esetben néhány emberesebb kokival, sallerral gyógyítható volt a kórság. Ám a választási kampányban már látszott, hogy jelentőst elszaporodott ez a jószág. Egyik legemlékezetesebb megnyilvánulásuk az volt, amikor Mirkóczki Ádám tavaly márciusban a Zugló TV-ben azt sziszegte:
Igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, hogy az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz.
Íme, a mirkóczkodás típuspéldája! Mosolyogva elárulni a korábbi radikális jobboldali barátokat, orvul, hátulról beléjük mélyeszteni a méregfogakat, majd – mintha mi se történt volna, pléhpofával – megigazítani a szemüveget. Az is mirkóczkodás a javából, hogy az általa korábban „nemzetgyalázónak”, „beteges deviánsnak” nevezett homoszexuális rendezőt, Alföldi Róbertet újabban már élteti, keblére öleli Mirkóczki Ádám.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS