A vb-címtől megfoszthatták, de attól, hogy örökös legenda legyen, nem! – Száz éve született Papp Laci

Angyalföldön született éppen száz éve, 1926. március 25-én. Édesapja gépkocsivezető volt, ám sajnos váratlanul és drámaian fiatalon elhunyt, amelynek okán a fiatal Papp Laci tizenegy éves korában félárvaságra jutott. A gyermek Papp Laci életében jól megfért egymás mellett a hegedűoktatás és a futball, majd később barátaival az ökölvívóterembe is lejárt. 

A tragédia után az édesanya kis fűszerüzletükből tartotta el a családot, Lacit és húgát. A kis Laci sokat segített édesanyjának. Rendszeresen járt vele a piacra beszerezni az árut, sőt reggel, mielőtt iskolába ment, kihordta a tejet és a kiflit a vevőknek. Az általános iskola elvégzése után a Magyar Optikai Művekben (MOM) lett ipari tanuló, majd ideért a második világégés.

Adler Zsigmond kihozta belőle a bajnokot

Papp Lászlót 18 éves korában besorozták leventének, majd elvitték Németországba. 1945-ben amerikai fogságba esett, ahonnan megszökött és viszontagságos úton, de szerencsésen hazatért. Az ökölvívóterembe hamarosan visszatért, a BVSC öklözője lett, mellette persze dolgozott is, a MÁV alkalmazottjaként. A ringben meglévő kiemelkedő tehetsége hamar napvilágra került, nevelőedzője Fehér István volt.

Az első győzelmeket folyamatosan követték a továbbiak, így csakhamar a nemzeti együttesnél is számításba került. Középsúlyban kezdett, majd nagyváltósúlyban szállt ringbe, de mindegy volt a súlycsoport, mert Papp Laci neve egyet jelentett, vagy talán inkább egybeforrt a győzelemmel. Ebben az is szerepet játszott, hogy egymásra találtak Adler Zsigmonddal, márpedig a világ egyik legjobb edzőjének és a világ egyik legtehetségesebb ökölvívójának közös munkája a földkerekség egyik legeredményesebb boksz-pályafutását eredményezte.

Felnőtt az Aranycsapat mellé

Bár hosszas bekezdéseken keresztül lehetne sorolni Papp Laci végeláthatatlan sikereit, a magyar bajnoki címektől kezdve az Eb-győzelmeken át a kisebb tornákon, versenyeken való folyamatos diadalokig, egyértelmű, hogy a három olimpiát kell kiemelni, mert a magyarság és az olimpia kapcsolata különleges. Ez a rendkívül különleges és tehetséges nemzet lélekszámarányosan az egész világ legeredményesebb sportnemzeteinek egyike, az olimpiák mindig eggyé forrasztják az országot, olimpiai bajnokainkat pedig egyöntetűen megsüvegeljük, és ez így van jól.

Nem lehet elmenni amellett, hogy volt a magyar történelemnek egy olyan korszaka, a kommunista hatalomátvétel utáni sötét, Rákosi-korszak, amikor az olimpiák és a labdarúgás, vagyis a sport jelentette szinte az egyedüli örömforrást, büszkeségélményt. Papp Laci pályafutása pedig éppen ebben az időszakban érte el csúcspontjait. Nem túlzás kijelenteni, hogy három egyéni olimpiai aranyérmével Papp Laci felnőtt az Aranycsapat mellé, amelynek mérkőzéseit egy egész ország hallgatta a rádiók mellett ülve, s amelynek csodálatos győzelmeit össznépi boldogság övezte. Papp Laci ugyanazt az élményt és boldogságot adta meg győzelmeivel a magyarságnak, amit az Aranycsapat.

Londonban (1948), Helsinkiben (1952) és Melbourne-ben (1956) is olimpiai aranyérmet nyert, amellyel sporttörténelmet írt, mert ő lett az első ökölvívó a világon, aki ebben a sportágban három egymást követő ötkarikás játékról is aranyéremmel térhetett haza. Mindháromnak megvolt a különlegessége. Londonnak azért, mert ott nyerte első címét, Helsinkinek azért, mert mindmáig az a legeredményesebb magyar olimpia, s Papp Laci nyerte az utolsó, tizenhatodik magyar aranyérmet, a melbourne-i pedig azért lett más, mint az előző kettő, mert a „Forgószél hadművelet” által levert magyar forradalom árnyékában nyerte meg harmadik olimpiáját, enyhítve egy kicsit a forradalom eltiprása miatti traumatikus lelkiállapotot.

Nem bunyózhatott a vb-címért

Bár Papp Laci direktben sosem politizált, a ringben tett meg minden tőle telhetőt a hazájáért, jelleme és becsületes személyisége, valamint rendkívüli tehetsége okán mégis óhatatlanul szembekerült a kommunista rendszerrel, amely sem a jellemes embereket, sem pedig a tehetségeket nem szerette. Személyiségét jól példázza az 1955-ös történet, amikor a németországi Európa-bajnokságra a kommunisták nem engedték kiutazni Adler Zsigmondot. Papp Laci erről a pályaudvaron szerzett tudomást. Erre fogta magát, és leszállt a vonatról, ezzel is kiállva mestere mellett, akinek pontosan tudta, hogy milyen sokat köszönhet. Ennek ódiumát – a pénzbüntetést – is vállalta, miközben az újságok „sérülést” kommunikáltak az olvasók felé.

Az pedig sokak által ismert történet, miszerint az 1956-os olimpiai elsőség után profinak állt. Edzője továbbra is Adler Zsigmond maradt, ám immáron a legjobb hivatásos bunyósokkal mérhette össze erejét. Mivel a kommunista hatalmasságok szemében a szocialista sporterkölccsel nem volt összeegyeztethető a pénzért való bokszolás, ezért profi öklözőként idehaza nem léphetett szorítóba. Ennek okán a szomszédos Ausztriában kellett megvívnia „hazai” meccseit.

A bécsi Stadthalle szinte második otthona lett, miként Ausztria is, ahol saját versenyzőjükként szerették a magyar klasszist. 1964-ig összesen huszonkilenc profi mérkőzése volt, amelyből huszonhét alkalommal győzött. Győzelmei közül tizenegyet kiütéssel, tizenkettőt pontozással, négyet pedig technikai KO-val szerzett meg. Kétszer döntetlenre végzett, profiként egyszer sem szenvedett vereséget!

Amire nem voltak képesek a ringbeli vetélytársak, azt megtette a kommunista politika: térdre kényszerítették Papp Lacit. Mivel 1962-ben megszerezte az Eb-címet a profik között is, amelyet további öt alkalommal meg is védett. 1964-re egyetlen dolog hiányzott pályafutásából: a profi világbajnoki cím, amelyért a többszörös Európa-bajnoki címmel a tarsolyában megmérkőzhetett volna. Ekkor azonban a kommunista döntnökök úgy határoztak, hogy nem engedik szorítóba lépni. 

Papp Lacit élete végéig elkísérte az ekkor szerzett „mélyütés”, hiszen a csodálatos ívű, sikerekben gazdag sportpályafutás méltó koronája lett volna a világbajnoki cím, amelyet a szorítóban aligha vehettek volna el tőle. Hazája iránti elkötelezettségét és kivételes emberi tartását mutatja, hogy sem a disszidálás – amely után később, mint külföldi állampolgár, egészen bizonyosan lehetősége lett volna vb-címért bokszolni – fel sem vetődött fel benne.

Sikeres lett a szorító sarkában is

Csakhamar új célt talált magának: sikeres versenyzőket nevelni a magyar ökölvívás számára. Előbb a Ferencváros, majd a Budapesti Honvéd edzője lett. Mivel az 1968-as mexikóvárosi olimpián jóval az előzetes várakozások alatt szerepelt a magyar ökölvívó-válogatott, így a sportvezetés felkérte az ekkor már fél évtizedes edzői tapasztalattal rendelkező Papp Lacit a válogatott élére. A szövetségi kapitányi munkában korábbi edzője, Adler Zsigmond lett a segítő, így közösen irányították a válogatott felkészülését.

Rögtön az első közös olimpián hatalmas eredmény született: a papírsúlyú Gedó György olimpiai bajnok lett Münchenben. Ez volt a legnagyobb siker, de korántsem az egyedüli. Papp Laci kapitányi időszakában világbajnoki és Európa-bajnoki címek, két olimpiai ezüstérem, valamint számos egyéb érem és helyezés igazolta a hozzáértő, magas szintű szakmai munkát.

Külön megemlítendő, hogy a Papp–Adler-páros nem csupán szakmai-, de emberi követelményeket is támasztott a válogatott kerettagság feltételéül. A megfelelő akarati tényezők mellett a sportolóhoz méltó életvitel is elvárás volt azoktól, akik válogatott kerettagságról álmodoztak. Talán ez is szerepet játszott a sikerekben, s persze az, hogy a rendezett hátterű, példamutató családi életet élő Papp Laci hiteles volt, amikor a megfelelő életvitelt elvárta tanítványaitól.

Kokóékkal még együtt dolgozott

Papp László 1992-ig töltötte be a szövetségi kapitányi posztot, utána – elérve a megfelelő életkort – nyugdíjba ment. Egy ideig saját boksziskolát működtetett, amit sajnos anyagi támogatás hiányában be kellett zárni. Ezt követően szaktanácsadóként még besegített néhány egyesületnél, ám 1996-ban egyre erősödő betegsége miatt abba kellett hagynia edzői tevékenységet. Ennek ellenére neki is része volt a korszak két csodálatos bokszolója, Kovács „Kokó” István és Erdei „Madár” Zsolt sikereiben. Kokó éppen abban az évben nyerte olimpiai aranyérmét, amikor Papp Laci végleg szögre akasztotta a kesztyűt. Visszavonulása után kizárólag családja körében töltötte idejét. Papp Laci hosszan tartó, egyre súlyosbodó betegeskedés után 2003. október 16-án hunyt el Budapesten. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Emlékezete

A nevével kell kezdeni. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász egy évekkel ezelőtti interjúnkban pályafutása kapcsán arra volt a legbüszkébb, hogy a köznyelvben őt csak „Magyar Zolinak” nevezik a sportszeretők, mert – amint fogalmazott – annál nagyobb megtiszteltetés aligha akad, mint hogy az „ezerfejű Cézár” a becenevén szólítja.

Ez alapján egyértelmű a háromszoros ökölvívó megítélése is, hiszen aligha találni embert, aki ne Papp Laciként emlékezne rá. A csodálatos bunyós rá is szolgált a közönség túláradó szeretetére. Nemcsak azért, mert egy klasszikus, „plebejus” sportágban bizonyult egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül a világ legjobbjának, de azért is, mert emellé szinte már zavarba ejtő szerénység, közvetlenség és kedves személyiség párosult.

Ezzel egyidejűleg ráadásul volt egy őt jellemző sajátos, fanyar humora is, amely több örökbecsűvel is megajándékozta az utókort. Pár példa ezek közül:

Szerencsére neve, emléke a mai napig is fennmaradt, él. Ebben nagy szerepe van fiának, ifjabb Papp Lászlónak is, aki édesapjához hasonlóan szerény, roppant közvetlen ember, és igyekszik minden tőle telhetőt megtenni az emlékek ápolásáért. Az egykori zseniális ökölvívó nevét viseli az egyik legnagyobb magyar sportcsarnok, a Papp László Sportaréna. Emlékét egy dombormű őrzi a budapesti Kassák Lajos utca 48. számú ház falán, ahol gyermekkorát töltötte, valamint Újbudán, a Mányoki utcában, ahol egy ideig lakott. Angyalföldön teret nevezték el róla és szobrot is állítottak tiszteletére, Budán, a MOM Kulturális Központ mellett pedig egész alakos szobra áll. A Déryné Társulat két évvel ezelőtt mutatta be a Papp László életéről szóló színművet, „A Bajnokok bajnoka” címmel. Most, a centenárium alkalmából is zajlanak a megemlékezések. A Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) és egykori klubja, a BVSC-Zugló emlékévet hirdetett, tiszteletére idén emlékbélyeget és emlékérmet is kibocsátanak majd.

A létező legfontosabb azonban a magyar sportszeretők kollektív emlékezetében elfoglalt helye, amelyben Papp Laci mindig a legnagyobb magyar sportolók egyike marad.

Vezető kép: Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó. Fotó: Getty Images