Szakértők szerint ki kellene alakítani egy olyan informatikai rendszert, amellyel a cégek könyvelési rendszereibe is betekinthetne online az adóhivatal – írta a Magyar Nemzet.
Elektronikus hálózat köthetné össze a vállalkozások könyvelését és az adóhivatal rendszerét, vagyis a hatóság rövid úton információt szerezhetne az ügyletekről, a céges kapcsolatokról, a pénzmozgásokról. A megoldás lehetővé tenné, hogy a hatósági emberek akár az íróasztal mellől elvégezhessék a legfontosabb adóügyi, nyomozati ellenőrzéseket. Dióhéjban ekként foglalható össze az a – bűnüldözési tapasztalatokon is nyugvó – szakmai elképzelés, amely az áfacsalások visszaszorítását tűzte ki célul – írta a Magyar Nemzet.
A lap csütörtöki számában Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke kijelentette, hogy a rendszer bevezethető lenne, és ezzel több száz milliárd forintra tehetne szert az államkassza, hiszen egyszerűen kiszűrhetővé válnának az adóügyi visszaélésre szakosodott bűnözői körök.
Lőcsei Tamás, a PwC magyarországi cégtársa elmondta: hasonló rendszer Nyugat-Európa több országában is működik, Hollandiában, Portugáliában, Németországban például bizonyos feltételek mellett az adóhatóság betekinthet cégek kisebb-nagyobb csoportjának könyvelésébe. A tisztességesen működő közepes és nagyobb társaságoknak is megérné, ha nem kellene hónapokig vendégül látniuk az adóhivatal embereit – tette hozzá.
MNO / Napi.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS