Akármi történjék is, 2027 szeptemberében megkezdődik az oktatás a Magyar Nemzeti Múzeum mögött építendő Pázmány Campuson – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára a Kúria minapi döntésével összefüggésben, amellyel minden akadály elhárult a bontási és az építési munkálatok megkezdése elől.
A Magyar Nemzet felidézi: múlt év végére már megvoltak a szükséges bontási és az építési engedélyek, így megkezdődhettek volna a munkálatok, a VIII. kerületi önkormányzat azonban minden jogi lehetőségét kihasználva próbálta megakadályozni a beruházás megkezdését. A józsefvárosi önkormányzat tavaly év végén helyi védettséget rendelt el a különböző épületekre, majd később változtatási tilalmat, amit azonban a Kúria a napokban jogszerűtlennek nyilvánított. Így minden akadály elhárult a bontási és az építési munkálatok megkezdése elől.
Lánszki Regő építészeti államtitkár úgy fogalmazott: bár folyamatosan egyeztetnek a helyi lakosokkal, a meghallgatások alkalmával nem fognak vitát folytatni a beruházásról, ugyanis mostanra eldöntött kérdéssé vált, hogy a területen fog megépülni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa. Az egyetem Palotanegyedbe való költöztetését az önkormányzat is támogatta, ugyanis ezzel új színfolttal gazdagodik Józsefváros.
Szólt arról is:
a területen elhelyezkedő épületek, paloták állapota már évtizedek óta folyamatosan romlik. Az ingatlanok kihasználatlanul, romosan és gazdátlanul állnak. Az igazi műemlékvédelem az értékkel bíró épületeket felkarolja, és olyan egységbe integrálja, amitől ezek nemcsak, hogy megújulnak, hanem hosszú távon fenntarthatóvá válnak.
Kiemelte:
szűkösek a határidők, de akármi történjék is, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusán már 2027 szeptemberében meg fog kezdődni az oktatás, olyan épületben és olyan környezetben, amellyel reményeink szerint az ott élők is elégedettek lesznek.
Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Ricsipaszta
2024-05-04 at 14:28
A rádió főépülete nemcsak ronda volt (ha még csak az lett volna), de igazából színvonaltalan is. Úgy nézett ki, mint valami vidéki konzervgyár vagy vágóhíd irodaháza. Totális tévedés a saját épített környezetéhez képest. A Magyar Rádió ennél sokkal különb főhadiszállást érdemelt volna.
csakafidesz
2024-05-04 at 11:13
gyozo2018 2024-05-03 at 21:19
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy végtelenül ronda (volt) a rádió “modern” szárnya és nem illett ebbe a környezetbe.
Kassai István
2024-05-04 at 01:49
A két zenekari stúdió bontása barbár pusztítás. A 6-os globális jelentőségű műemlék. A 22-es európai összehasonlításban is kiemelkedő kamarazenekari stúdió. A stúdióknak használati érteke is van, amelynek pótlása nem történt meg. A tervpályázat kiírása szembement az építkezést megalapozó kormányhatározattal. A kérdést a politika szintjére húznák le, pedig ez kőkemény szakmai ügy.
Talpra magyar!
2024-05-04 at 00:04
Sajnos a balliberális zöld Pikóék ezeket a milliárdokat is nem az oktatási intézményre akarták költeni.
Sanyáta
2024-05-03 at 22:20
Az üvegkóceráj tényleg randa volt, de jó volt ott dolgozni, gyozo2018! Ne felejtsük el a magyar rádiót és értékeit tönkre tették…Én mindent láttam 46 éven keresztül!!!! Aki valaha, ott dolgozott ezt gondolja és mondja bármikor, ha kérdezik a rádió kapcsán!!! Az építkezés kapcsán sok probléma lesz, a talaj víz témája lesz a legfontosabb amivel nem számolnak!Na és még ott van a bunker is!!!
gyozo2018
2024-05-03 at 21:29
Látom a tervből, hogy végre szélesítik a Múzeum mögötti járdát is, ahol most jó, ha két ember elfér egymás mellett.
Szép lesz.
És akkor most ne ficni-fecni plakátokon propagálják Alexandrát!
Nagyon gyenge a kampánya, ideje ráerősíteni.
/
Gyurcsányról meg olyan képet tettek ki, majdhogynem
első látásra, mintha szimpatikussá akarnák varázsolni a Harácosny mögötti
képét.
/
Ha Ungárékkal együtt a Harácsony II. Vitézy (Ezt már a pandémia alatt a Demokratának adott interjújából lehetett tudni), felveszi a Momentum, a Jobbik és a többi reszli szavazóit is, akkor félő, hogy Alexandra is Tarlós sorsára jut. Arról pedig, hogy milyen kampánnyal verték át, Tarlós a különvéleményét szinte minden interjújában jelzi. Remélem, Alexandrának nem azt a sorsot szánják.
gyozo2018
2024-05-03 at 21:19
Nekem nagyon tetszik a terv.
Eltüntetik az ocsmány üvegkócerájt, a Rádió volt kádárista kockáját, és
rehabilitálják a csodás palotákat.