![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/duda_MTI.jpg)
A történelem és a mostani ukrajnai háború tanulsága az, hogy fegyverkezni kell, nehogy valaki meg merje támadni Lengyelországot – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szerdán a Lengyel Hadsereg Ünnepe alkalmából megrendezett varsói katonai díszszemlén.
A orosz bolsevik hadsereggel szemben 1920-ban aratott győzelem, a varsói csata 104. évfordulóján a hagyományos parádét a lengyel politikai és katonai vezetők, valamint a lakosok tömegeinek jelenlétében tartották meg a varsói óváros alatti Visztula-rakparton.
A múltból, valamint abból is, ami ma Lengyelország szomszédságában történik, abból a háborúból, amelyet Oroszország váltott ki, megtámadva egy szuverén államot, egyszerű tanulságot lehet levonni: úgy kell felfegyverezni magunkat, olyan képességeket kell kifejlesztenünk, hogy soha senki ne merje megtámadni Lengyelországot
-jelentette ki Duda. Megköszönte, hogy az ünnepségen előtte felszólaló Donald Tusk kormányfő és Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter is a nemzeti egység fontosságát emelték ki, ha a biztonságról van szó. Duda azért is köszönetet mondott, hogy a jelenlegi kormánykoalíció folytatja a Jog és Igazságosság párt vezette előző kormány védelmi politikáját és a hadsereg korszerűsítését. Az államfő közölte: kedden aláírta a parlamentben is megszavazott törvényt, amely nagyobb fegyverhasználati szabadságot és jogi támogatást ad a lengyel fegyveres erőknek, ha rendkívüli helyzetre, ezen belül határsértési kísérletekre kell reagálniuk. A törvényt a kormány azt követően terjesztette elő, hogy júniusban meghalt egy lengyel katona, Mariusz Sitek, miután késsel megsebesítette egy illegális bevándorló, aki a fehérorosz-lengyel határon akart átjutni.
A díszszemlén kétezer lengyel és NATO-katona vonult fel, bemutattak több mint kétszáz harcászati járművet, köztük M1A1 Abrams amerikai harckocsikat, K9-es dél-koreai önjáró lövegeket, amerikai HIMARS rakétavetőket és Patriot légvédelmi rendszereket. A díszszemlét légibemutató nyitotta meg, amelyen AH-64E Apache típusú amerikai harci helikopterek is szerepeltek. Lengyelország kedden írt alá szerződést 96 Apache beszerzéséről, ezek leszállítása 2028 után kezdődik.
Forrás/fotó: MTI
na4
2024-08-15 at 20:07
@mirti: 👍
Miki
2024-08-15 at 19:53
Itt összekeveredett a szezon a fazonnal,árnyaltabb megközelítés kell a lengyelekhez,mert a kormányuk nem reprezentálja a többségi akaratot,akkor sem,ha vértfosnak ezügyben.Ellenben az elnöknek igaza van,történelmi helyzetben vannak ahhoz,hogy végleg leváljanak az oroszokról.Én értem az elnököt,a GAULEITER Tuskot meg nem.Náci kollaboráns patkány,mint a nagypapája.MUSSOLINI SORSA VÁR RÁ,MINT SZERELMÉRE,VOLOMIDIRKÉRE.A szlávok sokáig tűrnek,aztán nézzük a példákat…
júj de félünk!
2024-08-15 at 19:50
A nagyon hatalmas és nagyon erős Oroszország egyelőre 100 kilométert nem tudott elfoglalni Ukrajnában 31 hónap alatt, de a lengyelek már már most rettegnek. Ha így halad a brutális orosz sereg, akkor Putyin 462. szülinapján elérnek a lengyel határra. Nem kell rettegni, addigra a lengyelek brüsszeli birodalmi “szövetségesei” már megszüntetik Lengyelországot a Tusk-hoz hasonló SS tisztek támogatásával.
Mekkelek
2024-08-15 at 19:44
Idióta. Ha minden utcasarokra tankornállítanak, akkor is 39 mp alatt el tudja pusztítani Varsót az orosz.
De persze amerikának giga üzlet az európai fegyvereladás.
matrix
2024-08-15 at 18:57
USA cseléd csicska lengyel !
Lengyelországban már nincs jobb-oldal vagy bal-odal csak az agyhalál !
Az USA farka árnýékából büdös nagy pofa !
Ezeket barátnak nevezni ?
Tudományos libsizmus
2024-08-15 at 18:45
Nem bírtátok ki, hogy ne sertepertéljetek Kijevben és ne álljatok bele ezerrel az ukrán háborúba.
Hogy hívják ma Európa legvéresebb szájú háborús uszítóját? Még szép, hogy lengyel külügyminiszternek hívják.
Aztán most be vagytok gyulladva, nehogy kapjatok véletlenül valamelyik medvétől egy nagy taslit. Marhák vagytok Duda, mindig is azok voltatok.
mirti
2024-08-15 at 18:44
a probléma az ,hogy senki nem akarja őket megtámadni….akire gondolnak ahhoz meg kismiskák !!!…mi a szar történt ezekkel?
TalEle
2024-08-15 at 18:44
Ez a „lengyel-magyar barátság” egy Orbánék által felfújt f@szság! A történelem során, a lengyelek, ha erőfölényben érezték magukat, alattomosan mindig „szívatni” akarták a magyarokat! Például az 1515-ös titkos Habsburg-Jagello paktumban hatálytalanították a „rákosi végzést”, amely szerint Magyarországon nem lehetett volna többé idegen dinasztiából választani királyt… Vagy az I. Világháború után a trianoni „béke” során Lengyelország nyolc(!) községet „kapott” a történelmi Árva (Orava) vármegyéből és örömmel elfogadta…
Sas
2024-08-15 at 18:35
Az állatja………..nem az ipart kell pénzelni-fegyver kell amerikából-hogy nyuvasztanák már meg-a haladás érdekében.
GJ
2024-08-15 at 18:30
SZEGÉNY HÜLYÉK!
Nem csoda, hogy többször is szétszedtek benneteket.
Azt megértem, hogy nem hiányzott egy hasonló méretű, létszámú, de sokkal jobb adottságú Ukrajna a szomszédotokban, de Német- és Oroszország közé beszorulva nem sok esélyetek van.
Pont azokat köptétek szemközt, akikkel a hasonló kultúrátok és érdekeitek szerint egy Kelet – Európai Uniót hozhattatok volna létre.