Pesti Srácok

A lengyel miniszterelnök szerint az unió széteséséhez is vezethet a jogállamisági követelmények politikai használata

null

Budapesten találkozott Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Orbán Viktor. A találkozó utáni sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök elmondta, hogy a tagállami vélemények összehangolását várták a német elnökségtől, de ez nem történt meg, napirenden marad az a politikai javaslat, amely a jogállam homályos fogalmához kötné az egyes tagállamok pénzügyi támogatását. A miniszterelnök elmondta még: a vétó egy törvényes eszköz, amelynek alkalmazása hazafias kötelessége volt, mert a jelen javaslat súlyosan sérti a magyar és természetesen a lengyel érdekeket is. A lengyel miniszterelnök szerint az unió széteséséhez is vezethet a jogállamisági követelmények politikai használata. Mindkét fél kifejezte, hogy közösen tesznek meg mindent ennek a problémának a megoldása érdekében.

Orbán Viktor kijelentette a Karmelita kolostorban zajló sajtótájékoztatón, hogy a lengyelekkel találkozni jóban és rosszban is nagyszerű dolog.

– mondta. Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy Magyarország nem fog elfogadni olyan javaslatot, ami Lengyelország számára is elfogadhatatlan. A miniszterelnök felidézte, hogy a júliusi csúcson hosszas vita után létrejött egy megállapodás, és felhatalmaztuk a német elnökséget arra, hogy az év végére legyen ennek alapján egy megegyezés. Az összhangot nem sikerült létrehozni, hiszen továbbra is napirenden van az a javaslat, ami egyszerre akarja a joguralmi kérdéseket és a gazdasági válságkezelést; ez az álláspont nem egyezik a magyar kormány álláspontjával.

PestiSracok facebook image

– emelte ki a kormányfő.

– mondta Orbán Viktor.

– mondta a kormányfő.

– mondta Orbán.

– tette hozzá. A koronavírus-járvány okozta válság kezeléséhez szükséges pénzeszközöket valójában az EU hitelből kívánja előteremteni - jegyezte meg, hozzátéve, hogy ráadásul a közös hitelfelvételnek az is kockázata, hogy ha egy másik tagállam nem tudja visszafizetni a hitelét, akkor a magyaroknak azt is törleszteniük kell a rájuk eső rész tekintetében.

– szögezte le Orbán Viktor. Idézett a lengyel miniszterelnökkel csütörtökön aláírt közös nyilatkozatból, amely szerint Magyarország nem fog elfogadni olyan javaslatot, amely Lengyelország számára elfogadhatatlan.

- mondta.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő arról beszélt, hogy a júliusi csúcs egész Európa sikerével zárult.

– emelte ki a lengyel kormányfő.

– mondta Morawiecki.

– mondta Morawiecki.

A két kormányfő közös nyilatkozatot is kiadott.

Ajánljuk még