
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke felháborítónak tartja, hogy a bíróság kedden első fokon elutasította Vejkey Imrének, a KDNP frakcióvezető-helyettesének a Jézust és Müller Cecília országos tisztifőorvost ábrázoló karikatúra miatt indított keresetét. A PestiSrácok.hu keddi cikkében azt írta: az ügyben eljáró Gál Zsófia Lívia bírónő ugyanis mosolyogva megjegyezte, hogy a karikatúra jópofa, amelyet véleménye szerint az átlag magyar állampolgár viccként fog fel.
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szerdán azt közölte: a 2020 tavaszán megjelent karikatúra blaszfémikus ábrázolásával a keresztény értékrendszert gúnyolta ki, emellett a pandémia alatt munkáját végző, keresztény tisztifőorvost is gúny tárgyává tette. Az MKPK elnöke megdöbbentőnek nevezte azt is, hogy a szerinte keresztényellenes karikatúra arcátlan módon szakmai díjat kapott néhány hónappal ezelőtt. Még felháborítóbbnak tartja, hogy a bíróság első fokon keddi sajtóhírek szerint a többi között azzal utasította el a jogi keresetet, hogy a karikatúra jópofa. Megjegyezte: a hírek szerint a perben az is elhangzott érvként, hogy a karikatúra nem irányult a katolikus közösség ellen, csupán a politikai véleménynyilvánítás eszköze volt. Veres András a püspöki konferencia elnökeként szeretné világossá tenni: felháborítónak és diszkriminatívnak tartják, hogy politikai célra használjanak fel vagy jópofának nevezzenek bármely olyan írást vagy rajzot, amely a keresztény vagy bármely más vallási közösséget méltóságában sérti, megalázza vagy alapvető értékeit, jelképeit gúny tárgyává teszi.
A Jézust és Müler Cecíliát ábrázoló gúnyrajz 2020 áprilisában jelent meg a Népszavában. A karikatúra miatt Vejkey Imre személyiségi jogi pert indított a lap ellen az alaptörvény és a polgári törvénykönyv alapján.
Forrás: MTI; Fotó: képernyőfelvétel
bl
2021-01-21 at 14:20
A fejletthaladó bíróság elmondta, hogy mit kell látni a képen. Hehehe. Tehát nincs szó arról, hogy gyűlöletkeltéssel megvalósított lejáratás folyna a védekzést irányító Cecília és a kereszténység ellen. Hehehe. A bÍróság tudja, hogy mi van. Hehehe. Ez is a fejletthaladóság egy szép példája.
Tehát a következő a helyzet:
A közlemény szerint az ítélet szóbeli indokolásakor elhangzott, hogy a kifogásolt rajz karikatúra, ezért annak műfaji besorolását figyelembe véve kellett a bíróságnak ítéletet hoznia. Azt vizsgálták, hogy az átlagos tájékozottságú olvasó a karikatúra megjelenési idejére és az aktuális közéleti eseményekre tekintettel mire asszociál. A bíróság szerint a karikatúra készítője a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aktuális eseményekre reflektált, így a karikatúra központi témája nem vallási, hanem közéleti vonatkozású. „A karikatúra tehát nem a keresztény vallás ellen irányult, nem a keresztény közösséget gúnyolta, nem akadályozta a keresztény embereket a szabad vallásgyakorlásban, ezért a keresztény közösséget, így a felperest nem érte olyan súlyú jogsértés, amely a személyiségi jogi szankciók alkalmazását, illetve a vélemény nyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság korlátozását indokolná.”
[email protected]
2021-01-21 at 13:01
Sok jó érzésű hazafinak az az érzése, hogy a kormány nem tesz semmit, hogy felszámolja a ….
Ez a helyzet már a XIX. Század végétől elinduló hosszú folyamatnak az eredménye!
A mocsaras, ingoványos területet sem lehet három perióduson belül lecsapolni, miután sokan továbbra is szeretnek, szeretnének a dagoványban fürdeni.
Hatalmazzuk fel a kormányt arra, hogy továbbra is folytathassa a munkáját ebben az irányban is!
Ha magamban biztos vagyok, akkor holmi libsi szirén ének nem tud elcsábítani.
Amúgy az egyházak megynyílvánulása szükséges lenne!
Legalább olyan biztos pozícióban vannak mint a bírók!
ómió
2021-01-21 at 10:57
“Jó bíró efftárs” hozhatta. Mi ezen a “csoda”?
Béla
2021-01-20 at 16:30
Kettő éve voltam egy esküvőn. A leányzó szülei jogot végző, bíróságon dolgozó emberek voltak. Egyházi esküvő is követte az anyakönyvvezetői igenek után. Leg nagyobb meglepetésemre a násznép bevonult a templomba, a leány szülei viszont kint maradtak. Hát azt hiszem ez mindent megmagyaráz. A sutogásokból kiderült, hogy vér komcsik. Ezek után necsodálkozzunk. Mennyi ilyen genny bíró lehet.
Mária néni
2021-01-20 at 16:22
Gyalázat !
Dr Gál Zsófia Livia. Jegyezzük meg a nevét.
sorry
2021-01-20 at 15:47
Azon csodálkozom, hogy csendben van az egyház, a Pázmány Péter Katólikus Egyetem, meg a többi egyház. Senki nem sérelmezi a “művet” és az ítéletet. Hol vannak Mindszenty Józseftől?
Füge
2021-01-20 at 14:35
Független objektív bíróság van itt kérem, csak a jurova(!) félék nem látják.
A bírónő figyelmébe ajánlanám, hogy az “átlag magyar” ilyen bírókat nem kíván!
Naprózsa
2021-01-20 at 14:33
Hát azért érdekelne négy hasonló esetben a bírók ítélete:
1. Ha Mohamed lenne ott fönn a kereszten, és az összes muszlim fatvát (a bűnös legyilkolására kiadott parancs) kiáltana a bírónő ellen…
2. Vagy ha nem kereszt, mondjuk Sorost rágcsálná egy nagy cápa és lenne alatta ez a szöveg…
3. Vagy Mózes égne véletlenül halálra a csipkebokorból kicsapó lángoktól és mi viccelődnék, elvégre ugye ez nekünk is jogunk a saját keresztény többség alapú országunkban
4. Vagy ha éppen maga a bírónő lenne lerajzolva mondjuk eme vicces rajzon e szöveggel amikor muzulmánok vagdossák át a torkát…
…akkor vajon azt is olyan “jópofának találná” ?
oshon
2021-01-20 at 14:14
Katimama – Az Istentol lesz , de tolunk is jar egy ‘kosztüm’ ajandekba !
oshon
2021-01-20 at 14:09
Vegre … ebben az esetben korusban kene ‘uvoltsenek’ az osszes felekezeti vezetok , hat ha ez nem gyalazat szamukra akkor mi lehet ?!
Patriot
2021-01-20 at 14:08
Szabó László
2021-01-20 at 13:58
Rajtam múlna ott függene az összes liberális, nemzet megrontók!
Majd akkor heherészhetnének milyen jó kis poén.
vélemény
2021-01-20 at 14:04
Ezek szerint a Magyar Köztársaságban érvényes jogszabályok,
a Jogállamiság rendszerében nincs § arra vonatkozóan,
hogy a keresztrefeszítetteket jogvédelem illeti meg.
A magyar bírósági gyakorlatban számtalan hasonló,
kereszt nélkül megfeszítettek kárára folyik az ítélkezés.
Ezt a mocskot mikor hajlandó már kitisztogatni a Magyar Kormány???
Esetleg az állampolgárok aktivitása szükséges,vagyis
furkósbottal lehet csak kiverni ezeket a senkiháziakat
a magyar igazságszolgáltatás kötelékéből???
Katimama
2021-01-20 at 14:03
A vicces bírónő biztosan meg fogja kapni megérdemelt büntetését az Istentől! Ámen.
Szabó László
2021-01-20 at 13:58
Patriot!
Az például ugyancsak “blaszfémikus” ábrázolása volna a honi bírói gyakorlatról kialakult közvéleménynek!
Galamb
2021-01-20 at 13:53
Ennek a dr.Gálnak nincs arcképe fent a neten. Kedves Újságírók, sürgősen pótolni kellene ezt a hiányosságot!
Ezt a “bírónőt” 2017-ben nevezték ki bírónak. Ez sem a polgári oldal sikertörténete.
Patriot
2021-01-20 at 13:50
Az igen tisztelt bíró nőszemély lógna a kereszten, majd kíváncsi lennék akkor a véleményére, hogy mennyire tartja viccesnek ?
Szabó László
2021-01-20 at 13:34
De – ha már itt tartunk – szerintem tök jópofa volt, ahogy kivégezték a Charlie Hebdo magazin szerkesztőségét. Muris volt, mikor öklendezték a véres habot, ha tüdőlövés érte őket. Gál Zsófia Lívia! Az is sirály kis mém volt, vaze! Nem?
Szabó László
2021-01-20 at 13:29
Hát, közel sem mindenhol, illetve a kúriában, ahol a főférgek tobzódnak, továbbra is jogot végzett bolsevikok döntenének.
K
2021-01-20 at 13:13
Nemcsak a libernyák bírók, hanem az egész bírói kar alkalmatlan munkaköre betöltésére, mert nem ismerik a jogszabályokat, azokat nem akarják betartani, és csupán csak a hatalomat élvezik.
A döntési jogot ki kell venni kezükből, és döntsön helyettük a laikus esküdtbíróság, ez mindenhol a világob így van, csak mi örököltük a kommunizmustól a változatlanul hagyott igazságügyi szervezetet, nem kellene ehhez annyira ragaszkodni..
Szabó László
2021-01-20 at 13:12
…tisztelet a kivételnek.
Szabó László
2021-01-20 at 13:09
Már nem csak három kar van az egyetemeken, mint a 19. században, jogra ezért nem jelentkezik senki, akinek fantáziája, tudásvágya, nemi és nemzeti öntudata van, (szinte) csak és kizárólag kisebbségi komplexusban szenvedő ateisták. Akiket a fájás űz! Mert lássuk be, a jog az minden, csak nem érdekes. Ezért korruptak és aljasak, és ezért viselkednek ellenségként a bíróságok.
Péter Pál
2021-01-20 at 13:05
Én is.
De mit várunk egy komcsi bírótól, aki Soros moslékát eszi.
heman
2021-01-20 at 12:58
Végre megszólalt valaki az Egyház részéről! Éppen ideje volt!De hol van a többi?
Mikor védi meg az egyház és legfőbb főnöke az “el pampero” a híveit. Nagyon egyedül és védelem nélkül hagyják a híveiket!!!
kbandi1
2021-01-20 at 12:50
A bíróság tele van libero komcsikkal, mióta az EU-s haverok repatriáltatták a nyugdíjba küldött komcsi magyarországi bírókat. Azóta kinyílt a csipájuk, ártanak, ahogy csak tudnak.
A liberális, főleg ha még komcsi is, nem vallásos, mert az ateizmus náluk hagyomány, csak így lehetnek haladóan nemzetárulók.
A brüsszeli kontraszelekció a nemzetállamok elpusztítására szerveződött, ezért alapvető erkölcsi kérdéseket támadnak és dühöng a köreikben a liberális önmegvalósítási kór.
Ha nem mondanak le erről a liberálisok, szakításra kényszerülnek a nemzetiektől.
Másokat sértegetni még az öntudat sem jogosít senkit.
egon samu
2021-01-20 at 12:46
Ez ugyanaz a “bíróság” amely az ukrán tömeggyilkos hajóskapitány szökését lehetövé tette?
Akkr nincs több kérdésem.
Patriota
2021-01-20 at 12:44
HOL VAN a többi nagy egyházunk- van elég…HOL VAN az agyon ajnározott ma-zs-hisz ? A minden egyébért azonnal sikoltozó Ká.Slomó HOL VAN a magyar kormány ilyenkor ? Hallgatnám a Keresztény-demokrata Semjén Úr konnentjét… Hallgatnak mind….. Ezt a bírónőt a kijelentése , az ítélete miatt azonnal ki kell zárni a “független magyar bírói karból”. Örökre!