gál zsófia lívia
Elítélte a bíróság a Népszava kereszténygyalázását: a lapnak négyszázezer forintot kell fizetnie Vejkey Imre számára
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese másodfokon pert nyert a Népszava ellen. A bírósági indoklás szerint a lap a Jézust gúnyoló karikatúrája és szövege miatt megsértette a keresztény vallási közösséghez tartozásával összefüggésben érvényesített, emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát. A Népszavának négyszázezer forintot kell fizetnie Vejkey Imre számára, továbbá a perköltséget is meg kell térítenie.A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke felháborítónak tartja a bíróság döntését a Jézust ábrázoló karikatúra ügyében
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke felháborítónak tartja, hogy a bíróság kedden első fokon elutasította Vejkey Imrének, a KDNP frakcióvezető-helyettesének a Jézust és Müller Cecília országos tisztifőorvost ábrázoló karikatúra miatt indított keresetét. A PestiSrácok.hu keddi cikkében azt írta: az ügyben eljáró Gál Zsófia Lívia bírónő ugyanis mosolyogva megjegyezte, hogy a karikatúra jópofa, amelyet véleménye szerint az átlag magyar állampolgár viccként fog fel.Gál Zsófia Lívia bírónő szerint jópofa a Népszava Jézus Krisztust gyalázó karikatúrája
Vejkey Imre a KDNP frakcióvezető-helyettese személyiségi jogi pert indított a keresztény közösség jogainak védelme érdekében Pápai Gábor Népszavában megjelent, Jézus Krisztust és Müller Cecíliát kigúnyoló karikatúrája miatt. A jogi eljárás során a KDNP-s honatya megtapasztalta, hogy ma Magyarországon büntetlenül lehet a kereszténységet gyalázni. Az ügyben eljáró Gál Zsófia Lívia bírónő ugyanis mosolyogva megjegyezte, hogy a karikatúra jópofa, amelyet véleménye szerint az átlag magyar állampolgár viccként fog fel – derült ki a vasarnap.hu cikkéből.Ajánljuk még