Pesti Srácok

Elítélte a bíróság a Népszava kereszténygyalázását: a lapnak négyszázezer forintot kell fizetnie Vejkey Imre számára

null

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese másodfokon pert nyert a Népszava ellen. A bírósági indoklás szerint a lap a Jézust gúnyoló karikatúrája és szövege miatt megsértette a keresztény vallási közösséghez tartozásával összefüggésben érvényesített, emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát. A Népszavának négyszázezer forintot kell fizetnie Vejkey Imre számára, továbbá a perköltséget is meg kell térítenie.

Miképpen a PestiSrácok.hu is beszámolt róla, a Népszava munkatársának, Pápai Gábornak a vallásgyalázó karikatúrája ellen – amit a Magyar Újságírók Országos Szövetsége karikaturistái a legjobb képnek ítéltek – Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese személyiségi jogi pert indított. Az ügyben eljáró bírónő első fokon elutasította a keresetet, mondván, a Népszavában megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár pedig viccként fogja fel a látottakat. A bírónő úgy érvelt, hogy ha letakarja a szöveget és a kép többi részét, akkor az szerinte egy konvencionális Krisztus-ábrázolás. A tárgyalás során Gál Zsófia Lívia bíró a baloldali sajtó kereszténygyalázó gyakorlata ellen indított tiltakozó petíciót – amit több mint harmincezren írtak alá – sem volt hajlandó figyelembe venni, a felperes pedig hiába jelent meg személyesen a tárgyaláson, egy árva szót sem szólhatott.

– nyilatkozta akkor Vejkey Imre, hangsúlyozva: komoly aggodalomra ad okot ez a szürreális ítélkezési gyakorlat, a bíróság ezzel legitimálja az aljas támadásokat.

PestiSracok facebook image

– mondta el akkor az elsőfokú ítéletről Vejkey. Néhány hónappal a nagy botrányt kavaró gúnyrajz megjelenése után a balliberális napilap egyik ismert publicistája, Szegő Péter folytatta az ámokfutást. Az újságírót az botránkoztatta meg, hogy Müller Cecília a közszerepléseikor keresztet visel a nyakában.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: nepszava.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.