Pesti Srácok

Gál Zsófia Lívia bírónő szerint jópofa a Népszava Jézus Krisztust gyalázó karikatúrája

null

Vejkey Imre a KDNP frakcióvezető-helyettese személyiségi jogi pert indított a keresztény közösség jogainak védelme érdekében Pápai Gábor Népszavában megjelent, Jézus Krisztust és Müller Cecíliát kigúnyoló karikatúrája miatt. A jogi eljárás során a KDNP-s honatya megtapasztalta, hogy ma Magyarországon büntetlenül lehet a kereszténységet gyalázni. Az ügyben eljáró Gál Zsófia Lívia bírónő ugyanis mosolyogva megjegyezte, hogy a karikatúra jópofa, amelyet véleménye szerint az átlag magyar állampolgár viccként fog fel – derült ki a vasarnap.hu cikkéből.

– közölte a Vasárnap című lappal Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese. A politikus elmondta, kedden reggel volt a perfelvételi, majd elsőfokú tárgyalása annak a keresetnek, amit még 2020 tavaszán nyújtott be Pápai Gábor Népszavában megjelent, Jézus Krisztust és Müller Cecíliát kigúnyoló karikatúrája miatt.

PestiSracok facebook image

– ismertette a beadványt Vejkey Imre. A KDNP jogász végzettségű politikusa – aki egyébként 2018 óta az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnöke, valamint a parlamenti imacsoport vezetője is – a lapnak elmondta, hiába jelent meg személyesen a kedd reggeli tárgyaláson, felperesként egy árva szót sem szólhatott.

– húzta alá Vejkey Imre, hozzátéve, hogy Gál Zsófia Lívia bírónő az arcába mosolygott, és azt mondta, a Népszavában megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár viccként fogja fel.

– hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

Vejkey Imre szerint a bíróság a Vasárnap.hu – a citizengo.org oldalon indított – petícióját is figyelmen kívül hagyta, hiába írták alá több mint harmincezren. Állítólag a bírónő kevesellte az aláírók számát. Gál Zsófia Lívia végül elutasította a KDNP-s politikus keresetét, sőt az elsőfokú ítélet értelmében még Vejkey Imrének kell fizetnie a Népszava számára.

– nyilatkozta a lapnak a kisebbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese. Vejkey Imre aláhúzta, hiába küzd a kormány, hiába küzd a parlament, hiába születnek alaptörvényi szintű rendelkezések, a bíróság ezeket a keresztényekre nézve egyszerűen nem alkalmazza.

– zárta mondandóját a KDNP-s országgyűlési képviselő.

Forrás: vasárnap.hu; Fotó:képernyőfelvétel

Ajánljuk még