vejkey imre
Terrorcselekménynek számít majd a Bibliából idézni, Jézus transznemű, a vallásgyalázás ellen szót emelő magyar KDNP-s képviselő pedig szégyenfalra került (Videó!)
Szégyenfalra helyezték Vejkey Imre (KDNP) képviselő fotóját egy nemzetközi újságírószövetség svájci székhelyén pusztán azért, mert védte a keresztények jogait. Bár tavaly, az ügy kirobbanásakor mindez óriási felháborodást okozott, az azóta eltelt időszakban még vérlázítóbb módon próbálják a hívő embereket megalázni a „haladó” európaiak. Mint ismert, a volt finn belügyminiszter ellen azért indult eljárás, mert a Bibliából idézett, az pedig, hogy nem került börtönbe a négygyermekes anya, a magyarok kiállásának is köszönhető. A hazai keresztény közösségek számára még távolinak tűnik ugyan, de egyre inkább trenddé vált több európai országban is, hogy már nem viselhetnek az emberek keresztet a nyakukban, mert az provokációnak számít, és nem vallhatják meg szabadon a hitüket, nem idézhetnek bibliai szöveget, mert az bűncselekménynek minősül. Az Ügy szombati adásában górcső alá vettük, hogy a haladó liberálisok milyen módon próbálják meg a nagy elfogadás jegyében a keresztény értékeket elpusztítani, a hívőket pedig megfélemlíteni. Az Ügyben megismerhetik azokat az embereket, akik nem félnek szembeszállni a torz társadalmi ideológiák terjesztőivel szemben, és akik az elmúlt években fáradhatatlanul tevékenykednek a keresztény értékek megmaradásáért és segítik embertársaikat. Itt lesz velünk Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász vezetője, Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője és Vejkey Imre KDNP-s politikus, aki a parlamenti imacsoportot 9 éve vezeti. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.