Pesti Srácok

KDNP: lelkiismereti szabadságot és szabad vallásgyakorlást Finnországban!

null
Budapest, 2019. november 20. Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka felszólal a 2020. év Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánításáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. november 20-án. MTI/Soós Lajos

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) lelkiismereti szabadságot és szabad vallásgyakorlást követel Finnországban az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. A kisebbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese, Vejkey Imre által jegyzett közleményben kiemelték: a magyar kereszténydemokraták kiállnak Paivi Rasanen mellett, akit bibliai idézete miatt most börtönnel fenyegetnek.

Elfogadhatatlannak tartják azt, ami most a finn parlamenti képviselővel szemben büntetőeljárás címen a finn bíróság előtt folyik. Ez maga a liberális diktatúra – írták. A KDNP visszautasítja, hogy a Biblia-idézeten alapuló hitet Finnország vagy bármely más EU-tagállam kriminalizálja, ez ugyanis már maga a keresztényüldözés – jelentették ki. Szintén visszautasítják, hogy szabadságvesztéssel fenyegetve meghurcolják Rasanen asszonyt, mert kiáll a Biblia igazsága és keresztény meggyőződése mellett, valamint azt is, hogy a Nyugat és benne Finnország azt a volt kommunista doktrínát alkalmazza, mely szerint a Biblia igazságait tiltani és üldözni kell. Hangsúlyozták: visszautasítják ezt az "őrült narratívát", mely odavezet, hogy tiltani fogják a Bibliát és magát a kereszténységet.

– fogalmaztak, hozzátéve, hogy az Írás szerint, az az ország, amelyik magával meghasonlik, az elpusztul.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Soós Lajos