Pesti Srácok

Terrorcselekménynek számít majd a Bibliából idézni, Jézus transznemű, a vallásgyalázás ellen szót emelő magyar KDNP-s képviselő pedig szégyenfalra került (Videó!)

Szégyenfalra helyezték Vejkey Imre (KDNP) képviselő fotóját egy nemzetközi újságírószövetség svájci székhelyén pusztán azért, mert védte a keresztények jogait. Bár tavaly, az ügy kirobbanásakor mindez óriási felháborodást okozott, az azóta eltelt időszakban még vérlázítóbb módon próbálják a hívő embereket megalázni a „haladó” európaiak. Mint ismert, a volt finn belügyminiszter ellen azért indult eljárás, mert a Bibliából idézett, az pedig, hogy nem került börtönbe a négygyermekes anya, a magyarok kiállásának is köszönhető. A hazai keresztény közösségek számára még távolinak tűnik ugyan, de egyre inkább trenddé vált több európai országban is, hogy már nem viselhetnek az emberek keresztet a nyakukban, mert az provokációnak számít, és nem vallhatják meg szabadon a hitüket, nem idézhetnek bibliai szöveget, mert az bűncselekménynek minősül. Az Ügy szombati adásában górcső alá vettük, hogy a haladó liberálisok milyen módon próbálják meg a nagy elfogadás jegyében a keresztény értékeket elpusztítani, a hívőket pedig megfélemlíteni. Az Ügyben megismerhetik azokat az embereket, akik nem félnek szembeszállni a torz társadalmi ideológiák terjesztőivel szemben, és akik az elmúlt években fáradhatatlanul tevékenykednek a keresztény értékek megmaradásáért és segítik embertársaikat. Itt lesz velünk Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász vezetője, Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője és Vejkey Imre KDNP-s politikus, aki a parlamenti imacsoportot 9 éve vezeti.

Tudták, hogy létezik hazánkban egy igen különös társaság, a magyar kutyaemberek szövetsége? Nos, eddig mi sem. Hogy miként is kerülnek szóba az Alapjogokért Központ elemzőjével folytatott beszélgetésünkben, Az Ügy szombat esti adásából (a Pesti TV-n szombaton 21 órától) kiderül.

Az LMBTQ-aktivisták által terjesztett propaganda az utóbbi években Európa egyik központi politikai vitájának tárgyává vált. A napokban az Európai Bizottság egy olyan iránymutatást akart elfogadni, amely az uniós intézményekben megtiltotta volna a „hölgyeim és uraim” megszólítást, az „európai polgárok” kifejezést és a karácsony mint ünnepi fogalom használatát. A „befogadó” iránymutatást végül visszavonták, miután olasz politikusok kiszivárogtatták azt a médiának. Brüsszel egyébként azért tart vissza Magyarországnak járó forrásokat, mert Orbán Viktor kormánya kiáll az LMBTQ-lobbi ellen és a gyermekek védelme mellett. Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője szavai szerint:

PestiSracok facebook image

Párkányi a műsorban arról is beszélt, hogy a progresszió elérte a keresztény egyházat is, 2021 nyarán ugyanis queerteológiai panelbeszélgetést rendeztek Londonban. Az eseményen egy baptista prédikátor, Simon Goodman arról értekezett, hogy véleménye szerint Jézus sokszor transzneműsítette magát a Bibliában. És ez még nem minden...

A kormány elkötelezett

Mi, magyarok talán fel sem fogjuk, micsoda áldásban van részünk, hogy olyan országban élhetünk, amelynek kormánya elkötelezett a kereszténység védelme mellett, így nekünk nem kell átélnünk sem félelmet, sem pedig meghurcoltatást Krisztusba vetett hitünk miatt. Az egyiptomi kopt keresztények ellen rendkívül sok támadást hajtanak végre évek óta, így nem meglepő, hogy nekik is segít a magyar kormány. Valószínűleg önök sem gondolták volna, de Alexandriában egy kapura rögzítették a magyar alkotmány bizonyos szövegrészeit – arabra lefordítva. Vejkey Imre KDNP-s politikus volt az, aki az alaptörvény több keresztény ihletettségű részével foglalkozott, beletette, értelmezte. Az Ügyben a képviselő ezzel kapcsolatban mondta el élményét arról, ami Egyiptomban történt. A magyar alaptörvény fontosabb részét lefordították arabra, a püspök indoklása szerint azért,

Meglőtték az igehirdetőt

Ezt szögezte tehát ki a kapura a püspök egyik rendtársa, akit eközben egy orvlövész meglőtt, és majdnem meghalt, hónapokig szenvedett élet-halál között, de végül felgyógyult. Vejkey Imre a szentmisén találkozott is ezzel a férfival.

– mondta a politikus, aki nem csupán a parlamenti imacsoportban szolgálja Istent, hanem, ha kell, perbe száll azokkal, akik a keresztényeket kigúnyolják. Bár elsőfokú ítéletében a bíróság nem tartotta helytállónak az általa indított keresetet, másodfokon pert nyert. A bírósági indokolás szerint a Népszava botrányos, Jézust gúnyoló karikatúrája és szövege miatt megsértette a keresztény vallási közösséghez tartozásával összefüggésben érvényesített, emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát.

– mondta a Pesti TV Az Ügy című msorában.

Példátlen egyházi összefogás

– mondta Vejkey Imre, aki úgy fogalmazott: az ügy komoly üzenete a keresztény embernek az, hogy lehet, hogy megpróbálnak elnyomni minket, lehet, hogy egyes pártok még a gyónási titkot is támadják, de érdemes kiállnunk Krisztusért, érdemes védenünk a hitünket.

Az ügyben eljáró bírónő első fokon elutasította a keresetet, mondván, a Népszavában megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár pedig viccként fogja fel a látottakat. A bírónő úgy érvelt, hogy ha letakarja a szöveget és a kép többi részét, akkor az szerinte egy konvencionális Krisztus-ábrázolás. A tárgyalás során Gál Zsófia Lívia bíró a baloldali sajtó kereszténygyalázó gyakorlata ellen indított tiltakozó petíciót – amit több mint harmincezren írtak alá – sem volt hajlandó figyelembe venni, a felperes pedig hiába jelent meg személyesen a tárgyaláson, egy árva szót sem szólhatott.

A MÚOSZ szerint az év karikatúrája lett ez a vallásgyalázó rajz...

Lopakodó jogalkotás

Vejkey Imre Az Ügyben arról is beszélt, hogy tavaly decemberben rendkívül furcsa dolog történt, ugyanis

A képviselő egyébként a bíróság által jóvátételként megítélt összeget a Katolikus Karitásznak ajánlotta fel. A segélyszervezet vezetőjével, Écsy Gábor atyával is beszélgettünk a missziós munkájukról.

– fogalmazott.

Sokan járják a Kálváriát

Hozzátette:

Az atya arról is beszélt, hogy nagyon nehéz emberi sorsokkal találkoztak és találkoznak a segítő munka folyamán is.

– fogalmazott Écsy Gábor.

Lidérctűz

Ne feledje senki, hogy a társadalmi fejlődés lidérctüze ma az LMBTQ, az illegális migráció, a liberálmarxista ideológia és a BLM-kultúra. Ezen lidérctüzekkel szemben kell felvennünk a harcot, hogy a férfi és a nő misztériuma megmaradjon, a család ne egy romantikus múlt ködképe legyen, valamint biztonságban élhessünk és szabadon gyakorolhassuk a hitünket. Az igazság az, hogy az ellenünk felsorakozott sötét erők célja nem más, mint lerombolni a társadalom hagyományos keresztény erkölcsi felfogását, démonizálni a keresztény világot, annak érdekében, hogy felépítsék a maguk által humánusnak mondott istentelen új világot, amely felhagy mindazzal, amit mi értéknek tekintünk. Ez ellen fogalmazzuk meg mi az értékeinket. Ezzel szemben küzdünk, az emberek lelki megvakítása ellen. Ne nézzük ölbe tett kézzel a világ hanyatló sorsát, hanem emlékeztessük az embereket arra, hogy valaha volt egy szebb világ. Egy szebb világ, amelyben a jót jónak mondták és követendőnek, a rosszat pedig rossznak és elutasítandónak.

  • Meg kell vívnunk ezeket a csatákat, ez a mi történelmi feladatunk és kötelezettségünk!
  • Ki kell mondanunk, hogy nem fér bele az emberi jogokba és a szólásszabadságba a vallásgyalázás!
  • Ki kell mondanunk, hogy fejezzék be hitünk semmibevételét, továbbá fejezzék be minden keresztény és minden jóérzésű ember provokálását!

Talán ez az idei Húsvét üzenete számunkra.

Áldott Húsvéti Ünnepet kívánunk Önöknek!

Operatőr: László Petra; Szerkesztő: Jurák Kata

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.