párkányi eszter
Terrorcselekménynek számít majd a Bibliából idézni, Jézus transznemű, a vallásgyalázás ellen szót emelő magyar KDNP-s képviselő pedig szégyenfalra került (Videó!)
Szégyenfalra helyezték Vejkey Imre (KDNP) képviselő fotóját egy nemzetközi újságírószövetség svájci székhelyén pusztán azért, mert védte a keresztények jogait. Bár tavaly, az ügy kirobbanásakor mindez óriási felháborodást okozott, az azóta eltelt időszakban még vérlázítóbb módon próbálják a hívő embereket megalázni a „haladó” európaiak. Mint ismert, a volt finn belügyminiszter ellen azért indult eljárás, mert a Bibliából idézett, az pedig, hogy nem került börtönbe a négygyermekes anya, a magyarok kiállásának is köszönhető. A hazai keresztény közösségek számára még távolinak tűnik ugyan, de egyre inkább trenddé vált több európai országban is, hogy már nem viselhetnek az emberek keresztet a nyakukban, mert az provokációnak számít, és nem vallhatják meg szabadon a hitüket, nem idézhetnek bibliai szöveget, mert az bűncselekménynek minősül. Az Ügy szombati adásában górcső alá vettük, hogy a haladó liberálisok milyen módon próbálják meg a nagy elfogadás jegyében a keresztény értékeket elpusztítani, a hívőket pedig megfélemlíteni. Az Ügyben megismerhetik azokat az embereket, akik nem félnek szembeszállni a torz társadalmi ideológiák terjesztőivel szemben, és akik az elmúlt években fáradhatatlanul tevékenykednek a keresztény értékek megmaradásáért és segítik embertársaikat. Itt lesz velünk Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász vezetője, Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője és Vejkey Imre KDNP-s politikus, aki a parlamenti imacsoportot 9 éve vezeti.Idén is jelentkezik az Alapjogokért Központ "progresszív híradója" a liberálisok legelképesztőbb vívmányaival (Videó!)
Új év, újabb liberális agymenések. Az Alapjogokért Központ Bolond lyukból című műsorában idén is találkozhatunk a progresszív oldal legelképesztőbb híreivel: megtudhatjuk, milyen negatívumai vannak a heteroszexualitásnak a liberálisok szerint, és az is kiderül, hogy segít-e a bűnesetek visszaszorításában, ha lefizetjük a gyilkosokat.Szánthó Miklós: stoptáblát kell mutatni a genderőrületnek (videó 18+!!!)
Stoptáblát kell mutatni a genderőrületnek, amire a tavaszi gyermekvédelmi népszavazás hatékony eszköz lehet – jelentette ki az Alapjogokért Központ igazgatója szerdán, Budapesten. Szánthó Miklós a jogi elemző intézet sajtótájékoztatóján komoly, súlyos és veszedelmes ügynek nevezte a gyermekek genderagymosását.Ballib véleménydiktatúra a Facebookon: Trumpot letiltották, ám a tálibokat támogatják Soros cenzorai
A közösségi média oldalak politikában betöltött szerepének fordulópontja a 2016-os amerikai elnökválasztás volt, amikor sokan ezeknek az oldalaknak tulajdonították Donald Trump győzelmét. A 2020-as kampányra már kapcsoltak a techcégek: Trump posztjait hamis információnak bélyegezték vagy egyszerűen eltávolították, majd az akkor még hivatalban lévő elnököt végül le is tiltották. Ezzel a közösségimédia-óriások egyértelműen beavatkoztak egy szuverén állam választásába – feltehetően nem utoljára – fejtette ki Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője a Mandiner érdeklődésére. Az elemző a portálnak adott interjúban arra is rámutatott, hogy az Európai Uniónak fel kellene végre lépnie a szólásszabadságot korlátozó hatalmas cégek ellen, hiszen a szólásszabadság alapvető európai érték.Szilvay Gergely: az LMBTQ-ideológia az ember rendeltetésével ellentétes dolgokat igyekszik elfogadtatni
Az LMBTQ-ideológia el akarja választani a testet a lélektől, az ember rendeltetésével ellentétes dolgokat igyekszik elfogadtatni – jelentette ki Szilvay Gergely újságíró, A genderelmélet kritikája című könyv szerzője pénteken az erdélyi Torockón, ahol az Alapjogokért Központ által szervezett pódiumbeszélgetésen vett részt.A migránsok miatt mindennapossá váltak a rablások és az erőszak Ceutában
Rohamtempóban érkeztek a katonai szállítójárművek a tengerpartra a marokkói spanyol enklávéban, Ceutában. A katonák az inváziószerűen érkező migránsokat próbálták feltartóztatni, több-kevesebb sikerrel. Rövid idő alatt így is több mint nyolcezer illegális migráns jutott át a városba, annyian, amennyien korábban soha. Voltak, akik a határkerítést ostromolva jutottak be a spanyol területre – számolt be a Magyar Nemzet az M1 Unió 27 című műsorára hivatkozva.Az emberek többsége szerint igaz, hogy Gyurcsány irányítja Karácsony Gergelyt
Az Alapjogokért Központ készített egy közvélemény-kutatást, amelyben annak jártak utána, hogy az emberek hogyan látják, Gyurcsány Ferenc hatást gyakorol-e Karácsony Gergely politikájára. A kérdésre a válaszadók túlnyomó többsége igent mondott, sőt, még az ellenzéki szavazók negyvennyolc százaléka is látja az összefüggést a volt miniszterelnök és a főpolgármester között.Jourová bosszankodik, Soros pedig csalódott, amiért az EU nem tanította móresre hazánkat
A kormány a múlt heti uniós csúcsot sikerként értékeli. Az ellenzék zöme a lengyel-magyar győzelmet igyekszik vereségként kommunikálni, a szocialistákat azonban megosztja a kérdés: Ujhelyi István szerint a miniszterelnök partraszállást vizionált, miközben zátonyra futott, Mesterházy Attila viszont úgy véli, a megállapodásnak vannak előnyös elemei. A Momentum és Dobrev Klára a hazánkat folyton támadó Věra Jourovához dörgölődzik, akinek nem tetszik, hogy Budapest és Varsó kész az uniós bíróságon folytatni a küzdelmet. Jourová kijelentései azt sugallják, a biztos a bírókra is kész nyomást gyakorolni, azért, hogy megállítsák a „renitens” tagállamokat. Soros György nem rejti véka alá csalódottságát, rossz kompromisszumról ír és sajnálja, hogy az unió nem tanította móresre hazánkat és Lengyelországot – derül ki a Mandiner friss összeállításából, amelyben Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője segít értelmezni a fejleményeket.Címlap – A szocialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak a más pénzéből
A baloldali pártok a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését erőltetik úgy, hogy közben arról sincs fogalmuk, hogy annak bevezetése mennyibe kerülne az államnak – erről beszélgetett a Hír TV Címlap című műsorának első felében Hegedűs Barbara, a Fidelitas alelnöke, Veszprém alpolgármestere, és az Origo munkatársa, Kroó Zita. A műsor második felében pedig M. Dobos Marianne az Alapjogokért Központ elemzőjével, Párkányi Eszterrel és a Századvég elemzőjével, Halkó Petrával beszélgetett az isztambuli egyezményről, amiből a lengyelek kilépnének.Ajánljuk még

















