Pesti Srácok

Shea Bradley-Farrell a PS-nek: éppen az történik, hogy egy tízmilliós ország inspirálja a nála nagyobbakat

null

Dr. Shea Bradley-Farrell külpolitikai és nemzetbiztonsági tanácsadó Washingtonban, valamint a Counterpoint Institute for Policy, Research and Education elnöke. Szakpolitikai szakértőként és stratégaként elemzéseket készít és ajánlásokat ad amerikai és külföldi tisztviselőknek a legmagasabb kormányzati szinteken. Shea Bradley-Farrell az Alapjogokért Központ "A szabadság utolsó európai fellegvára" elnevezésű rendezvényén vett részt, ahol a szakértő arról beszélt, hogy éppen egy Magyarországról szóló könyvön dolgozik, amelyet elsősorban az amerikai olvasóknak szán majd. Az előadás utáni kötetlen beszélgetésen Shea Bradley-Farrell a PS-nek elmondta, hogy nemhogy lehetséges, hogy egy tízmilliós kis ország inspiráljon nála sokkal nagyobbakat, hanem ez már éppen történik is. Az eseményen beszélgettünk Chris Farrell-lel is, aki szerint Biden egy hasznos hülye, és tulajdonképpen amit látunk, az nem más, mint Obama elnök harmadik ciklusa.

– mondta a PS-nek Dr. Shea Bradley-Farrell az Alapjogokért Központ által szervezett, "A szabadság utolsó európai fellegvára" elnevezésű rendezvény utáni kötetlen beszélgetésen. A Counterpoint Institute igazgatója Magyarország szerepét az itt vallott hagyományos konzervatív értékek miatt nevezte fontosnak. Úgy véli, olyan értékek ezek, amelyek a liberális baloldal állandó támadása alatt állnak. A szakértő a beszélgetésen elmondta: jó látni, hogy a magyarok és az amerikaiak hasonlóan gondolkodnak a hazaszeretetről, és megértik a szabadság fontosságát. Emellett sajnálatát fejtette ki, hogy jelenleg az USA-ban – a magyaroktól eltérően – nem a saját szabályaik szerint élnek. Beszélt arról is, hogy Amerika eltávolodott az Istentől, a hittől, és a moralitás határai elhalványodni látszanak, éppúgy, ahogy a férfi és a nő jelentése is. Shea Bradley-Farrell beszélt arról is, hogy éppen egy, a magyarokról szóló könyvön dolgozik, amelyet amerikai olvasóknak szán, annak érdekében, hogy bemutathassa a saját hazájában is azt a jó példát, amit Magyarország képvisel.

Alapjogokért Központ; beszélgetés Shea Bradley-Farrell amerikai külügyi szakértővel Magyarországról, a szabadság utolsó európai fellegváráról
PestiSracok facebook image

A rendezvényen beszélgettünk Chris Farrell-lel, a Judicial Watch amerikai konzervatív szervezet vizsgálati és kutatási igazgatójával, akit többek között arról kérdeztünk, hogy vajon számít-e, hogy Joe Biden a napokban Kijevben járt, hiszen nem úgy tűnik, mintha valóban az amerikai elnök mondaná meg az irányt a háborúval kapcsolatban. Farrell a PS-nek kifejtette: "Biden egy üres ruha", egy figura, egy helytartó és tulajdonképpen egy eszköz, amelyet üzenetek közvetítésére és megjelenésre vagy prezentációra használnak.

– mondta. Úgy véli, az emberek folyamatosan azon töprengenek, hogy a függöny mögött valójában ki a bábmester.

Chris Farrell, a Judicial Watch amerikai konzervatív szervezet vizsgálati és kutatási igazgatója szerint Trump elnöksége alatt nem törhetett volna ki a háború

– mondta. Úgy véli, Trump alatt más volt a helyzet: nem törhetett volna ki háború, mert stratégiai kétértelműség volt vele kapcsolatban.

– fejtette ki. A következő amerikai választásokról, DeSantis és Trump lehetséges megütközéséről a szakértő a következőt mondta:

Az eseményen Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője elmondta: azért tartják fontosnak az Alapjogokért Központnál, hogy partnereket keressenek az Egyesült Államokban, mert a konzervatívok a világ minden táján hasonló veszélyekkel néznek szembe.

Párkányi Eszter elemző úgy fogalmaz: a józan többséggel szemben a radikális kisebbségeket helyezték előtérbe a baloldali progresszió hívei

– hangsúlyozta az elemző.

Fotók: PestiSrácok.hu/Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.