amerikai konzervatívok
Shea Bradley-Farrell a PS-nek: éppen az történik, hogy egy tízmilliós ország inspirálja a nála nagyobbakat
Dr. Shea Bradley-Farrell külpolitikai és nemzetbiztonsági tanácsadó Washingtonban, valamint a Counterpoint Institute for Policy, Research and Education elnöke. Szakpolitikai szakértőként és stratégaként elemzéseket készít és ajánlásokat ad amerikai és külföldi tisztviselőknek a legmagasabb kormányzati szinteken. Shea Bradley-Farrell az Alapjogokért Központ "A szabadság utolsó európai fellegvára" elnevezésű rendezvényén vett részt, ahol a szakértő arról beszélt, hogy éppen egy Magyarországról szóló könyvön dolgozik, amelyet elsősorban az amerikai olvasóknak szán majd. Az előadás utáni kötetlen beszélgetésen Shea Bradley-Farrell a PS-nek elmondta, hogy nemhogy lehetséges, hogy egy tízmilliós kis ország inspiráljon nála sokkal nagyobbakat, hanem ez már éppen történik is. Az eseményen beszélgettünk Chris Farrell-lel is, aki szerint Biden egy hasznos hülye, és tulajdonképpen amit látunk, az nem más, mint Obama elnök harmadik ciklusa. Konzervatív társkereső indult – Az FBI állítólag azonnal lecsapott azokra, akik családot akarnak
Évek óta mondom, hogy kellene egy jobboldali, konzervatív ismerkedős alkalmazás, ahol a magányos unalomban vergődő sérültek helyett olyan emberekkel lehetne ismerkedni, akiknek van valódi értékrendjük, és egy koktélmámoros egyéjszakás helyett tényleg van valami céljuk az életben. Na, nem mintha érintett lennék a dologban, de tény, hogy a randiipart (ha létezik ilyen) totálisan leuralta a haladó fertő, ennek az eredménye pedig sajnos társadalmi szinten mérhető is: magányos, a nőkhöz közeledni nem akaró férfiak, magukról túl sokat képzelő, válogatós golddiggerek, ezek nyomán pedig sekélyes, sivár összetiport lelkek a gyermekkori álmok sivatagában... jó, ez talán egy kicsit túlzás, de a lényeg, hogy lett egy ilyen alkalmazás, amely azzal reklámozza magát, hogy egy nagyon befogadó közösség, de demokratákat bizony nem akarnak a köreikben látni. Az FBI egyébként állítólag máris adatgyűjtésre használja az alkalmazást és konzervatívokra vadászik, akik veszélyt jelenthetnek a nemzet biztonságára.