Pesti Srácok

az Ügy

Az alvilág titkai, politikai és bűnügyi oknyomozások, a hálózat felfedése (Az Ügy 21 órától a Pesti TV-n!)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2022 május 28.
Az alvilág titkai, a politikai és bűnügyi leleplezések és a Hálózat felgöngyölítése mellett komoly szakmai elismeréssel járó filmes alkotásokkal is gazdagítottuk a PS tárházát. Stefka István, Huth Gergely, Mező Gábor, Kerekes András, László Gábor és László Petra alkotásait számos díjjal jutalmazták. Nem volt könnyű összegyűjteni a többezer megjelent írásból azokat a bűnügyi témákat, amit a PestiSrácok.hu kiváló oknyomozói munkával tártak Önök elé. Halkan jegyeznénk meg, hogy a Portik-cikkekből vagy Boros Tamás teljes, filmre vett – elsőként itt közölt – vallomásából könyvet is lehetne írni. És volt más is: elsőként fújta be a szél a postaládánkba a Portik–Laborc-találkozók jegyzőkönyvét, vagy éppen a ragadós kezű főzsernyákok lefizetését rögzítő NVSZ-videót. És igyekeztünk virítani klasszikus oknyomozó újságírókként is, gyakorlatilag egy-egy füles alapján egész rémtörténeteket göngyölítve fel. És jártunk tanúskodni a Gyorskocsi utcába, miután a katonai titkosszolgálat és az ügyészség összeveszett egy cikkünk apropóján. S hogy még milyen leleplezésekkel rukkolt elő a PestiSrácok.hu az elmúlt tíz évben? Nézzük, sikerül-e összefoglalni ezeket egyetlen adásban... Az utolsóban, amit a Pesti TV-n láthatnak.

Sosem volt lakások – Egy tatabányai szellemház, károsult családok és tovább gazdagodó Szeviép milliárdosok (Az Ügy – előzetes)

Magyar ugar 2022 május 20.
El tudják képzelni azt, hogy vásárolnak egy lakást, amihez akár még komoly hitelt is felvesznek, majd az a a lakás soha ne legyen az önöké, és még az árát sem kapják vissza? Ez történt tizenöt tatabányai családdal, akik tizenöt éve járják kálváriájukat. Többen mindenüket elveszítették, azért, mert hittek egy cégnek, hogy az majd felépíti álmaik otthonát. Annyira hitték, hogy előre ki is fizették. Társasházak, illetve lakóparki beruházások kapcsán számtalan horror történetet hallottunk már, sajnos ebben a sajátos konstrukcióban, amikor az építő a meg meg nem épült ingatlanokat értékesíti előre, előszerződéssel, többször megesett már, hogy beütött a krach, a beruházás bebukott, a reménybeli lakástulajdonosok pedig futhattak a pénzük után. A tatabányai Gál István lakótelep szellemházának története mégis több szempontból egyedi, különösen pikáns, hogy egy másfél évtizede tartó huzavona után nem más gazdagodik a károsultak nyomorából, mint az a Szeviép család, akiknek több száz kisvállalkozó csődje szárad a lelkén. A szombati Ügyben megmutatjuk a tizenöt éve befejezetlen torzót, megismerhetnek károsultakat, velük fájdalmas emberi sorsokat és azt is megmutatjuk, hogy ha sok ember sokat veszít, valaki mindig nagyot szakít.

Az Ügy: működésképtelenné válhat a népszerű balatoni üdülőfalu (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 április 24.
Bár szinte ömlik a pénz a Balaton csücskében fekvő kis üdülőfaluba, Balatonedericsre, most mégis működésképtelenség veszélye fenyegeti az önkormányzatot. Hiába a jó adottságok, elnyert pályázatok, fejlesztési források hosszú sora, mondhatni példátlan állapotok alakultak ki a falu vezetésében.Szinte kiürült a hivatal, sorra mondanak fel a dolgozók. Nincs elfogadott költségvetés, ezért a Magyar Államkincstár már fel is függesztette a normatívák kifizetését. Így az is kérdéses, hogy az önkormányzati vagy például az óvodai dolgozók bérét miből fogják kifizetni. Jelenleg úgy tűnik, megoldást csak az időközi választás hozhat, a testület ugyanis már hetekkel ezelőtt feloszlatta magát. Hogy addig mi lesz az önkormányzat intézményeivel, dolgozóival, talány. A kialakult helyzet előzménye, hogy négy képviselő asszony személyes sérelmeket követően szembefordult a polgármesterrel: semmit sem szavaznak meg, amit a faluvezető indítványoz, elutasítják a pénzügy által előkészített költségvetés-tervezetet, nem támogatják a folyamatban lévő pályázatokat; helyette az ülések személyeskedő ordibálásokkal telnek. Balatonedericsen az elmérgesedett viszonyok odáig jutottak, hogy az alpolgármestert fojtogatták, a legrégebbi civil szervezet vezetőjének két autóját pedig valakik savval leöntötték.

Terrorcselekménynek számít majd a Bibliából idézni, Jézus transznemű, a vallásgyalázás ellen szót emelő magyar KDNP-s képviselő pedig szégyenfalra került (Videó!)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2022 április 17.
Szégyenfalra helyezték Vejkey Imre (KDNP) képviselő fotóját egy nemzetközi újságírószövetség svájci székhelyén pusztán azért, mert védte a keresztények jogait. Bár tavaly, az ügy kirobbanásakor mindez óriási felháborodást okozott, az azóta eltelt időszakban még vérlázítóbb módon próbálják a hívő embereket megalázni a „haladó” európaiak. Mint ismert, a volt finn belügyminiszter ellen azért indult eljárás, mert a Bibliából idézett, az pedig, hogy nem került börtönbe a négygyermekes anya, a magyarok kiállásának is köszönhető. A hazai keresztény közösségek számára még távolinak tűnik ugyan, de egyre inkább trenddé vált több európai országban is, hogy már nem viselhetnek az emberek keresztet a nyakukban, mert az provokációnak számít, és nem vallhatják meg szabadon a hitüket, nem idézhetnek bibliai szöveget, mert az bűncselekménynek minősül. Az Ügy szombati adásában górcső alá vettük, hogy a haladó liberálisok milyen módon próbálják meg a nagy elfogadás jegyében a keresztény értékeket elpusztítani, a hívőket pedig megfélemlíteni. Az Ügyben megismerhetik azokat az embereket, akik nem félnek szembeszállni a torz társadalmi ideológiák terjesztőivel szemben, és akik az elmúlt években fáradhatatlanul tevékenykednek a keresztény értékek megmaradásáért és segítik embertársaikat. Itt lesz velünk Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász vezetője, Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője és Vejkey Imre KDNP-s politikus, aki a parlamenti imacsoportot 9 éve vezeti.