Pesti Srácok

az Ügy

Zsarolás és megfélemlítés – A gödöllői polgármester nem riad vissza semmitől (Az Ügy a Pesti TV-n 21 órától)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2022 január 15.
Több baloldali polgármester is visszaélt a veszélyhelyzet adta lehetőségeivel, de talán senki sem úgy, mint Gémesi György, aki sorra hozta az arcpirítóbbnál arcpirítóbb döntéseket a kritikus időszakban. Gödöllő vezetője, miután csökkentette a városi alkalmazottak fizetését és a városi intézmények költségvetéseit, saját hivatalának egymilliárd forint értékű felújításáról és egy több millió forint értékű hivatali luxusterepjáró beszerzéséről is döntött. A rendkívüli jogrend megszüntetésével nem adta alább: kabinetfőnökével, L. Péterfi Csabával egy önkormányzati esemény apropóján a horvát tengerpartra utazott nyaralni – természetesen közpénzből. És ez még nem minden. Az Ügy mai adásában bemutatjuk, mennyi mindent „köszönhetnek” a gödöllői polgármesternek a helyiek, akik közül volt, aki stábunknak arról beszélt, hogy Gémesi kedvelt módszerei közé tartozik a megfélemlítés, de nem riad vissza attól sem, hogy az önkormányzati alkalmazottakat hangfelvételekkel zsarolja. Persze az is számos kérdést vet fel, miként és miért választotta a baloldal választókerületi jelöltjének azt a Hohn Krisztinát, aki az ország másik végében éldegélt addig, amíg Gémesi neki ajánlotta fel parlamenti mandátumát még 2018-ban. A mánfai polgármester így lett az LMP-frakció tagja, és bár erőtlen, súlytalan képviselőként jellemzik, mégis őt indítják az összellenzék jelöltjeként a gödöllői választókörzetben. Vajon miért...?

A Bige-sztori – Az ember, aki elfelejtette, honnan jött... a baloldal viszont nem (videó!)

Magyar ugar 2021 november 28.
Vajon ki az a Bige László, aki annyi pénzt ad Márki-Zay Péter kampányára, amennyit csak kér? Honnan van ennyi "felesleges" pénze annak, aki anno egy teherautónyi bútorral jött át Erdélyből Magyarországra, és még lakása sem volt? És miért fontos ennyire egy üzletembernek a kormányváltás? A baloldal egyik oligarcháját a szocik emelték fel – lehet, hogy most nyújtották be ezért a számlát? Az Ügy című riportműsorból kiderül, hogy az egyik leggazdagabb magyar életének és pályafutásának melyek voltak a lényegesebb epizódjai, de arra is rávilágítunk, hogy ezekben kik játszottak főszerepet. A műsorban üzentek Bigének a Nitrogénművek nyugalmazott dolgozói is, akik már kimondhatják, mit gondolnak a fenyegetőző milliárdosról, aki – szavaik szerint – "lyukas fenékkel" érkezett ide, de jó gyorsan elfelejtette, "honnan, miből jött". De üzentek a gazdák is, akik elől inkább külföldre adná el a négyszeres áron kínált műtrágyáját. A riport bemutatta azt az óriási, állami tulajdonú különleges erdőterületet is, amelyen Bige Lászlóé lehetett több mint egy évtizeden át a vadászati jog. A Kab-hegyi erdőben presztízs vadászni, ahol olyan trófeákat ejtenek, amiről a legtöbben csak álmodnak. Nos, ide hordta Bige szoci haverjait és azokat, akiknek útját és üzleteit egyengették, egészen az előző esztendőig.

Az Ügy: Így árusítják ki Karigeriék a főváros vagyonát – A mutyiszagú újbudai városközpont eladással közel 70 vállalkozót is megkárosíthatnak

Magyar ugar 2021 november 14.
Csődközeli helyzetben van a fővárosi önkormányzat - és hasonló helyzetbe kormányoztak jónéhány kerületet is a balliberális önkormányzatok. Az egyre jobban fojtogató eladósodottságból úgy próbálnak túlélni, ideig óráig, hogy eladnak, amit csak tudnak. Az Ügy a Tétényi úti piac kiárusításán keresztül azt mutatta be, hogyan veri dobra a baloldal a főváros vagyonát, mint a családi ezüstöt, miközben persze saját óriási apparátusukra és jutalmukra nem sajnálják a pénzt. Persze teszik mindezt sutyiban, hazugságok és üres magyarázkodás közepette és mutyiszaggal körüllengve. Az Ügy riportjának fókuszában a családjogi törvény módosítása: a gyermekelhelyezés és a váltott felügyelet ügye. Reális-e az a cél, hogy egy válás után egyik szülő se menjen át hétvégi apukába vagy anyukába? Mi a gyermekek érdeke? A PestiTV műsorában megszólalt az a veszprémi édesapa, aki évek óta harcol azért, hogy egy szülő kezdeményezésére is elrendelhessék a bíróságok a váltott felügyeletet. Gyermekvédelmi szakjogász feleségével együtt állítják, a kezdeményezés így az új jogszabály célja is az, hogy egy elmérgesedett válás esetén se használhassák egymás ellen fegyverként a szülők a gyermeket.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.