Pesti Srácok

Az Ügy – Amiről Wittner Mária eddig nem beszélt (videó)

Az idei év első adása rendhagyó lett: most nem a bűn leleplezését tűztük ki célként, hanem olyan erőt adó gondolatokkal kívántuk gazdagítani nézőinket, amelyek jó muníciót adhatnak mindannyiunk számára. Elsőként Wittner Máriával beszélgettünk a börtönben töltött éveiről, majd András atya és Bernát atya mondta el véleményét arról, hogyan őrizhetjük meg magunkat úgy, hogy mások életében áldássá válhassunk.

Az Ügy idei első adásában Wittner Máriával beszélgettünk. Az egykori forradalmár, politikus a börtönben töltött utolsó karácsonyáról mesélt nekünk részletesen.

– fogalmazott, majd arról is beszélt, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie azokban az években. S bár anyagilag nem tudott segíteni másoknak, hiszen neki sem volt miből adnia, de akkor úgy döntött: ha étellel nem tud hozzájárulni a rászorulók megsegítéséhez, akkor is talál arra módot, hogy ő is adakozni tudjon. Csakhogy ő a vérét adta másokért, másoknak. Megrendítő életút, példamutató kitartással fűszerezve – talán így jellemezhetnénk Wittner Máriát, akit a megannyi nehézség, küzdelem sem gyűrt maga alá, sőt, azoktól vált még inkább erőssé. Ehhez persze kellett egy olyan sziklaszilárd jellem és hit, amit senki nem vehetett el tőle – ennek fontosságáról is hallhatunk majd néhány igazán lélekerősítő gondolatot András és Bernát atyától. De a témák között szerepel a hit megtartó ereje, a lelki egészség megőrzése mellett az is, miként válhatunk áldássá más emberek életében.

PestiSracok facebook image

Operatőr: László Petra

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.