Pesti Srácok

„Mindig a hazámért cselekedtem” – Exkluzív interjú a 17 év fegyházra ítélt Budaházy Györggyel (Videó!)

„Harmadszor vagyok ugyanabban az ügyben becsukva, pedig köztörvényes bűncselekményt soha el nem követtem” – ezt mondta a Pesti TV stábjának a Gyorskocsi utcai börtönben Budaházy György, akit a Fővárosi Törvényszék Ignácz György bíró vezette tanácsa első fokon 17 év letöltendő fegyházbüntetésre ítélt, amelyből még csak kedvezménnyel sem szabadulhat. A Pesti TV-nek egyedüliként sikerült a szükséges engedélyeket megszereznie ahhoz, hogy fogvatartása alatt, a börtönben interjút készíthessen a nemzeti radikális oldal egyik vezéralakjával. Az exkluzív börtöninterjút a Pesti TV Az Ügy című műsorában láthatták, a videót a csatorna honlapján is visszanézhetik.

Sajnos nem mehettünk be a bv-intézetbe, mivel a börtönökben továbbra is fenntartják a járványügyi óvintézkedéseket, de Skype-on keresztül, kötetlenül, korlátozás nélkül beszélgethettünk Budaházyval, aki mindent elmondott arról, mit gondol az ítéletéről, az egész eljárásról, a bírósági függetlenségről, 2006-ról és a 2000-es évek állami terrorjáról, amely nemcsak őket, hanem az egész jobboldalt igyekezett kriminalizálni és ezzel megfélemlíteni. De szó volt választásokról, kegyelemről és arról is, hogy 2006 és a 2006-osok ügyét rendezni kell, hogy begyógyuljon egy tátongó seb a társadalom igazságérzetén.

Példátlan ítélet: 17 év fegyház

Mint ismert, egy rendkívül terhelt, több sebből vérző megelőző eljárást követően teljesen elölről folytatta le a Fővárosi Törvényszék, azon belül Ignácz György bíró tanácsa a Hunnia-pert. Míg a megelőző eljárásban – amely kapcsán egyébként még büntetőeljárás is indult – még „csak” 13 évet róttak ki Budaházyra, Ignácz György ezt most további 4 évvel megtoldotta. Ugyan a védelem minden vádlott esetében fellebbezett, másodfokon már csak eljárásjogi kérdésekkel foglalkoznak, bizonyítékokat nem értékelnek, márpedig a védelem és Budaházyék szerint az ő bizonyítékaikat egytől egyig lesöpörték, egyszerűen figyelembe sem vették az ítélethozatalkor. Egyszóval rendkívül nehéz lesz az ügy folytatása is. Amiben Budaházyék bíznak, az az, hogy a köztársasági elnök az egyéni kegyelemi kérvényeket elfogadva amnesztiában részesíti a 2006-osokat – ahogy magukat nevezik.

PestiSracok facebook image

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat a csütörtöki napon közleményt adott ki, amelyben hosszasan taglalják, hogyan nehezíti, késlelteti szerintük a bíróság a kegyelmi kérvények útját.

– fogalmaz a közlemény. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat álláspontja szerint ez a bírói eljárás szintén egy olyan súlyos visszásság, amely alkalmas arra, hogy az ítélkezés pártatlanságába és törvényességébe vetett társadalmi közbizalmat súlyosan megingassa.

– fogalmaznak. Hozzáteszik: időközben az is kiderült, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség súlyosító fellebbezést terjesztett elő a 17 vádlott közül mind a 15 első fokon elítélt vádlott tekintetében, tehát Budaházy György esetében is úgy találja az ügyészség, hogy a 17 éves fegyházbüntetés nem megfelelően súlyos és még növelni kellene az időtartamát. Ráadásul a két felmentett vádlott esetében pedig a bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását indítványozták.

Operatőr: László Petra

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.