Pesti Srácok

A MÁV-Start huszonkét hálókocsit szerez be

A MÁV-Start huszonkét hálókocsit szerez be

A vasúttársaság a szolgáltatásbővítés érdekében gyorsított, nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 22 használt, légkondicionált hálókocsi beszerzésére; az ajánlatokat július 20-áig lehet beadni. A fejlesztést a vasúttársaság saját forrásból finanszírozza.

A MÁV-Start szerdai, a honlapján közzétett közleménye szerint az év végéig fokozatosan újabbakra cserélik a most használt hálókocsikat. A tervek szerint a fejlesztésnek köszönhetően új vonatok indulhatnak, és bővülhet a meglévő járatok kapacitása. A MÁV-Start 33 darab fekvőhelyes és hálókocsijából több csak korlátozottan használható fel a nemzetközi forgalomban. Ezért a vasúttársaság már korábban is tervezte használt kocsik beszerzését, amire a jelenlegi piaci helyzetben, gyorsított, nyílt közbeszerzési eljárás keretében adódik lehetősége – írták. A beszerzendő hálókocsik az Erdélybe közlekedő Corona éjszakai vonaton, V4-országokba és különkocsiként nyugat-európai célpontok felé, valamint az Adriai-tengeri hálózat vonatain közlekedhetnek majd. Valamennyi hálókocsiban lenni kell két kerekesszékes helynek is, legalább kétszemélyes fülkékben. A normál nyomtávolságú (1435 milliméter) vagonok engedélyezett sebességének óránként 200 kilométeresnek kell lennie. Fontos, hogy alkalmasak legyenek nemzetközi forgalomban való közlekedésre és a többfeszültségű energiaellátás (1000V 16,7Hz/1500V 50Hz) követelményeit teljesíteniük kell. Feltétel, hogy a kocsik légkondicionáltak legyenek, és zárt rendszerű mosdókkal rendelkezzenek. A fékberendezésnek tárcsás rendszerűnek kell lennie, megfelelő kiegészítő mágneses fékberendezéssel, a karbantartáshoz szükséges alkatrészek ellátottsága pedig szintén elengedhetetlen. A tervek szerint az év végig érkező 22 jármű közül legalább 15-nek idén december 15-ig érvényes fővizsgával kell rendelkeznie, amelyek eredményes közbeszerzési eljárás esetén a téli menetrend kezdetén állhatnak forgalomba.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.